Dunaújváros Hetilap

Június 12-én kezdik meg Pecsét István gyógykezelését Kínában

Pálinkás István - 2016. május 21. 11:11

A vizsgálati dokumentumok áttanulmányozása után a hazai orvosi konzílium beleegyezésével, egyeztetve a kínai Fuda Tumorközpont Kelet-Európai régiójának képviselőjével, megszületett a döntés: június 8-án már fogadják a kínai kórházban Pecsét Istvánt és június 12-én megkezdik a gyógykezelését!

Mint arról folyamatosan beszámoltunk, István 27 évesen májtranszplantáción esett át. Akkor közölték vele, hogy küzdelmét áttétes rák nehezíti.

-Az leírhatatlan volt. Elképzelni sem lehet. Ott, akkor, hirtelen feldolgozni, roppant nehéz volt. – meséli nekünk István, akivel az egyetem előtti parkban beszélgettünk.

Sok esetben komoly falakba ütközött az onkológusok lemondó nyilatkozatait hallgatva:

-Én nem mondtam le magamról! Ahhoz, hogy küzdeni, gyógyulni, tudjak, rátaláltam ezt a külföldi lehetőséget, megoldást, és biztos vagyok benne, hogy sikeresen végbemehet a gyógyulás. Guangzhou-ban sikerült a Fuda Tumorközpontot megtalálni. Ekkor mondták meg, mi ennek a ráknak a kezelhetősége, gyógyítása, a pénzügyi résszel együtt. Akkor kezdődött a gyűjtés dr. Bozsits Attilával a Dunaújvárosiak Életéért Közalapítványon keresztül.

Pecsét István bízott abban, hogy sikerrel járhat a gyűjtés, bízott a dunaújvárosi emberekben. Rendkívüli összefogás vette kezdetét év elején, hiszen a közel tíz és félmillió forint három hónap alatt összegyűlt:

- Ezt soha el nem feledhető jó érzés volt átélni. Az emberek összefogtak egy másik gyógyulásáért. Mellém állt Cserna Gábor polgármester, dr. Dorkota Lajos Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára, és gyakorlatilag az összes helyi médium, még a kulturális intézmények is a rendezvényeikkel, a Bartók Színház, az MMK, a Dunaújvárosi Egyetem, a Miskolci Egyetem. Sok-sok magánszemélytől, egyesülettől, közösségtől, civil szervezettől kaptam segítséget, a kézilabdás lányoktól a labdarúgókig. Azt az üzenetet éreztem az emberek hozzáállásából, hogy „ennek a fiatalembernek meg kell gyógyulnia”! Nem adom fel a küzdelmet, mert magam is akarom. Gyógyulni kell, ezért küzdök.

Fotók: DUE

S hogy valóban lehetetlen a támogatói kört teljes egészében felsorolni, azért jegyezzük meg, Brüsszeltől New Yorkig szerte a világban eljutott a híre Pecsét István akarásának, a gyűjtés kampányának: „Köszönöm a sikeres megmozdulást. Hogy felkerüljön az i-re a pont, ahhoz most én kellek. Meg kell gyógyulnom! Ezért vagyok úgy a köszönéssel is, mint amikor a Dunaújvárosi Egyetem rektora, dr. András István és Mészáros Virág kancellár jó utat kívántak azzal, hogy várnak vissza. Azt mondom, Jó szerencsét!””

A rovat további hírei: Közélet

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

2024. már. 28.

A piac a dunaújvárosiak kedvelt bevásárlóhelye, a helyi termelők és árusok fontos terepe, tavaly novemberben kezdődött a felújítása, az ünnepélyes átadást pedig szerdán tartották. Ajándék: húsvét előtt pénteken délelőtt is nyitva lesz a piac!

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

2024. már. 27.

Ünnepélyes keretek között avatták fel az új kerékpárút-hálózatot városunk képviselői. Az esemény helyszínére, az erdei tornapályára biciklivel érkezett a városvezetés.

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

2024. már. 27.

Molnár Józsefné, Ilonka néni is a 90 évesek táborába lépett március 17-én. A jeles alkalomból nagy családja körében ünnepelt születésnapján. A város nevében Orosz Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte.

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

2024. már. 27.

A lakossági igények felmérése után a városüzemeltetés szakembereivel tartott bejárást Barta Endre, a 4-es választókerület önkormányzati képviselője az új Vasmű úton.

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

2024. már. 26.

A Dunaújvárosi Estek című sorozat következő vendége Kéri László, szociológus, politológus lesz – az érdeklődőket a magyar belpolitikai helyzetről szóló beszélgetésre várják a Városháza dísztermében szerdán délután. Flyer.

Elkészült az életmentő készülékek térképe

Elkészült az életmentő készülékek térképe

2024. már. 25.

Hosszú egyeztetések és munka után elkészült Dunaújváros aktualizált defibrillátor térképe, melyet a Dózsa György úti főposta előtt találhatnak meg városunk lakói.

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

2024. már. 25.

Remek alkalmat talált arra a közelmúltban Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, hogy kihirdesse, ki veheti át tőle a stallumot a város középiskolásai köréből egy teljes napra.