Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 28. Elemér
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Labdarúgás: nem volt esély az utolsó hazai meccsen

Sport
labdarúgás
DPASE
Dunaújváros
bajnokság
vereség

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2016. máj. 29., 20:53

Már az első félidőben komoly hátrányba került, s végül nagyon sima vereséget szenvedett a szezon utolsó hazai mérkőzésén a DPASE labdarúgó csapata a Budaörstől. Együtteüsnk ezúttal nem volt méltó ellenfele a vendégeknek, akik emberhátrányban is két gólt szerezve nyertek 5-0-ra.

Úgy elszállt az elmúlt két év a dunaújvárosi labdarúgás számára, mint ha igaz sem lett volna. Még szinte fel sem ébredtünk abból az álomból, hogy a megyeiből az első osztályba került fel a csapat, máris az NB III-ban találjuk magunkat. Ma ugyan még az NB II-ben a Budaörs ellen bizonyíthatták tudásukat a fiúk, de a jövő szezont már egyel lejjebb kezdik. Eléggé kapkodva kezdett mindkét együttes, a labdát megtartani egyik fél sem tudta. A hatodik percben sikerült eljutni a vendég tizenhatosa előterébe, de a beadásba beleléptek a védők. Szellák labdaszerzéséből lehetett építkezni, mielőtt azonban gólhelyzet alakult volna ki, jól blokkoltak a vendégek. A következő percekben felváltva ívelgették mindkét kapu elé a fiúk a labdákat, nagyobb veszélyt ezzel nem okozva. A 15. percben bedobást követően szerzett gólt a Budaörs.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a taccsot jóval előrébbről végezték el, mint ahol a labda elhagyta a játékteret, de ezt a játékvezető nem vette észre. Tóth tört be egyébként a tizenhatoson belülre, akinél szerencsésen ott maradt a labda, majd közelről kilőtte a hosszú alsó sarkot (0-1). Ezt követően megpróbált minél hamarabb labdákat szerezni együttesünk, melyek ugyan sikerültek, de az utolsó passzok nem voltak pontosak. A vendégek játékába is csúsztak be hibák, így Lajer megmozdulásába, aki ezért sárga lapot kapott. A 27. perc a Budaörs számára hozott szerencsét, hiszen egy baloldalon vezetett kontra végén Papp növelte csapata előnyét (0-2). Dániel húzott magához egy veszélyesen középre szálló labdát, majd védett egy bravúrosat, de a kapufáról kipattanó pont Menyhárt elé került, aki a léc alá lőtt (0-3). Rosta a 42. percben kapcsolt le egy passzt a vendégek térfelén, majd bátran lőtt, de labdája elkerülte a jobb alsó sarkot. Tóth-Szellák összjáték után utóbbi csavarta kapura a labdát, melyet Szentpéteri ölelt magához.

A második félidő elején felgyorsultak az események, mármint ami a lapokat illeti. Kercsó akadt össze Gállal, utóbbi pirosat kapott, miután fiatalunkat lefejelte, míg Kercsó besárgult. Egy perc múlva Ferkó vágta fel csúnyán csatárunkat, aki szintén sárga színű lapot kapott cserébe, míg Huszárik szabadrúgását Szentpéteri fogta. Kiegyenlítetté vált a találkozó, mely a csereként beállt Huszáriknak is köszönhető volt, a szépítés lehetősége mégis Tóth lábában volt, aki 18 méterről lőtt centikkel a bal kapufa mellé. A következő tíz percben a játék tempója lassult kissé, a kapuk sem forogtak veszélyben, majd Dobos Barna azoknak a fiúknak, így Takács Szabolcsnak és Szabó Csabának is lehetőséget adott az NB II-ben a bemutatkozásra, akik eddig nem léptek pályára. Csattanó ennek a meccsnek a végére is akadt, miután Marquest szabálytalanul állították meg védőink a tizenhatoson belül, hiszen a jogos tizenegyest Ferkó értékesítette (0-4), majd két perc múlva Szabó megmozdulása ért újabb büntetőt, melyet Menyhárt lőtt a kapuba (0-5).

Dunaújváros PASE – Budaörs 0-5 (0-3)

Dunaújváros PASE: Dániel Csaba – Abért Bence Zsolt (Szabó Csaba a 73. percben), Koval Viktor, Lorencz Márton, Tamaskó Ádám, Keglovics Bence (Takács Szabolcs az 53. percben), Rosta Levente, Tóth Tibor, Szellák Soma, Vajda Dávid (Huszárik Zsolt a 46. percben), Kercsó Bence. Vezetőedző: Dobos Barna.

Budaörs: Szentpéteri Viktor – Horváth Levente, Gál Szabolcs, Hegedűs János, Lajer Gábor, Sajbán Miklós, Csobánki Ádám (Ferkó Ádám a 46. percben), Menyhárt Attila, Sajbán Máté, Papp Máté (Marques-Airosa Patrik a 77. percben), Tóth Patrik (Csillag Dárius a 70. percben). Vezetőedző: Miskei Attila

A rovat további hírei: Sport

Véghajrában az Eb-felkészülés

2026. jan. 20.

Két dunaújvárosi játékosért is szoríthatunk a női vízilabdázók portugáliai Európa-bajnokságán, melyet a spanyolok ellen kezd meg válogatottunk január 26-án.

Pont nélküli hétvége az Andersenben

2026. jan. 19.

A DAB-ASP kettő, míg a DUE-Worm Angels csapata három góllal kapott ki a jégkorongozók Andersen Ligájának szombati játéknapján.

Három szettben nyert a Fino

2026. jan. 19.

Az első és a második szettben akadtak felvillanásai a DKSE röplabdázóinak a Kaposvár ellen, de az éllovas magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott fiataljaink ellen a  TippmixPro Férfi NBI Extraliga vasárnapesti fordulójában.

Fehérvári siker a megyei rangadón

2026. jan. 19.

Ezúttal is becsülettel küzdöttek a tartalékos Acélbikák, de a FEHA19 elvitte a három pontot a Dunaújvárosi Jégcsarnokból az Erste Liga vasárnapi fordulójában.

Elkészült a DFC felkészülési programja

2026. jan. 18.

Összesen hét felkészülési mérkőzés vár a Dunaújváros FC labdarúgó csapatára az NB III-as pontvadászat tavaszi rajtjáig.

Megyei derbivel zárják a hetet az Acélbikák

2026. jan. 18.

A FEHA19 elleni hazai összecsapással folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma délután öt órától.

A tisztes helytállás lehet a cél

2026. jan. 17.

Az idei bajnokságban még veretlen, szettet sem vesztő Fino Kaposvár otthonába látogat a DKSE röplabda csapat a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának vasárnapi fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nem volt esély a TFSE otthonában

  2. Hazai pályán folytatja a bajnokságot a DKKA

  3. Illusztris díszvendég a filmbemutatón

  4. Egyszerű átalakítások, amelyekkel fokokat nyerhetsz a lakótérben

  5. A fővárosba látogat a DKSE

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Top hírek

  1. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  2. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  3. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  4. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  5. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő