Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 07. Tódor, Rómeó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Egész nyáron buli lesz

Oktatás
Vasvári iskola
nyári tábor
diákok
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. jún. 26., 07:16

Több mint száz diák jelentkezett az önkormányzat központi nyári táborába, amelynek helyszíne a Vasvári iskola.

Jelenleg közel száz tanuló vesz részt a táborban, de ez a szám napról napra növekszik, egyre többen érkeznek ugyanis olyanok, akiknek szülei nehezen tudnák megoldani elhelyezésüket. A diákok ezt nem bánják, egész nap van programjuk: a fél nyolc körüli megérkezés és névsorolvasás, valamint egy kis játék után a Vasvári iskolából indulnak is reggelizni, majd egy pihentető kézműves foglalkozás, társas- vagy labdajátékot követően az uszoda felé veszik az irányt, ahol ebédidőig élvezhetik a strandolást.

A gyerekeketnégy csoportra osztották be, elsősorban életkoruk szerint, de az érdeklődési körük is szempont volt, hiszen a délutáni játékok között szerepel többek között pingpong, tollaslabda, emellett néptánccal, érdekes kémiai, matematikai vagy fizikai feladatokkal is készülnek a nevelők. A programokat csak az uzsonnaidő szakítja félbe. A nyár folyamán ellátogatnak majd a moziba is mesefilmet nézni, de vár még rájuk érdekes program ezeken kívül is, hogy ne hasonlóan teljen minden napjuk a vakáció alatt.

A rovat további hírei: Oktatás

Online népfőiskola – a képzettség komplex szerepéről

Online népfőiskola – a képzettség komplex szerepéről

2023. jan. 10.

Kiemelkedő tudású szakemberek közreműködésével szervezi sorozatát a Magyar Népfőiskola Társaság – az online népfőiskola évnyitó előadásán dr. Farkas Éva oktatáskutató lesz. Figyelem: már csak ma éjfélig lehet regisztrálni a csütörtöki előadásra! 

DSTV: régi értékek és új energiák a Vasvári iskolában

DSTV: régi értékek és új energiák a Vasvári iskolában

2023. jan. 10.

Remek közösség, sok-sok sportos program jellemzi a Vasvári Pál általános Iskola életét, derül ki a DSTV összegzéséből. Mint az évértékelőben meséli, bár még csak augusztus vége óta tölti be a pozícióját, máris sok szép élménnyel és értékes tapasztalattal gazdagodott Gálosfai Tímea intézményvezető. Hangkép.

DSTV: sikeres évet zárt a Szabó Magda iskola

DSTV: sikeres évet zárt a Szabó Magda iskola

2023. jan. 08.

Minden szempontból eredményes évet tudhat maga mögött a BIROK Szabó Magda Református Tagintézménye, derül ki a DSTV összegzéséből. A vírus világjárvány korlátozásai után teljesen szabadon, közösen, és kiváló hangulatban szervezhették programjaikat. Hangkép.

DSTV: gazdag, sűrű, szép év a Móricz Zsigmond iskolában

DSTV: gazdag, sűrű, szép év a Móricz Zsigmond iskolában

2023. jan. 07.

Volt mire büszkének lennie 2022-ben a Móricz közösségének, derül ki a DSTV intézményi összegzéséből. Az évértékelő során ugyanakkor az idei tervekről is szó esett. Hangkép.

DSTV: együtt ünnepeltek a Móricz diákjai

DSTV: együtt ünnepeltek a Móricz diákjai

2022. dec. 23.

Karácsonyi dallamáradásról számolt be a DSTV összeállítása. Az elmúlt évek hagyományaihoz híven az ünnepvárás jegyében adtak közös koncertet a Móricz diákjai. Hangkép.
 

DSTV: elsősavatással ünnepelt a Móricz

DSTV: elsősavatással ünnepelt a Móricz

2022. dec. 21.

Kodály Zoltán születésnapjára időzítette ünnepségét az ének-zenei tagozatos iskola, derül ki a DSTV összeállításából. Évtizedes hagyományt folytattak a Móriczban: játékos erőpróba nyomán válhattak az intézmény teljes jogú polgáraivá a legkisebbek. Hangkép.
 

DSTV: mesés vendégség a Móriczban

DSTV: mesés vendégség a Móriczban

2022. dec. 09.

Varázslatos foglalkozásról tudósít a DSTV összeállítása. A Móricz iskolában Böde Péter vándor meseíró interaktív program keretében, játékos formában beszélt az állat- és növényvilágról. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Eredményes volt a kétfordulós közös játék

  2. DSTV: két győzelem, egy vereség

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  5. A Vasas ellen folytatja a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  4. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő