Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 16. Gusztáv
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

„Anya nélkül sír a kaptár”

Mozaik
méhek
méhészet
méz
Perkáta
Dunaújváros

facebook megosztás

Pálinkás István - 2016. máj. 01., 12:15

Három évvel ezelőtt kilenc méhcsaláddal kezdte a méhészkedést Csányi Róbert Perkátán. Ma már harminc családdal számol.

– Édesapám is méhészkedett már. Az tetszett meg az egészben, hogy élőlényekkel foglalkozom, és az embertől is függenek a méhecskék. A méhésznek be kell avatkozni a méhek világába, mert sok betegség létezik. A gondoskodás, a természettel való összhang attól függ, hogy az ember hogyan viselkedik velük - mondta Csányi Róbert.

Az évek során azért előfordult már az is, hogy védőruha nélkül közelítette meg a kaptárait, például az akác vagy a napraforgó virágzásakor. Ekkor a méhek ugyanis a munkával, a hordással foglalatoskodnak serényen.

– Védősapkát akkor is illik felvenni, mert azért néha támadnak. Az óvatosság nem barátságtalanságot jelent – hangsúlyozta a méhész. Mint mondta, az allergiásokra veszélyes a méhcsípés, de ettől függetlenül mindenkitől és mindig nagy figyelmet, nyugalmat kíván a méhekkel való foglalatoskodás.

– Száz-százötven családdal szeretnék méhészkedni. Nem szívesen becsülném most ennek a hozamát, mert sok mindentől függ: terméstől, ártól, gondozástól, időjárástól. Azt is emlegetik, hogy lefelé megy majd a méz ára, köszönhetően a külföldről behozott termékeknek. A magyar méhészek pedig tudják, hogy még így is olcsó a magyar méz és minőség. Sajnos a beteg méhek nagyon elintézhetnek egy-egy méhcsaládot, ám a méhegészségügyi ellenőrünk rendszeresen látogatnak. Az idősebb méhészek hamarabb észreveszik a betegségeket, és elmondják, mi ilyenkor a teendő, hiszen én még kezdő vagyok. Idén két-három héttel előrébb vagyunk a tavasszal, ám a családok nem olyan erősek, mint amilyennek lenniük kellene. A repcehordáson látszik majd meg, hogy milyen lesz a hozam. Az akácra már erősek lesznek - avat be a rejtelmekbe Csányi Róbert.

– Ha időben elvégezzük az atkakezelést, a mentesítést, akkor nem jelenthet problémát. Némi változást is megvalósítottam, hiszen a 12-es Hunor kaptárra állok át. Ennek az az előnye, hogy a mézteret leszedhetem, hazavihetem, és otthon pörgethetek, így könnyebb a kezelése. A méhanyákat háromévente illik lecserélni, ha nem fiasítanak eléggé. Figyelni kell, mert ha sír a család, nincsen anya a kaptárban. Nálam is akad, amelyiket lecserélem majd májusban.

A méhek szorgoskodása most leginkább a repce miatt van. Robi is tagja a Dunaújváros és Vidéke Méhészklubnak, amelynek jelenleg 110 tagot számlál. Ők az MMK-ban szoktak találkozni, ahol kutatóméhészektől is hallgathatnak előadást, kicserélhetik gondolataikat egymással. 

A rovat további hírei: Mozaik

Esős és szeles, de viszonylag enyhe héttel számolhatunk

Esős és szeles, de viszonylag enyhe héttel számolhatunk

2023. nov. 13.

Változékony, csapadékos, szeles, ám a szokottnál jóval enyhébb időt ígér a hét elejére a DO meteorológiai szakértője. A hét vége már igazi novembert hozhat.

DunaKosár Közösség - intézze heti bevásárlását másként!

DunaKosár Közösség - intézze heti bevásárlását másként!

2023. nov. 10.

Több helyen működik már az országban a termelők és vásárlók kölcsönös bizalmán alapuló közösség. Az ő tapasztalataikat megismerve, civil kezdeményezésként, önkéntesek munkájával jött létre városunkban is a DunaKosár Közösség.

DSTV: Márton nap előtt a Halászcsárdában

DSTV: Márton nap előtt a Halászcsárdában

2023. nov. 10.

Jeles gasztroünnep előzeteseként is felfogható a DSTV összeállítása. A Márton napi "libás fogások" előtt a Dunagyöngye Halászcsárda ünnepi kínálatával ismerkedhet a néző – természetesen már a szárnyasok kínálatára is fókuszálva. Hangkép.

DSTV: boszitábor az MMK-ban

DSTV: boszitábor az MMK-ban

2023. nov. 09.

Két turnusban várták a Boszorkány tábor résztvevőit az MMK-ban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az őszi szünetben rendezett sorozat résztvevőit izgalmas és érdekes programok egész sorával csalogatták. Hangkép.
 

Pénziránytű: hasznos volt a szakmai fórum

Pénziránytű: hasznos volt a szakmai fórum

2023. nov. 08.

A Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium oktatói is részt vettek azon a bázisiskolai szakmai fórumon, amelyet a Pénziránytű Alapítvány országos programja keretében szerveztek a Pénzmúzeumban. 

DSTV: mozgalmas iskolahét a Dózsában

DSTV: mozgalmas iskolahét a Dózsában

2023. nov. 08.

Egymást érték az érdekes programok a Dózsa György Általános Iskolában rendezett iskolahéten, derül ki a DSTV összegzéséből. Az alsósok körében az elsősavató, míg a felsősök programjai közül a nyolcadik évfolyam nagy vetélkedője volt a csúcspont. Hangkép.
 

Elkészült a kerékpáros pumpapálya

Elkészült a kerékpáros pumpapálya

2023. nov. 07.

Városunk is pályázott és nyert egy kerékpáros pumpapálya megépítésére szóló kiírásra. A 45 millió forintba kerülő beruházás gyakorlatilag elkészült, a műszaki átadás-átvétel után hamarosan a nagyközönség is birtokba veheti az új létesítményt.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Kedvezményes moziélmény az intézményi dolgozóknak

  2. ICA-D: tárlatvezetés (és forró tea) csalogat

  3. FitCity Dunaújváros: zumbával kezdték az évet

  4. Apró figyelmesség városunk csöppségeinek

  5. Átadták a kórház új, modern MR vizsgálóját

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Embedded thumbnail for "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

"Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

Embedded thumbnail for Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  4. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő