Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 22. Zénó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Tavaly városunkban is megjelent nyugat-nílusi láz

Közélet
Szent Pantaleon Kórház
pályázat
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. ápr. 07., 07:49

Egymás után kétszer is elnyerte a Szent Pantaleon Kórház által kiírt, fiatal orvosoknak szóló pályázat első helyét dr. Németh Zoltán, a kórház intenzív osztályának orvosa. Ezúttal a tavaly ősszel, városunkban felbukkant nyugat-nílusi lázról szóló tanulmánya érdemelte ki a tudományos bizottság elismerését. 

Három betegnél jelentkeztek a nyugat-nílusi láz tünetei városunkban tavaly ősszel, kettejüknél be is bizonyosodott, hogy a nálunk igen ritka fertőzésben szenvednek. Dr. Németh Zoltán, az intenzív osztály fiatal orvosa ezekről az esetekről készített egy tanulmányt. 

- Több megbetegedés volt, három betegnél merült fel a gyanúja, kettőnél igazolódott is a fertőzés. A jelentőségét az adja, hogy tizenöt évvel ezelőttig Magyarországon még nem írtak le ilyen emberi fertőzést. Most már egyre inkább emelkedik az olyan esetek száma szerte az országban, amikor a nyugat-nílusi láz felüti a fejét. Ez több mindennel összefüggésbe hozható, például az éghajlat és a fauna (állati élővilág) változásával. Azzal, hogy egyre nagyobb a felmelegedés, tulajdonképpen a trópusi betegségek is egyre inkább a magasabb szélességi körök felé húzódnak. Végeredményben a szúnyogok játsszák a kulcsszerepet ebben a betegségben. A hibrid szúnyogok már képesek a madarakról vagy a lovakról az ilyen betegségeket az emberre átvinni. Térségünkben is jellemzően a Duna mellett történtek a megbetegedések. Szezonálisan fordulnak elő, főleg a nyár végi, ősz eleji időszakban. A hazai szúnyogoknak körülbelül az ötöde hordozza ezt a vírust, de ezek közül nem mindegyik csípi az embert, így csak egy részük tud emberi fertőzést okozni. Az emberi fertőzéseknek is nagyjából a nyolcvan százaléka tünetmentesen zajlik, egy kisebb része influenza-szerű megbetegedéseket okoz, és csak egy-másfél százalék az, ami olyan súlyos állapotot eredményez, hogy kórházba, intenzív osztályra kerül a beteg.

Az influenzaszerű tünetekkel intenzív osztályra kerülő betegek kivizsgálása után nem feltétlenül gondolhat az orvos nyugat-nílusi lázra. Mi adhat okot erre a betegségre?

- Ezt az intenzív osztályra való bekerüléskor még nem is lehet megmondani, sőt, még a második napon sem tudjuk, hogy ez a vírus okozza a betegséget. Csak a kezelés megkezdése után, napokkal később fog kiderülni. A beteg először láz, izomgyengeség, levertség, fejfájás, és hasonló influenzára jellemző tünetekkel fordul orvoshoz. Ezt követően a súlyos fertőzéseknél már idegrendszeri tünetek jelennek meg. Látjuk az agyhártya-, illetve az agyvelőgyulladásnak a kérgét, és ezek hívják fel a figyelmet arra, hogy más irányba kell vizsgálódni. Ezután az elvégzett vizsgálatok igazolják a központi idegrendszeri fertőzését. A vizeletmintát Budapestre elküldve egy speciális molekuláris-biológiai módszerrel képesek igazolni, hogy ez a nyugat-nílusi vírus okozta a megbetegedést.

Van rá hatékony kezelés, vagy egyszerű a gyógymód?

- A kezelés nagy problémáját az jelenti, hogy specifikus terápiánk nincs rá, tehát nincs egyetlenegy ellenszerünk, amit odaadhatunk, és védőoltással sem rendelkezünk ellene. Csak tüneti, szupportív kezeléssel tudunk segíteni a betegen. A legfontosabb a szúnyogcsípés megelőzése, és ha a központi idegrendszeri megbetegedésre utaló jelet észlelünk, vagy nagyon rosszul lesz valaki, zavart, romlik a tudatállapota, akkor be kell jönni a sürgősségi osztályra és ott elvégzik a vizsgálatokat. De ez főként csak az augusztusi és ősz eleji időszakban fordulhat elő. Emberről emberre nem terjed a fertőzés, de szervtranszplantációval, vérátömlesztéssel, vagy anyatejjel átvihető egyik személyről a másikra.

