Búza bokrosodjon, Zab szaporodjon! – mondja a népi rigmus, és ideje is a bokrosodásnak, hiszen Péter-Pál ünnepe van. Ez pedig hagyományosan a kenyérgabona aratásának kezdetét jelzi.
Hogy miért éppen a két ókori szent, az apostolfejedelem és a néptérítő napjához köti a szokásrend a búzavágás rajtját, annak praktikus oka van: a megfigyelés szerint e jeles ünnep idejében a kalászosok már vágásérettek. Szent Iván-nap táján a tapasztalat szerint a búza megáll a növekedésben, a töve megszakad, így azon a napon egykor kalászszemlét tartottak, hogy lássák, érett lesz-e a búza Péter-Pálra. Attól fogva már csak az időjárás gátolhatta a nagy munkát. Ma vidékünkön, ahogy másutt is, tökéletes föltételek voltak az aratáshoz.
Ez a nap az emlékezésé is egyben: négy évvel ezelőtt országgyűlésünk a tradicionális parasztünnepet, Péter-Pál napját azoknak az egykori gazdáknak az emléknapjává nyilvánította, akiknek életét a kuláküldözés tette tönkre. 1948-ban indult meg a hajsza a „kapitalista rendszer szekértolói”, vagyis a módosabb parasztok ellen, akik „akadályozzák a mezőgazdaság szocialista átszervezését”.
A hírhedt kecskeméti Rákosi-beszéd adta meg a jelet, s hamarosan 71 ezer család került kuláklistára. A „bűnük” a szorgalmuk, igyekezetük volt. Nem mellesleg ők voltak azok, akik gazdálkodási mintát adtak sokaknak, s akik példát mutattak hagyománytiszteletükkel, vallásosságukkal, erkölcsösségükkel. Minthogy a listázás be nem vallott célja a középosztály megtörése is volt, az ellenségkereső buzgalomban sok olyan embert meghurcoltak, akik még saját földdel sem rendelkeztek.
A pentelei gazdatársadalom legjava sem kerülhette el a sorsát. A legtöbbüket kitelepítették, vagyonukat elrekvirálták. A leghozzáértőbbek elveszítését a község gazdasága csak sokára heverte ki. A méltóságukban megalázott, tönkretett gazdákra emlékezünk ma.
Főoldali kép forrása: Agroinform
