Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 28. Elemér
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Önkéntesek Hete a Jószolgálati Otthonban

Közélet
Önkéntesek hete
Jószolgálati Otthon
gondozottak
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. máj. 30., 16:13

A Jószolgálati Otthon napközijében és gondozóházában is az egész hét az Önkéntesek Hetében zajlik.

Az elmúlt év során a 148 közösségi szolgálatos diák mellett 65 önkéntes segítette az ellátottakat összesen 245 órában. A rengeteg segítségért, mosolyért, programért cserébe az otthon és a napközi gondozottjai egész héten igyekeznek viszonozni és megköszönni segítségüket. Pénteken egy gálaműsorral ünnepelnek, ahol együtt lépnek majd fel a gondozottak és az önkéntesek. A hét programjai közt több érdekes és izgalmas foglalkozás is várja a résztvevőket a Jószolgálati Otthon mindkét intézményében. A napköziben hétfőn délelőtt kézműves foglalkozás volt, valamint Smuk Imre közös kép festését szorgalmazta. Azt festhettek a résztvevők, amit csak szerettek volna, legyen az lufi, vagy napocska, a végén pedig összeállt egy egész, amihez mindenki hozzátette a magáét.

Ez alatt a Bercsényi úti otthonban kezdődött a zumba Szerecz Robival, délután pedig a Kéknefelejcs Asszonykórus koncertezett, majd Kárpáti Gábor énekelt. Kedd reggel a napközisek a vízilabdázókkal is találkoznak majd, de Hável Gábor amatőr fotográfus interaktív előadását is meghallgatják egy kis zumbázást követően. A hét további részében sem lesz hiány zenében és kézműves foglalkozásokban, hogy aztán a hét stílusosan fejeződjön be, a Jószoli Gála az Önkéntesekért elnevezésű műsorral pénteken délelőtt 10 órától a Bartók színházban, ahová minden érdeklődőt szívesen várnak táncokkal, dalokkal, mesejátékokkal, együtt fellépve az önkéntesekkel.

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: kátyúznak a város útjain

2026. feb. 12.

A sokakat érintő témáról beszámoltunk már, most itt a DSTV összeállítás: amint jobbra fordult az idő, Dunaújvárosban is megkezdődtek az útjavítási munkálatok. A kátyúk javítását a szakemberek folyamatosan végzik – bőven akad feladat a közutakon. Hangkép.
 

Tart a kerítésbontás a Barsi Dénes utcában

2026. feb. 11.

Évek óta okozott kisebb-nagyobb gondot a Barsi Dénes utca lakóinak az egykori szovjet laktanya kerítésének düledező szakasza. Eddig: megkezdődött ugyanis a kerítés bontása – és néhány héten belül a korábbinál jóval rendezett környezetet alakítanak ki.

DSTV: éles helyzetekre is felkészültek

2026. feb. 10.

A beszámolót már olvashatták, de itt a DSTV összeállítása arról, hogy váratlan vészhelyzetek bármikor és bárkivel megtörténhetnek. Különösen veszélyeztetettek a gyerekek – ezért is tartotta óvodai és bölcsődei dolgozóknak továbbképzést a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének munkatársai. Hangkép.
 

Megkezdődött a kátyúzás a város közútjain

2026. feb. 09.

A DVG munkálatairól Pintér Tamás polgármester számolt be a közösségi oldalán – ma már két csapat dolgozott a téli fagyások nyomán keletkezett kátyúk betömésén. Amikor nem esik, folytatják.

Felhívás aranylakodalmas párok részére

2026. feb. 08.

Dunaújváros önkormányzata szeretné méltó módon köszönteni azokat a házaspárokat, akik 50. házassági évfordulójukat ünneplik, és példát mutatnak a hűségből, az összetartozásból és a szeretetből. Jelentkezzenek!

Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

2026. feb. 07.

Szabó Károlyné, Rozi néni még januárban töltötte be a 90. életévét, a napokban pedig az önkormányzat nevében Pappné Grabant Ilona képviselőtől a város jókívánságait is fogadta. A jó kedélyű, derűs szépkorú családja körében ünnepelt, és nosztalgiázott.
 

Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

2026. feb. 06.

Dunaújváros önkormányzata csütörtökön tartotta idei közmeghallgatását, amelyen a városvezetés beszámolt az elmúlt időszak eseményeiről, a tervezett fejlesztésekről, valamint a 2026-os költségvetés főbb irányairól.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: értékelés az Acélbikáknál

  2. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  3. Ingyen megtekinthetők a DKKA hazai mérkőzései

  4. Foglalkoztatási kerekasztalt szerveztek

  5. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Embedded thumbnail for DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő