Őrizetben a Szórád "réme"
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság elfogta és bűnügyi őrizetbe vette azt a férfit, aki a hétvégén Dunaújvárosban történt rongálásokkal gyanúsítható. Az ügyről tegnap a DO elsőként számolt be, most jövünk a folytatással.
Friss!
Nem hivatalos információink szerint az érintett személy előzetes letartóztatását végül nem rendelték el és szerkesztőségünk úgy tudja, hogy már az őrizetből is kiiengedték a szóban forgó helyi lakost. Várjuk a rendőrség hivatalos tájékoztatását.
Május 24.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya büntetőeljárást folytat F. Attila Imre 33 éves dunaújvárosi lakossal szemben lopás, rongálás és zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított május 21. és 23-a között Dunaújvárosban, egy Szórád Márton úton lévő társasházban több sértett sérelmére követett el bűncselekményeket, melyekről részletesen itt olvashat.
A férfi azzal is gyanúsítható, hogy a fenti időben az Esze Tamás és Táncsics Mihály utcában lévő társasházakban is rongálást követett el és a Csokonai téren megrongált még egy személygépkocsit, amiről a fentebb belinkelt cikkben szintén bővebben olvashatnak.
A dunaújvárosi rendőrök a férfit beazonosították és tegnap reggel az utcán elfogták. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozást az illetékes ügyészségen.
A rovat további hírei: Sziréna
Bréking: lánglovagok bevetése az Alkotás utcában (FRISSÍTVE!)
2024. feb. 27.
Egy 7. emeleti lakás erkélyén szivárgó füst miatt riasztották a dunaújvárosi egységet ma reggel. A Béke városrészi bevetés még felderítési szakban van – jövünk a részletekkel! (FRISSÍTVE!)
Bréking: lakástűz a Római körúton (FRISSÍTVE!)
2024. feb. 23.
Hivatalos megerősítés még nincs, de úgy tudjuk, a cigarettázás vezetett lángok fellobbanásához a Római körút sorháznak egyik ötödik emeleti lakásában ma reggel. (FRISSÍTVE!)
Notórius, ám roppant ügyetlen áruházi szarka bukott meg
2024. feb. 06.
Tízszer próbált meg különféle termékeket eltulajdonítani a dunaújvárosi áruházakból az a nő, akinek letartóztatásáról az ügyészség rendelkezett, értesült a DO. Folytatólagosan elkövetett lopás, folyamatos bukó a hajtás után!
Szirénapróba: közeleg a hétfő, következhet a morgatás
2024. feb. 04.
A szokásos hónap eleji gyakorlathoz híven Dunaújváros mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba – városunkban most is hétfőn 11 órakor kezdődik a morgatás.
Eltűnés miatt keresik Dávidot – jelezzen, ha látta! (FRISSÍTVE)
2024. feb. 02.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 13 éves fiatal eltűnése ügyében. A fiúnak csütörtökön veszett nyoma – bárki bármit tud róla, jelentkezzen, de már egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE)
Munkásszállóról lopott – vádemelés a vége
2024. feb. 01.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat kifosztás bűntette és további bűncselekmény miatt azzal a nővel szemben, aki egy munkásszállóról tulajdonított el készpénzt. Két sértettet károsított meg, értesült a DO.
Harcot hirdettek a netes csalások ellen
2024. jan. 31.
Egy közelmúltban történt, több mint 140 sértettet megkárosító bűncselekmény-sorozat nyomán adott ki figyelmeztető összegzést a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata.