Dunaújváros Hetilap

Megszépül a kápolna

Molnár Emese - 2016. május 29. 17:11

Az önkormányzat támogatásával megjavították a tetőt, az egyházmegye segítségével megújulhat az udvar a helyi görög-katolikus egyházközségnél.

Még 2014 decemberében költözött át a Kőris utcai helyiségből a Temető utcai, egykoron római plébániaként működő épületbeKovács István görög-katolikus parókus és családja. Éppen akkor született meg a család negyedik gyermeke. A hitközösség tagjaival felújították az épületet, és az év karácsonykor már együtt tölthette ott a Szentestét a felekezet.

– Át kellett alakítanunk a kápolnát, ugyanis az eredeti helyiségbe már szinte alig fértünk be. Saját erőnkből, lehetőségeinkből és közös munkából javítottuk, szépítettük a kápolnát. De pénzügyi lehetőségeink végesek voltak. A közel harmincöt éves tetőszerkezet már balesetveszélyes volt, állandóan beázott. Az önkormányzattól támogatást kaptunk ennek felújítására. A DVG Zrt. körülbelül két hét alatt elkészítette az új tetőt. Ezúton is szeretném megköszönni az önkormányzat támogatását, a DVG-nek pedig a gyors és precíz munkát – mondta Kovács István.

Jelenleg az udvaron dolgoznak a szakemberek, térköves burkolatot építenek. Ezt az egyházmegye támogatásával tudják megvalósítani. Hamarosan el is készülnek vele, és a június 12-i elsőáldozó ünnepségen már megszépült környezetben fogadhatják a híveket.

A rovat további hírei: Közélet

Itt a tavasz, elkezdődött a lomtalanítás!

Itt a tavasz, elkezdődött a lomtalanítás!

2025. ápr. 10.

Amint arról már előzetesen is hírt adtunk, idén is folytatja az önkormányzat a városrészenként meghirdetett lomtalanítási sorozatot. Az első állomás Újtelepen volt múlt szombaton – tonnákban mérhető sikerrel.

Tovább színesedett az ÖKO-nap Újtelepen

Tovább színesedett az ÖKO-nap Újtelepen

2025. ápr. 09.

A külön tárgyalandó lomtalanítási akció, valamint a véradás és BikeSafe akciója mellett még rovarhotelt is avattak, mi több, jelképesen egy méhlegelő virágcsomagját is elültették a Városvédők Újtelepért Egyesület immár hagyományos programján múlt szombaton. 

Sitt Happens – avagy közös trauma feldolgozás Lengyel Tamással

Sitt Happens – avagy közös trauma feldolgozás Lengyel Tamással

2025. ápr. 09.

Lehet-e traumatikus élmény egy házfelújítás? A hallgatóság erre a kérdésre is választ kaphatott Lengyel Tamás Sitt Happens című egyéni estjén. A Jászai Mari-díjas színész másodjára látogatott el a Kultik Moziba, ahol a közönséggel együtt élte újra otthonfelújításának tragédiáit.

Idén csúcsot döntenek az elsősegélynyújtók

Idén csúcsot döntenek az elsősegélynyújtók

2025. ápr. 09.

Folytatódik a város egyik legnagyobb hagyománnyal bíró közösségi ismeretterjesztő megméretése, a Magyar Vöröskereszt felmenő rendszerű elsősegélynyújtó versenye. A résztvevők már az 54. viadalra készülnek – és egy csúcs már biztosan megdől pénteken!

A város is bekapcsolódik a Versenyképes Járások programba

A város is bekapcsolódik a Versenyképes Járások programba

2025. ápr. 08.

Rendkívüli közgyűlést tartott a város önkormányzata a Városházán ma délelőtt. Egyetlen napirendről döntöttek a képviselők – a Versenyképes Járások programban történő indulásról.

Teljes útzárak a Pentele hídon – figyelem, az első ütem már pénteken kezdődik!

Teljes útzárak a Pentele hídon – figyelem, az első ütem már pénteken kezdődik!

2025. ápr. 08.

A tervekről már zengettünk, most itt a következő időszak egyik meghatározó mérföldköve: teljes pályazárra készülhetnek a közlekedők a Pentele hídon – péntek délutántól várhatóan vasárnap estig. 

Betett a zimankó az autóvásárnak vasárnap – de májusban folytatják!

Betett a zimankó az autóvásárnak vasárnap – de májusban folytatják!

2025. ápr. 08.

Gonosz tréfát űzött a hidegbetörés a dunaújvárosi autóvásár szervezőivel: kevesebben választották vasárnap délelőtti időtöltésük helyszínéül a vásárteret a jeges szélben. Csodák csodája: még így is köttetett üzlet!