Dr. Németh Zoltán 1989-ben született Dunaújvárosban. Nagyvenyimre járt általános iskolába, a Széchenyi gimnáziumi érettségi után pedig sikeresen felvételizett a pécsi egyetemre. Az igazságügyi intézetben TDK (Tudományos Diákköri Konferencia) dolgozatot készített, az intenzív terápiás intézetben pedig a szakdolgozatát írta. Igazságügyi orvosszakértő vagy intenzíves szeretett volna lenni, mindkét terület érdekes és izgalmas volt számára. Végül utóbbi mellett döntött, mert az intenzíven a valódi gyógyítás élményt jelent, találkozni a betegekkel és segíteni rajtuk. Az államvizsga után 2014 szeptemberétől dolgozik a Szent Pantaleon Kórházban.

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: Farkas Judit érdemelte a díjat

DSTV: Farkas Judit érdemelte a díjat

2025. nov. 17.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése az Útkeresés Segítő Szolgálat ünnepnapi ceremóniájáról. A szociális munka napján rendezett program során Farkas Judit esetmenedzser kapta az intézmény legrangosabb elismerését! Hangkép.

 

Profi futópad a lánglovagok szolgálatában

Profi futópad a lánglovagok szolgálatában

2025. nov. 14.

Nem is olyan régen döntött arról a közgyűlés, hogy egy professzionális sporteszközt adományoznak a dunaújvárosi tűzoltók számára. A futópad megérkezett, az ünnepélyes és kiváltképp jó hangulatú átadó pedig csütörtök délután volt.

Dunaújváros zöld elkötelezettsége: EUCF és DIMOP projektek a fenntartható jövőért

Dunaújváros zöld elkötelezettsége: EUCF és DIMOP projektek a fenntartható jövőért

2025. nov. 14.

Újabb mérföldkőhöz érkezett az elmúlt hónapokban a város zöld és fenntarthatósági elkötelezettsége: két kiemelt projektet sikereiről is szó esett. Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester szerint mindkét program — az EUCF és a DIMOP — jelentősen hozzájárul a város energiahatékonyságának növeléséhez, valamint a fenntartható városi működés kialakításához.

Közgyűlés: a kórház melletti parkolók építésének szerződéseiről is döntöttek

Közgyűlés: a kórház melletti parkolók építésének szerződéseiről is döntöttek

2025. nov. 13.

Városunk közgyűlése ma délelőtt tartotta november havi ülését. A testület 24 napirendről nyílt, míg 3 témáról zárt ülésen határozott. Jó hír, hogy már a kórház körüli parkolók építése is napirenden volt, sőt, a kivitelezés szerződéséről is határozat született.

Kezdődik a karácsonyi csodavárás időszaka

Kezdődik a karácsonyi csodavárás időszaka

2025. nov. 13.

Az első gyertya meggyújtásával kezdetét veszi az év egyik legszebb és legmeghittebb időszaka, és ezzel együtt a Városháza téri "Adventi Forgatag" is megnyitja kapuit a karácsonyi vásárral. Több héten át színpadi produkciók, ünnepi díszbe öltöztetett főtér és téli finomságok várják a forgatagba kilátogatókat.

Segítsünk a baracsi tűzoltóknak!

Segítsünk a baracsi tűzoltóknak!

2025. nov. 13.

A tönkrement régi tűzoltóautó helyett egy újabbat, megbízhatóbbat szeretnének vásárolni a baracsi tűzoltók, s ebben most bárki segíthet nekik!

Fontos munkák zajlanak a Szalki-szigeten

Fontos munkák zajlanak a Szalki-szigeten

2025. nov. 12.

Településünk egyik ékköve a szabadstrand és környéke – a területen rengeteg fa található, ám az évek során közülük sokan elöregedtek és megbetegedtek. Jelenleg is tart a balesetveszélyessé vált példányok kivágása.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Az Élesztő ajándéka

  2. Gyakori esküvői bakik

  3. A kevesebbet hibázó nyert

  4. Borongós karácsony, vegyes halmazállapotú csapadékkal

  5. Hogyan védd meg otthonodat a betörésektől, miközben a nyári pihenésed élvezed?

Videók

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Embedded thumbnail for Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Sportolók köszöntése (2025) - fotó:

Sportolók köszöntése (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő