Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 05. Ágota, Ingrid
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Megalakult a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

Közélet
Dunaújváros
egyház
evangélikus templom

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. máj. 11., 08:08

Városunkban is megalakult a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ), mekynek célja elsősorban a keresztény erények, értékek képviselése az élet minden területén.

A Kárpát-medencében, határon innen és túl már közel hetven helyi csoport vesz részt a 27 éve megalakult társadalmi szervezet, a KÉSZ munkájában, segítésében. Az evangélikus templomban kedden tartott taggyűlésen részt vett dr. Osztie Zoltán plébános, a KÉSZ országos elnöke, dr. Galgóczy Gábor elnökhelyettes, Kozma Ferenc, a helyi csoport vezetője és Stermeczki András evangélikus lelkész is. Dr. Osztie Zoltán köszöntőjében elmondta, a szervezet célja elsősorban a keresztény erények, értékek képviselése az élet minden területén, mely éppen ezért rendkívül szerteágazó feladat. Emellett fontos számukra az egyházi közösségek támogatása, az evangélium tágabb hirdetése a környezetükben, valamint a karitatív tevékenységek.

A helyi csoportokkal szemben nincs kifejezett elvárás, mindössze annyi, hogy megfelelő szellemi színvonalat képviselő fórumokat, előadásokat, kerekasztal beszélgetéseket, kirándulásokat szervezzenek, amit a helyiek töltenek meg tartalommal, és hasznosak legyenek az egyházközösség számára is.

A rovat további hírei: Közélet

Dull Szabolcs politikai elemzővel folytatódott a "Dunaújvárosi Estek" sorozat

Dull Szabolcs politikai elemzővel folytatódott a "Dunaújvárosi Estek" sorozat

2025. okt. 29.

Ahogy közeleg a 2026-os országgyűlési választás, egyre többeket izgatnak a politikához kapcsolódó kérdések. A téma iránt érdeklődők – és korábban nem érdeklődők – igényeit elégítette ki a Dunaújvárosi Estek című közéleti sorozat legutóbbi vendége, Dull Szabolcs politikai elemző.

Elmúlt a nyár, remek pályaművek születtek (galériával)

Elmúlt a nyár, remek pályaművek születtek (galériával)

2025. okt. 29.

Folytatódott a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat – a nyári ciklusban is különleges fotók születtek a dunaújvárosi alkotók által. Az elmúlt időszak értékelése megtörtént, a díjátadó ünnepséget kedden délután rendezték a Városháza „C” szárnyában.

Őszi mulatságot szervezett a közösség

Őszi mulatságot szervezett a közösség

2025. okt. 27.

Az idősek otthonában élő emberek is vágynak a színes programokba, amik különböznek a hétköznapoktól. Az Egyesített Szociális Intézmény Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthona Barátság út 27. alatti intézményében őszi kavalkádot szerveztek még múlt szerdán – sok-sok mosollyal, vidám pillanattal.

Politikai elemző lesz a Dunaújvárosi Estek vendége

Politikai elemző lesz a Dunaújvárosi Estek vendége

2025. okt. 25.

Választási esélyek és forgatókönyvek 2026-ra – ezzel a címmel tart előadást Dull Szabolcs a Városházán a népszerű közéleti sorozat következő részében kedden délután. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Készül a digitális fakataszter – köszönetet mondtak a programot segítő diákoknak

Készül a digitális fakataszter – köszönetet mondtak a programot segítő diákoknak

2025. okt. 25.

Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester és Szabó Imre főépítész a Városházán köszönte meg a közreműködést azoknak a fiataloknak, akik nyári gyakorlatuk során aktív részesei voltak a városi digitális fakataszter előkészítésében.

Gyászol a város, elhunyt dr. Frank József főorvos

Gyászol a város, elhunyt dr. Frank József főorvos

2025. okt. 24.

Szomorú hír rázta meg a sportszerető dunaújvárosi közösséget, valamint a Szent Pantaleon Kórház kollektíváját: hatvanhét évesen elhunyt dr. Frank József főorvos, aki évtizedeken keresztül dolgozott különböző dunaújvárosi csapatok mellett.

Együtt emlékeztek 1956 hőseire a kopjafánál

Együtt emlékeztek 1956 hőseire a kopjafánál

2025. okt. 23.

A hagyományokhoz híven a temetői kopjafánál tisztelgett a város a hősök és mártírok emléke előtt az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Koszorúzással és ünnepi műsorral emlékeztek.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Ezüstérmes a magyar válogatott az Eb-n

  2. Átgázolt a bajnok röplabdázóinkon

  3. "Dunaújváros fái a négy évszakban": finálé a fotópályázat téli fordulóján

  4. DSTV: birkózó emlékverseny

  5. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. Újra élnek a bajnoki remények

  4. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  5. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő