Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Uralom az autóm - Kilenc csapat, megannyi kihívás

Sziréna
Uralom az autóm
verseny
vezetéstechnika
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. máj. 07., 08:44

Kilenc csapat mérte össze erejét és tudását a vezetéstechnikai versenyen pénteken az Interspar parkolójában, ahol különböző feladatok várták a vállalkozó szelleműeket.

Hatodik alkalommal rendezték meg az Uralom az autóm elnevezésű vetélkedőt, melyre idén a rendvédelmi dolgozók mellett már civil baráti társaságok is jelentkezhettek. Az összegyűlt, háromfős csapatok péntek reggel nyolc órakor vágtak neki a versenynek, ahol egy „B” kategóriás tesztlap kitöltésével kezdődött a feladatok sora, majd következett az akadálypálya, melyet a lehető leggyorsabban, a lehető legkevesebb bója feldöntésével kellett végigcsinálni, és amit a bírák, valamint a program egyik főszervezője, Kőhalmi László, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányág Közlekedésrendészeti Osztály helyszínelő és balesetvizsgálója felügyelt árgus szemekkel.

 

 

 

 

 

 

 

Mint mondta, a feladat kitűnő lehetőség arra, hogy mindenki felmérje saját korlátait és tudását egy kifejezetten technikás pályán és fejlessze vezetői képességeit. A versenyzők záró feladatként egy hivatásos oktatóval indultak el a városba egy húsz perces útra, ami alatt a minél szabályosabb közlekedés volt az elsődleges cél. A versenyek között mindenkinek lehetősége volt kipróbálni egy motor szimulátort, vagy egy látást torzító szemüveget. A rendvédelmi szervek csapatai és a civil csapatok külön elismerésben részesültek, de az első három helyezett díjazása mellett különdíjat kapott a legjobb KRESZ-tesztet író csapat és a legtechnikásabb vezető is.

A rovat további hírei: Sziréna

Bréking: lánglovagok bevetése az Alkotás utcában (FRISSÍTVE!)

Bréking: lánglovagok bevetése az Alkotás utcában (FRISSÍTVE!)

2024. feb. 27.

Egy 7. emeleti lakás erkélyén szivárgó füst miatt riasztották a dunaújvárosi egységet ma reggel. A Béke városrészi bevetés még felderítési szakban van – jövünk a részletekkel! (FRISSÍTVE!)

Bréking: lakástűz a Római körúton (FRISSÍTVE!)

Bréking: lakástűz a Római körúton (FRISSÍTVE!)

2024. feb. 23.

Hivatalos megerősítés még nincs, de úgy tudjuk, a cigarettázás vezetett lángok fellobbanásához a Római körút sorháznak egyik ötödik emeleti lakásában ma reggel. (FRISSÍTVE!)

Notórius, ám roppant ügyetlen áruházi szarka bukott meg

Notórius, ám roppant ügyetlen áruházi szarka bukott meg

2024. feb. 06.

Tízszer próbált meg különféle termékeket eltulajdonítani a dunaújvárosi áruházakból az a nő, akinek letartóztatásáról az ügyészség rendelkezett, értesült a DO. Folytatólagosan elkövetett lopás, folyamatos bukó a hajtás után!

Szirénapróba: közeleg a hétfő, következhet a morgatás

Szirénapróba: közeleg a hétfő, következhet a morgatás

2024. feb. 04.

A szokásos hónap eleji gyakorlathoz híven Dunaújváros mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba – városunkban most is hétfőn 11 órakor kezdődik a morgatás.

Eltűnés miatt keresik Dávidot – jelezzen, ha látta! (FRISSÍTVE)

Eltűnés miatt keresik Dávidot – jelezzen, ha látta! (FRISSÍTVE)

2024. feb. 02.

A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 13 éves fiatal eltűnése ügyében. A fiúnak csütörtökön veszett nyoma – bárki bármit tud róla, jelentkezzen, de már egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE)

Munkásszállóról lopott – vádemelés a vége

Munkásszállóról lopott – vádemelés a vége

2024. feb. 01.

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat kifosztás bűntette és további bűncselekmény miatt azzal a nővel szemben, aki egy munkásszállóról tulajdonított el készpénzt. Két sértettet károsított meg, értesült a DO.

Harcot hirdettek a netes csalások ellen

Harcot hirdettek a netes csalások ellen

2024. jan. 31.

Egy közelmúltban történt, több mint 140 sértettet megkárosító bűncselekmény-sorozat nyomán adott ki figyelmeztető összegzést a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szettsiker összejött, a nagyobb bravúrra most nem volt esély

  2. DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. A Balaton partján sem borult a papírorma

  4. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  5. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Top hírek

  1. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  2. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

  5. DSTV: mozgalmas iskolai napok

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő