Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 13. Veronika
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Erdélyi utazás - Készülődnek a Petőfi iskola hetedikesei

Oktatás
Petőfi iskola
Határtalanul pályázat
diákok
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. máj. 20., 14:32

Június elején a Petőfi iskola negyvenöt hetedikes tanulója és öt kísérőtanár Erdélybe látogat a Határtalanul pályázat keretében.

A program, a négy napos utazás célja a magyarság tudat erősítése, az összetartozás fontossága és a történelmi múlt megismerése. Az tanulmányi úton Magyarország és Erdély nagy uralkodóinak életét és korát ismerhetik meg a diákok, többek közt Nagyváradon, Aradon, Déván vagy Gyulafehérváron. Mint azt Bíró Éva, a 7.b osztályfőnöke elmondta, a "Királyok és fejedelmek útján Erdély szívében" elnevezésű pályázat fedezi a költségeket, így minimális saját hozzájárulással utazhatnak olyan diákok is, akiknek eddig nem volt lehetőségük külföldre utazni. A diákok az utazásra való felkészülés jegyében már ellátogattak Budapestre a Magyarok Házába is, hogy megtekintsék a "Mi magyarok" című kiállítást, később pedig ajándéktárgyakat is készítettek erdélyi fiatalok részére.

Mindezek mellett a tanulók előkészítő órákon is részt vettek, ahol bővíthették történelmi, irodalmi, hon- és népismereti, vagy akár képzőművészeti ismereteiket is. A keddi történelmi játszóházon pedig Tassy Zsuzsanna, a program szervezője, és a 7.a osztályfőnöke jóvoltából megismerhettek különböző, már-már elfeledett tárgyat, kifejezést, valamint életre keltették a Mátyás királyhoz kapcsolódó mondákat is, mint A kolozsvári bíró. Ebben a hónapban adománygyűjtési akciót is szerveznek a Böjte Csaba által is igazgatott Szent Ferenc Alapítvány dévai gyermekotthonának javára, ahová el is látogatnak majd az utazás során.

A rovat további hírei: Oktatás

Petőfis akadálypálya

Petőfis akadálypálya

2016. már. 08.

Újabb iskolanyitogató programot rendeztek a Petőfi iskolában tegnap délután, ahol ezúttal a mozgás öröme volt főszerepben.

A Logopédia Napja a gimiben

A Logopédia Napja a gimiben

2016. már. 07.

Beszédtechnikai foglalkozásra várták a Széchenyi Gimnázium diákjait az iskola társalgójában, ahol néhány gyakorlattal fejleszthették beszédkészségüket.

Diákok sikere, üzemlátogatás, Szakmák napja - Iskolai kishírek

Diákok sikere, üzemlátogatás, Szakmák napja - Iskolai kishírek

2016. már. 06.

Két szakterületen is a középdöntőbe jutottak a Hild iskola diákjai az Országos Szakma Kiváló Tanulója Versenyen.

Mérnökökre van szükség

Mérnökökre van szükség

2016. már. 06.

A Mol Rt. képviselői látogattak a Dunaújvárosi Egyetemre. A közös pont a kutatásfejlesztés és a duális képzés lehet.

Német nyelvi verseny a Bánkiban

Német nyelvi verseny a Bánkiban

2016. már. 03.

Idén is megrendezte hagyományos német nyelvi vetélkedőjét a Bánki iskola, ám most először a költözés óta, immár az egyetem épületében.

Az egyetem a dunaújvárosiaké

Az egyetem a dunaújvárosiaké

2016. már. 02.

Elismerő oklevelet kaptak a Nyitott egyetem első félévében résztvevők, akik a műszaki tudományterületről hallhattak érdekességeket, a kornak megfelelő tudást. A második félévében az Informatikai Intézet által gondozott tantárgyak kerülnek majd fókuszba, de matematikai előadások is színesítik a szemesztert.

Együtt báloztak a szülők és a pedagógusok

Együtt báloztak a szülők és a pedagógusok

2016. már. 02.

Két általános iskola Szülői Szervezete is bálra hívta a hétvégén a pedagógusait és a szülői közösséget. Mindkét intézmény esetében a jótékony összefogás volt a nemes cél.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Számtalan trükköt bevetnek az online csalók

  2. DSTV: jeges Dunaújváros

  3. DSTV: erős a jótékony oldal

  4. Szőrtelenítés és plasztikai beavatkozások: tévhitek és valós kérdések

  5. Április 12-én lesz az országgyűlési választás

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: jeges Dunaújváros

DSTV: jeges Dunaújváros

Embedded thumbnail for DSTV: erős a jótékony oldal

DSTV: erős a jótékony oldal

Embedded thumbnail for DSTV: havas, fagyos tudnivalók

DSTV: havas, fagyos tudnivalók

Top hírek

  1. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő