Dunaújváros Hetilap

Gyula bácsi 95 évesen is aktívan kertészkedik

Molnár Emese - 2016. július 15. 13:11

A kilencvenötödik születésnapját ünnepeli ma Tóth Gyula, akit ez alkalomból az önkormányzat nevében Gombos István, humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntött fel.

Tóth Gyula 1921. július 17-én született Bakicson, a Dráva partján. Apja csizmadia volt. Gyula bácsi Barcson járt iskolába. 1954-ben érkezett Dunaújvárosba. Először építőipari munkavezető volt, majd a vasműben, az oxigén gyárban dolgozott 28 évig. A vasműből is ment nyugdíjba, majd nyugdíja mellett az Ingatlankezelő Vállalatnál biztonsági őrként dolgozott. Még ma is sokat dolgozik, munkálkodik, mindene a kertje. Három gyermeke született, három unoka és négy dédunoka színesíti meg a hétköznapjait.

A rovat további hírei: Közélet

A biztonságunkért dolgoznak minden nap

A biztonságunkért dolgoznak minden nap

2025. ápr. 18.

A csütörtöki közgyűlésen átadták a Dunaújváros Közbiztonságáért díjat. Az elismerést az idei évben Dávid Béla a Közbiztonsági Bizottság egykori kuratóriumi elnöke, Ladányi Lajos rendőr törzszászlós és Bubelka Máté tűzoltó főtörzsőrmester érdemelte ki. Az elismeréseket Pintér Tamás polgármester adta át.

Mezei Zsolt: "Most az egyszer hallgassanak ránk vasmű ügyben!"

Mezei Zsolt: "Most az egyszer hallgassanak ránk vasmű ügyben!"

2025. ápr. 17.

Április 16-án a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. „f.a.” és a Dunarolling Dunai Vasmű Kft. „f.a.” felszámolóbiztosai a 2012. évi munka törvénykönyve csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó szabályainak megfelelően bejelentették a csoportos létszámleépítésre vonatkozó szándékukat.

Díjátadások és pénzügyi döntések a közgyűlésen

Díjátadások és pénzügyi döntések a közgyűlésen

2025. ápr. 17.

Ünnepi percekkel kezdődött a közgyűlés csütörtöki ülése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta az idei évi Dunaújváros Közbiztonságáért díjakat, majd a testület 23 napirendi pontot tárgyalt meg nyílt ülésen, hármat pedig zárt ajtók mögött.

Újra mérgezik a városi kutyákat – nyomravezetői díjat ajánl fel az önkormányzat!

Újra mérgezik a városi kutyákat – nyomravezetői díjat ajánl fel az önkormányzat!

2025. ápr. 17.

Sajnálatos módon ismét előkerült Dunaújvárosban, hogy ismeretlen elkövető mérget helyez el a felső Duna-parti kutyafuttató területén. A lelketlen cselekmény következtében kutyák pusztulnak el – az önkormányzat újra lépett a tettes ellen.

Különleges foglalkozáson vehettek részt a Napsugár Tagóvoda apró növendékei

Különleges foglalkozáson vehettek részt a Napsugár Tagóvoda apró növendékei

2025. ápr. 16.

Nem mindennapi foglalkozássorozat kezdődött a Napsugár Tagóvodában még szeptemberben. Endrefi-Konics Julianna közreműködésével hangtálak teszik különlegessé a gyerekek mindennapjait, ezt a foglalkozást látogatta meg Barta Endre alpolgármester a napokban.

Összefogás a szebb Scharbert-szigetért

Összefogás a szebb Scharbert-szigetért

2025. ápr. 16.

Dunaújváros és Kisapostag önkormányzata közös akciót szervezett a mögöttünk hagyott hétvégén. Önkéntesek segítségével munkálkodtak azon, hogy szebb és rendezettebb legyen a Scharbert-sziget – sok potenciál rejlik a területben.

Húsvéti segítség a városlakóknak

Húsvéti segítség a városlakóknak

2025. ápr. 16.

Városunkban is sokakat érint az a méltatlan helyzet, amikor az alapélelmiszerek megvásárlása fejtörést okoz. Ez országos szintű probléma, mondja Mezei Zsolt, aki a DK Fejér vármegye 4. választókerület elnökeként segített a hétfő délutáni tojás- és tésztavásáron.