A félelmetes prakker

Ilon, ne rémisztgesd már őket – intette az öreg Mamó –, van elég bajuk. És tényleg volt. Küzdöttek a sok ismeretlen rémséggel, esténként az utca végi grund sötét árnyaival… és akkor még ez a Zöldszemű is! A gyerekekre olykor vigyázó Ilonka néninek ez a szó volt a fegyelmező eszköze. Ha rosszalkodtak, kimondta a félelmetes mondatot: jók legyetek, mert jön a Zöldszemű! És ők erre meghunyászkodtak.

Mamó, a környék öreganyója sosem idézett meg szellemeket. Ha kellett, fölemelte a hangját, hogy „az anyja kiskésit!” Erősebb szitok nem jött a szájára. Csak egyszer csúszott ki egy „bassz…orkányos Varga János”. Kérdezték a kölkök: ki az az emlegetett János? És a boszorkányos miért basszorkányos? De nem jött válasz. Mindjárt előveszem a prakkert! – fenyegetőzött az öreg néne, és elhallgattak.

Féltek a nádból készült poroló alkalmatosságtól. Tudták, ha suhintanak vele, szörnyű nagyot csíp. Igaz, soha nem suhintott az öregasszony, csak szőnyegporoláskor. Békeidőben ott lapult a nagy barna szekrény tetején. Ez volt benne a legfélelmetesebb: ott volt fönt, gyerekszem nem láthatta. Titok övezte hát, mint minden nem láthatót. Egy reggel az a randa prakker váratlanul előkerült. Jolán néni, a tanárnő kopogtatott be érte, adná már oda neki a Mamó. Dolga volna vele.

– Mi dolgod? – firtatta az öreganyó. Közben a szekrény tetejét kutatta, míg meg nem lelte a rejtezkedő eszközt. – Hát kilencedike van – mondta a tanárnő –, az én Francim névnapja. Jön a lány, a ház meg szalad. Rendbe teszem délre, amíg megérkezik.

Franciska délre tényleg megérkezett. Nem egyedül. Nemsokára hangos szó verte föl a környék csendjét. Éktelen ordibálás hallatszott. Aztán lány jajveszékelése. És a prakker csattogása. – Joli, mit teszel! – kiáltott az öreg Mamó, és a nyolcvan évét próbára tevő vágtába kezdett. Futott a szomszédba, Franciskát menteni. Pedig nem a lány hátán táncolt a poroló. – Nézd meg! Nézd! – zengett Jolán néni dúlt hangja.

A kölykök mindent hallottak, de nem tudták, mit is kéne nézni, kirekesztették őket a legjavából. Délutánra kiderült. A környék ismert jampece fejtette meg a titkot. Jött, beóvakodott a fészerbe, csúfosan nézett ki. – Megvert a Jolán! – szakadt ki belőle a panasz –, majdnem széttörte rajtam a porolót. – Miért hagytad? – kérdezte az egyik gyerek. – Hát hogyne hagytam volna, hiszen a feleségem anyja. Az anyósom. – Felesééég? Anyós? – hüledeztek. – Mióta? – Hát tegnap óta – jött a válasz.

Ezen aztán hosszan tanakodtak. Hogy mik vannak a világban! Nem tudták eldönteni, hogy irigyeljék, vagy utálják ezt a nálunknál jóval idősebbet, a ravasz képű, simlis fickót. Mindegyikük szeretett volna a helyében lenni. Mert mutatós lány volt a Franciska. Bele volt zúgva az utca összes csibésze. Végül abban maradtak, hogy utálják. Nagyon.

Még tán ma is utálják, pedig igen sok év telt el azóta…

(Fotó: internet)