Szivárványhíd alatt

A három fagyosszent megkeserítette az ünnepünket, bár szó mi szó, pünkösd vigíliáján, szombaton még istenes volt az idő. Akkor kapta el a pillanatot a székelyföldről származó és oda mindig hazajáró Lukács Csaba: megörökítette a kettős fényívet a Somlyó fölött. Ott jelent meg az égi tünemény, ahová pár óra múlva zarándok százezrei érkeztek a szertartásra. Arra, amely az egybegyűltek közös hit- és magyarságmegvallása – immár négy és fél évszázada.

A szivárvány, és különösképp, ha kettős a fényhíd, szépséges ősi jelkép. A jónak sugallata. Reményszimbólum. A Bibliában is megjelenik, Mózes első könyvében, a teremtéstörténetben olvashatjuk róla az Úr szavait: „9:13. Az én ívemet helyeztetem a felhőkbe, s ez lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között. 14. És lészen, hogy mikor felhővel borítom be a földet, meglátszik az ív a felhőben.” Hogy is van ez? Kapcsolat a váratlanul megmutatkozó szivárvány és az Ószövetség szavai között? Igen, a misztikumra fogékony ember mindig is üzenetet olvasott ki az égi jelenésekből. A legáltalánosabb üzenet pedig, hogy a fénysugár a jobb időket ígéri.

Ilyenkor, az ünnep hétfőjén már nincs tömeg a Kis- és Nagysomlyó közti Nyeregben. A helyet, ahol valamikor, a régmúltban a fejszés remete, Vízi Márton járta a bükkerdőt meg a hatalmas tisztást, most a csönd uralja. És a tisztaság. Bármennyien jönnek ott össze az ünnep szombatján, az elvonulásuk után mindig olyan tiszta marad a mező, mint a százezrek érkezése előtt volt. Egy idegen tán rácsodálkozna erre. Aki egy kicsit is ismeri az erdélyi ember karakterét, az nem. Arrafelé az ünnep tiszteletéhez a rend megőrzése is hozzátartozik.

Ma még zarándokokat látni sokfelé a csíki utakon. Ahol kolompolva, zászlók alatt jöttek, ott most ugyanúgy hazafelé tartanak. A jó érzést viszik magukkal.