Főleg akkor, ha a könyvben dunaújvárosi illetőségű hölgy, Gubánné Pintér Annamária is megszólal, aki azóta munkatársa is lett a szerzőnek:

- Nagyon régóta motoszkált már bennem, hogy Csíksomlyóba el kell menni. Lehet, hogy lelki töltésért, lehet, hogy válaszkeresésért, a jó társaság miatt, fogadalom miatt. Lehet, hogy azért, mert külföldi rokonaival akar találkozni valaki. Annyi fajta emberrel találkoztunk a vonaton, hogy az már magában élmény volt. A Keletiből, péntek hajnalban induló vonat a Győrből érkező Székely gyors és a Csíksomlyói expresszt összekapcsolva, 486 méter hosszú szerelvénnyé változik. Én a Mátyás-király emlékévben mentem, hajnalban megáldják a vonatot. A világ minden részéből érkeznek. Az Amerikából érkező barátnőmmel (az amerikai református püspök feleségével) ültünk be a vonatba, s ott találkoztunk Kabarcz Zoltánnal. Csak írogatott, egy másik filmet készített, a negyedik Csángó földre ment, de jöttek Kanadából, Mátészalkáról. Amikor beül az ember ebbe a vonatba, egy újkori zarándokútra, egy óriási ismerkedés alanyává válik. Mire megérkezünk, barátságok születnek, s mire visszaérünk, olyan hangulat van a vonatban, hogy a zarándoklat emberi élő kapcsolatokká válik. Amikor másodszorra mentünk legalább hétszázezer ember ment a nyeregbe, s a tömeg hömpölyögve, méltósággal viszi az embert.

A könyv méltó mementója, szellemi és kulturális emléktára a Csíksomlyói zarándoklatnak. Olyannyira, hogy a világhírű szívsebész Papp Lajos írt hozzá előszót, mintegy kimondva mindazt, ami miatt minden évben többen mennek és maradnak meg barátságok:

„Aki a könyvet elolvassa, közelebb kerül Csíksomlyó titkának megfejtéséhez és megérzi a magyarokban szunnyadó ősi erőt. Megérti, hogy miért voltunk, vagyunk és leszünk egyre többen évről évre, számban sokasodva, lélekben erősödve Csíksomlyó nyergében és a Kárpát-Haza keleti határán.”