Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Születésnapi látogatóban a Zaphir együttes próbáján - DO videóval

doszerk - 2016. június 27. 13:21

Aki valamit is konyít a keményebb kötésű, ám dallamos rockzenéhez, képben van a helyi felhozatallal, annak nem kell bemutatni a rutinos muzsikusokból álló formációt, a Zaphirt.

Aki valamit is konyít a keményebb kötésű, ám dallamos rockzenéhez, képben van a helyi felhozatallal, annak nem kell bemutatni a rutinos muzsikusokból álló formációt, a Zaphirt. Az együttes nemrég adta ki első, önálló CD-jét Nem kell a háború címmel, amelyet a zenészbarátokon teszteltek is egy zártkörű, házi koncert keretében, nagy sikerrel.

A csapat azóta is rendületlenül próbál és csiszolja, érleli a régi és új számait. A múlt csütörtöki próbájuk egybeesett Bánkuti Zsolt gitáros születésnapjával, amelyre rendkívüli meghívást kapott a DO operatőre is. A kamera természetesen nem maradt otthon, így rögzült az utókornak a fegyelmezetten próbáló, családias társaság összejövetelének néhány felejthetetlen pillanata.  A korosodó, de szívben-lélekben továbbra is fiatalos rockerek nem állnak le, rendre születnek az új ötletek és kompozíciók. Ezért remélik, hogy az eddigi örömzenélést felváltva, érett produkciójuk mind gyakrabban dörren majd meg egy-egy szabadtéri rendezvény színpadán is. Az exkluzív felvételnek köszönhetően a Zaphir együttes rajongói és a műfaj szerelmesei most ízelítőt kaphatnak az ünneplős próba hangulatából. Íme!

-Szabó László-

A rovat további hírei: Kultúra

Öt kontinens zenészei lépnek fel a Müpában

Öt kontinens zenészei lépnek fel a Müpában

2025. ápr. 15.

Öt kontinens zenészei lépnek fel a Müpában az év második felében Antonio Pappano karmestertől a zongorista Víkingúr Ólafssonon és a Nyerd meg az életed zenéjét megalkotó Csong Dzseilen át a dzsessz-zenész Diana Krallig.

A Morcheeba nyár után ősszel is jön Budapestre

A Morcheeba nyár után ősszel is jön Budapestre

2025. ápr. 14.

Az idén 30 éves Morcheeba zenekar nyár után ősszel másodszor is fellép Budapesten. A világhírű triphop formáció július 2-i Müpa-koncertje után október 22-én a Barba Negrában is műsort ad.

DSTV: Kiss Kálmán az Utószó sorozatában

DSTV: Kiss Kálmán az Utószó sorozatában

2025. ápr. 12.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása. A közelmúltban helyi alkotó, Kiss Kálmán költő, tanár, a helyi irodalmi élet ikonikus alakja volt az Utószó élő irodalmi antológia vendége a Kortárs Művészeti Intézetben. Hangkép.
 

Lovagregénnyel a józan ész hírnökeként

Lovagregénnyel a józan ész hírnökeként

2025. ápr. 11.

Folytatódott az Utószó irodalmi antológia. A rendezvény vendége Kemény István többszörösen díjazott költő, író, esszéíró volt. Legutóbbi kötetéről, a Lovag Dulcinea című verses lovagregényéről Gyöngyössy Csabával beszélgetett.

Virágvasárnapi koncert a Dunaújvárosi Vegyeskarral

Virágvasárnapi koncert a Dunaújvárosi Vegyeskarral

2025. ápr. 11.

Folytatja az ünnepi hangversenyek sorozatát a Dunaújvárosi Vegyeskar: a húsvéti ünnepkört kezdő virágvasárnap a református templomban mutatkozik be a kórus.

Cannes - Anderson, Panahi, Ducournau, a Dardenne testvérek a versenyben

Cannes - Anderson, Panahi, Ducournau, a Dardenne testvérek a versenyben

2025. ápr. 11.

Az amerikai Wes Anderson hollywoodi sztárokat felvonultató A főníciai séma című vígjátékát és az iráni Dzsafar Panahi legújabb alkotását is a 78. cannes-i fesztivál hivatalos programjának versenyében mutatják be, ahol a francia Julia Ducournau a második, a belga Jean-Pierre és Luc Dardenne pedig a harmadik Arany Pálmájáért versenyezhet - jelentette be Thierry Frémaux, a fesztivál művészeti igazgatója csütörtökön párizsi sajtótájékoztatóján.

"Elefánttá vált köd" az ICA-D termeiben

"Elefánttá vált köd" az ICA-D termeiben

2025. ápr. 09.

Pintér Gábor festőművész tárlatával, az Elefánttá vált köd című kiállítással folytatódik a bemutatók sora a Kortárs Művészeti Intézetben. Az érdeklődők a festőművész elmúlt öt évben készült műveiből láthatnak válogatást, amely a sci-fi-realitás mezejére invitálja a látogatót jövő péntektől.