Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 05. Ágota, Ingrid
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Újabb egymilliárd gyermekétkeztetésre

Közélet
Nemzetgazdasági Minisztérium
támogatás

facebook megosztás

doszerk - 2016. ápr. 09., 16:25

A nemzetgazdasági miniszter ismét pályázatot hirdet a települési önkormányzatok (illetve társulásaik) számára a gyermekétkeztetéshez kapcsolódó fejlesztések támogatására - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A pályázatokat a Magyar Államkincstár útján lehet benyújtani, legkésőbb 2016. június 29-ig.

Mint írták az ingyenes gyermekétkeztetés kiterjesztésének, illetve a finanszírozási rendszer átalakításának köszönhetően Magyarországon egyre több gyermek juthat naponta meleg ételhez. Míg 2010-ben 28 milliárd forintot fordítottak ennek támogatására, addig az idei költségvetésben ez az összeg 72 milliárd forint. Tavaly szeptembertől az óvodások és bölcsődések szélesebb körét érinti az intézkedés, ettől az évtől pedig a szünidőben is biztosított lesz a gyermekek ingyenes étkeztetése.

A most megjelent pályázat elsődleges célja, hogy állami hozzájárulással az önkormányzatok képesek legyenek a tulajdonukban lévő, az általuk fenntartott és működtetett óvodai gyermekétkeztetést is szolgáló konyhák és étkezők felújítására, fejlesztésére, kiemelt figyelmet fordítva a korszerű táplálkozást segítő technológia kialakítására, valamint a környezetvédelmi szempontok maradéktalan betartására - közölték.  Ezek megvalósításához a 2016. évi költségvetés egymilliárd forintos keretösszegben nyújt segítséget. A tavalyi év tapasztalataiból kiindulva számos technikai pontosítás történt, többek között a pályázó által igényelhető maximális támogatás, egyes fogalmi meghatározások, illetve az elbírálásnál figyelembe vehető előnyök köre tekintetében. Egyúttal megszűnik a tartaléklista és a két körös döntés gyakorlata.

A pályázatokat az ebr42 önkormányzati információs rendszeren keresztül, a Magyar Államkincstár útján lehet benyújtani, legkésőbb 2016. június 29-ig. A megítélt támogatások vissza nem térítendők, felhasználásuk határideje 2017. december 31.

-OPH-

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: a tisztább környezetért

DSTV: a tisztább környezetért

2025. szep. 27.

Vannak olyan rendezvények, amelyen örülnek a résztvevők annak, ha nem döntenek súlyrekordot. A közelmúltban megrendezett közösségi szemétszedés szerencsére ilyen volt a DLSZ és a Decathlon szervezésében. Hangkép.

60 éve adták át a kórház „sárga” főépületét

60 éve adták át a kórház „sárga” főépületét

2025. szep. 27.

Szép ünnepségnek és jeles jubileumnak adott otthont a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza a napokban. Napra pontosan 60 éve, azaz 1965. szeptember 25-én adták át a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet főépületét.

225 millió forintot nyert városunk a DIMOP Plusz pályázaton

225 millió forintot nyert városunk a DIMOP Plusz pályázaton

2025. szep. 26.

Örömteli hírt jelentett be a legutóbbi sajtótájékoztató alkalmával Pintér Tamás polgármester és Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester. A DIMOP Plusz-2.1.1 konstrukció keretében pályázott és nyert Dunaújváros.

DSTV: folytatódik a fotópályázat

DSTV: folytatódik a fotópályázat

2025. szep. 26.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy a nyári időszakot követően már az ősz színeit örökíthetik meg a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat résztvevői. A Pappné Grabant Ilona kezdeményezése nyomán kezdett projekt gépezete tovább zakatol – közeleg a nyári ciklus díjátadója is. Hangkép.

MRE Újváros Drogambulancia: vezetői beiktatás és házavató a közösség jeles ünnepén

MRE Újváros Drogambulancia: vezetői beiktatás és házavató a közösség jeles ünnepén

2025. szep. 25.

Ünnepi eseményekre várta a vendégeket a Szertelen Ház, vagyis az MRE Újváros Drogambulancia szerdán. Egyrészt hivatalosan is beiktatták Zsámbok Lilit az intézmény új vezetőjének, majd az ünnepség keretében avatták fel a nyár folyamán nagyszabású felújításon átesett ingatlant is, amely felépülő szenvedélybetegek számára biztosít lehetőséget támogatott lakhatásra.

Újra a mellrák elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet a „II. Figyelj rá(n)k!” programja

Újra a mellrák elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet a „II. Figyelj rá(n)k!” programja

2025. szep. 25.

Szervezők, támogatók és a szakma idén is fontos témára hívja fel az emberek figyelmét. A mellrák elleni küzdelem ismét középpontba kerül a "Figyelj rá(n)k!" névre keresztelt esemény részeként, amelynek idén immár a második eseménysorát rendezik jövő szombaton.

Napelemes rendszerek a város szolgálatában

Napelemes rendszerek a város szolgálatában

2025. szep. 24.

Folytatjuk sorozatunkat, amelyben Szabó Imre főépítész közreműködésével felidézzük azokat a városi fejlesztéseket, amik hozzájárulnak a fenntarthatóbb és zöldebb jövőhöz. Nem távolodva el az energetikai fejlesztésekről ezúttal is komoly projektet mutatunk be – ezúttal a napelemes rendszerekről lesz szó.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Átgázolt a bajnok röplabdázóinkon

  2. "Dunaújváros fái a négy évszakban": finálé a fotópályázat téli fordulóján

  3. DSTV: birkózó emlékverseny

  4. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  5. A vészhelyzetek gyors elhárítására képezték az óvodai és bölcsődei dolgozókat

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. Újra élnek a bajnoki remények

  4. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  5. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő