Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Idén is lehet pályázni a Családbarát Munkahely címre

Közélet
pályázat
munkavállalók

facebook megosztás

doszerk - 2016. máj. 09., 13:24

2016-ban immár hatodik alkalommal hirdeti meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma „A Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása” című pályázatot. A felhívás egyszerre értékeli a munkahelyek már létező és tervezett családbarát intézkedéseit.

Az érdeklődők június 3-ig négy kategóriában nyújthatják be jelentkezésüket: kis-, közép- és nagyvállalatok, valamint költségvetési, közigazgatási szervek is pályázhatnak.

A pályázat célja, hogy minél több munkahely működjön családközpontúan. A díj az erkölcsi elismerés és a támogatási összeg (maximum 2 millió forint) odaítélése mellett kommunikációs értéket is képvisel, hiszen a cím egy évig tartó használati jogának elnyerése hozzájárul a nyertes vállalatok és szervezetek pozitív munkáltatói arculatának kialakításához.

A kiírás egyre népszerűbb, 2011 és 2015 között több mint ötszörösére nőtt a pályázók száma. A felhívás részletei, illetve az útmutató a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet oldalán http://www.ncsszi.hu/palyazatok/aktualis-palyazatok/157/news, valamint a kormány.hu felületen érhetők el.

-OPH-

A rovat további hírei: Közélet

A szociális és a kulturális ágazat képviselői egyeztettek

A szociális és a kulturális ágazat képviselői egyeztettek

2023. máj. 19.

A közelmúltban a szociális szféra intézményei, illetve szervezetei, majd a város kulturális ágazatának vezetői, szervezetei egyeztettek a munkájukról, feladataikról a Városházán. 

Közgyűlés: még több EU-s forrást akar a város

Közgyűlés: még több EU-s forrást akar a város

2023. máj. 18.

Ünnepi eseménnyel kezdődött a közgyűlés, majd  több mint ötven napirendi pont várt Dunaújváros képviselőtestületére a Városházán ma délelőtt. 

Schneider László kapta a "Dunaújváros Ifjúságáért" díjat

Schneider László kapta a "Dunaújváros Ifjúságáért" díjat

2023. máj. 18.

A Hikari Dojo Harcművészeti-, Sport- és Kulturális Egyesület vezetője a közgyűlés előtt vehette át a rangos önkormányzati elismerést Pintér Tamás polgármestertől. Méltatás.

Ötvennél több tétel a közgyűlési napirendben

Ötvennél több tétel a közgyűlési napirendben

2023. máj. 17.

Nyílt ülést tart az önkormányzat közgyűlése, és igazán nem panaszkodhatnak tétlenségre a döntéshozók: ötvennél több napirendnek futnak neki a közgyűlési teremben csütörtökön délelőtt.

2024. június 6. és 9. között lesznek az EP-választások – és így az önkormányzati választások is

2024. június 6. és 9. között lesznek az EP-választások – és így az önkormányzati választások is

2023. máj. 17.

Az EU 27 tagállama megállapodott, hogy a jövő évi európai parlamenti választásokat június 6. és 9. között tartják – közölte az EU svéd soros elnöksége; ezzel együtt eldőlt, hogy hazánkban ekkor rendezik az önkormányzati választást is. 

Gyertyagyújtást szerveznek Győri Tamás emlékére

Gyertyagyújtást szerveznek Győri Tamás emlékére

2023. máj. 17.

Közösen búcsúzik a fiatalon elhunyt játékostól és edzőtől a Angels Jégkorong Sportegyesület és a Dunaújvárosi Acélbikák gárdája a jégcsarnoknál – ma este várják a gyászban osztozókat.

Boldog születésnapot, Margit néni!

Boldog születésnapot, Margit néni!

2023. máj. 16.

Újabb szépkorú polgárát köszöntötte Dunaújváros önkormányzata: Mihály Károlyné Margit néni 90. születésnapját ünnepelte a közelmúltban. 

  • További hírek

Friss hírek

  1. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

  2. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

  3. Idegenben szerepel a DKKA

  4. DSTV: ismerkedős napok

  5. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Videók

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő