Dunaújvárosi sárkányhajósok a velencei fesztiválon

doszerk - 2016. május 19. 18:17

Európa legnagyobb vízi fesztiválján, a velencei Vogalongán vett részt hétvégén a dunaújvárosi Dragon Steel SE csapata, mely rengeteg élménnyel térhetett haza a megméretésről.

Dunaújvárost képviselve részt vett Európa legnagyobb vízi-karneválján, a velencei Vogalongán a Dragon Steel SE. Velencében évszázadok óta minden a vízről és a hajózásról szól, ezért ennél megfelelőbb helyszínt el sem lehet képzelni egy ilyen evezős rendezvény számára, melyről Tóth Edit, a Dragon Steel SE elnöke számolt be a DO-nak.

"A vízi-karnevált megelőző napon, gyönyörű szép napsütéses időben evezgethettünk a velencei lagúnákban. Így ismerkedésként, a motoros vízi járművek és gondolák sokaságában lavíroztunk a sárkányhajónkkal. A gyönyörű épületeket szemlélhettük, fotóztunk amellett, hogy nem kis veszélynek voltunk kitéve, de gyakorlott kormányosunk szépen megoldotta ezt az újszerű feladatot is, ezzel belekóstoltunk velencei vízi élet rejtelmeibe és másnap szép pirosra sülve álltunk a végetnemérő, zsúfolt felvonulás elé.

A 42. Vogalongát 2016. május 15-én, Pünkösd vasárnap rendezték meg és mint minden évben, úgy idén is több ezer résztvevő gyűlt össze, hogy a Szent Márk tér elől elindulva, megkerülve Burano és Murano szigetét, végig evezhessék a körülbelül 32 km-es távot és Velencébe visszaérkezve az utolsó néhány kilométert a motoros hajók elől lezárt Canal Grande-n tegyék meg. Kilenc órakor hatalmas ágyúdörgés jelezte az indítást, és a változatos mezőny nekivágott a távnak.  Sárkányhajósok, gondolások, kétpárevezősök, kajakosok, túrakenusok színesítették a mezőnyt, a beöltözött résztvevőkről, zenészekről nem is beszélve. Murano szigetét elhagyva, egy hosszabb tengeri szakaszt kellett teljesíteni, majd visszaérkezett a mezőny Velence „főutcájába”, a Canale Grande-ra. A fogadtatás zajos volt, hiszen a csatorna partján, a hidakról csüngtek a nézők, akik hangos éljenzéssel köszöntötték az előttük elhaladó evezősöket. Célba érve a műsorközlő még a résztvevők névsorát is felolvasta és minden evezős emlékérmet is kapott a túra végén, hogy emlékezhessen erre a nagyszerű élményre, ami komoly sportteljesítménnyel is párosult" - osztotta meg a dunaújvárosi különítmény velencei élményeit Tóth Edit.

"A Vogalonga egyébként több, mint 40 éves múltra tekint vissza, és mára már több a külföldi résztevő, mint az olasz. A tengeren, a lagúnákon és a szigetek között biztosított evezés lehetősége annyira vonzó, hogy a Vogalonga Európa evezős ünnepévé alakult át, ahová a világ minden részéről özönlenek a vizek szerelmesei, hogy részt vegyenek a „Hosszú evezésen”. Jellemző, hogy míg 1998-ban 1 110 hajóban 3710 résztvevő, addig 2007-ben 1 560 hajóban 5832, tavaly már jóval több, mint 7 000 résztvevő vágott neki a 32 km-es távnak, idén pedig 1 700 fölött volt a hajók száma és közel 10 000 evezős tette meg a különleges utat. A dunaújvárosi csapat nagyszerű élményekkel gazdagodott, és mint Dragon Steel Sportegyesület vitték jó hírünket Olaszországba. A hajónkban ült a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztályának volt vezető edzőnője és a Rácalmás SE Vízi-és Szabadidősport Szakosztály vezetője is" árulta el az egyesület elnöke.

Csapattagok: Bíró Andrea, Bölcskei Ferenc, Csonka Edit, Fehér Nárcisz, Illés Zsolt, Mester Zoltán, Mester Zoltánné, Dr. Mikulka Ivett Nóra, Mikulka Petra Dóra, Nagy Miklós Kristóf, Puskás Zsolt, Sártory Endre, Szatmári Csaba, Szvoboda Ferenc, Tóth Edit, Vajer Pál, Vasinka Karolina, Hubikné Tarján Éva, Jászainé Hajdú Rozália, Szabó Ildikó Julianna.

Képek: Dragon Steel SE

 

A rovat további hírei: Sport

DSTV: véget ért az idei ÚDL

DSTV: véget ért az idei ÚDL

2025. okt. 02.

A Munkásművelődési Központ aulája megint pontos találatoknak adott helyet múlt szombaton. A Dunaújvárosi Darts Club  az ÚDL utolsó egyéni fordulóját rendezte meg, 32 versenyző állt a táblák elé. Hangkép.

Igazolta a papírformát a Loki

Igazolta a papírformát a Loki

2025. okt. 02.

Csak a második félidőben tudta megnehezíteni a házigazda DVSC dolgát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a két gárda szerda esti bajnokiján.

Fényes érmek a birkózó-maratonon

Fényes érmek a birkózó-maratonon

2025. okt. 01.

Három versenyen összesen nyolc dobogós helyezésnek örülhettek a DKSE és fiókszakosztályainak korosztályos birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

DSTV: vb-re készülnek a veteránok

DSTV: vb-re készülnek a veteránok

2025. okt. 01.

A DKSE birkózó szakosztályának régóta fiatal tagjai is készülnek a közelgő világbajnokságra. A felkészülési küzdelmeket is komolyan veszik a veterán sportolók, az alakulatból összesen nyolcan vágnak majd neki a versenyeknek. Stábunk is ellátogatott az egyik edzésükre, ahol még több részletet ismerhettünk meg a versenyről. Hangkép.

Újra az Ovi Foci Kupáért küzdöttek (galériával)

Újra az Ovi Foci Kupáért küzdöttek (galériával)

2025. okt. 01.

A Bóbita Tagóvoda gyerkőceinek győzelmével ért véget az Ovi Foci Kupa sorozat második fordulója az Eszterlánc Tagóvodában kedden délelőtt.

Újabb Ősi-érem Lengyelországból

Újabb Ősi-érem Lengyelországból

2025. szep. 30.

A tavalyi Világkupa-siker után ezúttal az Európa Kupa lengyelországi állomásán ért el remek eredményt városunk kiváló erőemelője, Ősi Tamás.

DSTV: elstartolt a Vasvári Hét

DSTV: elstartolt a Vasvári Hét

2025. szep. 30.

Sporttal és játékkal ünnepelte a magyar diáksport napját a Vasvári Pál Általános Iskola közössége. Ezzel együtt pedig múlt pénteken elstartolt a Vasvári Hét is az iskolában, amely nagyon sok érdekes elfoglaltságot kínál a gyerekek számára. Hangkép.