A túlélő magányossága
Zsófi elment vadászni. Fegyvere, mint mindig, a fényképezőgép volt. Barangolt. Egy iszaptengerben meglátott valamit. A fotónak a Magányosság címet adta. Az egyedüllét allegóriája…
Még ha egy szívós lápi növény bújt volna itt elő! De nem, épp egy törékeny kis pipacs. Az, amelynek ott volna a helye a „szárazon”, az érintetlen gyepen vagy a szántók peremén, ahol társai, a búzavirág, a tyúkhúr, a madársóska meg a lúdfű is lelhető. És hogyhogy egymagában áll? A szél fútta az egy szem magot ide? A pipacsot nem lehet magányos harcosnak nevezni. A tömegben érzi jól magát, ahogy a vadvirágok más egyedei is. A sokaság ad nekik bátorságot az igencsak rövid életükhöz.
Egynyáriak. Élni akarásukat példázza jó néhány kutatási eredmény. A lúdfűvel zajló kísérletek mutatták, hogy az agresszív lelegeltetés után a növény hihetetlen gyorsasággal képes regenerálódni, és sokkal több magot termel, mint az érintetlen társai. Példátlan szívóssága másik jele, hogy bár a trópusokon nem őshonos, de ott is megél – sőt, a szakértők szerint a jövőben sivatagok megtermékenyítésére is alkalmas lehet.
Ezek a nem sokra tartott gyomnövények igazi küzdők. Számos faj magvai akár hat-hét éven át képesek a földben meglapulni, s annyi idő után megeredni. És a legkülönösebb próba, ami alá gyomnövényt vetettek, egészen meghökkentő eredményt hozott. A magvakat kétféle földbe dugták. A tökéletes tisztaságú, sterilizált virágföldben, amelyben a nemes virágok remekül érzik magukat, a gyomok magvai ki sem keltek; a sokféle ártó mikroorganizmust is tartalmazó közönséges virágföldbe vetett magvak viszont kihajtottak. Megküzdöttek az életükért, és virultak. Nem is kell tehát annyira csodálkozni a kis túlélő pipacson?
Dehogynem!
A rovat további hírei: Kultúra
Magyarország állatvilágát bemutató fotókiállítás nyílt a Városligetben
2024. nov. 18.
Tanösvény címmel Magyarország gazdag állatvilágát bemutató szabadtéri fotókiállítás nyílt vasárnap a Városligeti Promenádon. Az elsősorban a gyerekeket célzó tárlat anyagát a Magyarország 365 pályázatra érkezett képekből válogatták.
Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Mit lehet tenni?"
2024. nov. 17.
Horvát dokumentumfilmmel folytatódik a KineDok sorozata: fájdalmasan aktuális történetet láthatnak az érdeklődők a Szabad Szemmel vetítésén a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) jövő kedden.
DSTV: ínycsiklandó tárlat az Intercisa Múzeumban
2024. nov. 17.
Az étkezés került az Intercisa Múzeum új időszaki kiállításának fősodrába, derül ki a DSTV összegzéséből. Az őskortól kezdve mutatják be, miként szereztek élelmet, főztek vagy sütöttek eleink – milyen eszközökkel és praktikákkal táplálták magukat és a közösséget. Hangkép.
Dunaújvárosi lapok az Arcanum archívumában
2024. nov. 16.
Új szolgáltatással bővítette kínálatát a József Attila Könyvtár: a várostörténet iránt érdeklődők ingyenesen elérhetik az intézményben Magyarország legnagyobb periodika adatbázisát – az Arcanum Digitális Tudománytárban a dunaújvárosi lapok tartalmai is fellelhetők.
Tárlat a varázslatos természet képeiből
2024. nov. 16.
A Szent Pantaleimon Általános Iskolában nyílt rendkívül színes tárlat. A kiállítás különlegessége, hogy a művész Takácsné Csór Marianna, az intézmény logopédusa. A Varázslatos természet című kiállítást december elejéig láthatják az iskola látogatói.
DSTV: nagyregény-bemutató az Utószó sorozatában
2024. nov. 16.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése: Darvasi László befejezetlen regényfolyama, a "Neandervölgyiek" bemutatójára várta az irodalom iránt érdeklődőket a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) Utószó című sorozata. Hangkép.
Mélyenszántó dráma a Bartók bemutatóján
2024. nov. 14.
Világhírű író művét vitte színpadra a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza. Hazánkban először láthatják a nézők a színpadi adaptációját Florian Zeller A fiú című novellájának, a produkciót Dicső Dániel rendezte.