Dunaújváros Hetilap

Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén

doszerk - 2025. október 16. 18:00

Tizenhét témát nyílt ülésen, míg kettőt zárt ajtók mögött tárgyalt Dunaújváros közgyűlése a csütörtöki ülésén. A tanácskozás helyszíne az Almási Zsolt terem volt.

Az önkormányzati intézmények, illetve az MMK Nonprofit Kft. költségvetési előirányzatának megemeléséről döntött a közgyűlés, összesen 518 millió forint összegben. A GESZ esetében működési költségek fedezetére 70 millió, a Dunaújvárosi Óvoda számára dologi kiadásokra, játékbeszerzésre, terápiás szoba kialakításra 280 millió, a bölcsődék esetében személyi juttatásokra, járulékokra, gépjármű beszerzésre 144 millió forintot, az Egészségmegőrzési Központ üzemeltetési anyagok és szolgáltatások fedezetére 12 millió forintot, a József Attila Könyvtár klíma-beruházásra 830 ezer forintot, az MMK pedig bérfejlesztésre, járulék költségek fedezésére 9 millió forint pótelőirányzatot kap. Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester szerint lehetőségeinkhez mérten mindig prioritást kell kapniuk intézményeinknek.

Futópad a "110 kilós harcosoknak"

Önkormányzatunk az elmúlt években rendszeresen támogatta a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dunújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltségét. Jelen előterjesztés a tűzoltó parancsnoksághoz tartozó személyi állomány mindennapi felkészülése és erőnlétük megőrzése érdekében tárgyi eszköz adományozására irányult. E célból a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság részére 1.1 millió forint értékű futópadot adományozott városunk. Orosz Csaba közbiztonsági bizottsági elnök szerint szükség is van az ilyen jellegű támogatásra, sőt professzionális gépekre, hiszen azon 110 kilós harcosok fognak edzeni. A tűzoltók fittsége pedig önmagában életeket menthet.

Támogatások minden szinten

A közgyűlés korábban döntött már arról, hogy 6 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a Kortárs Művészeti Intézet tetőszerkezetének felújítási munkáinak elvégzéséhez. A régi tetőszerkezet megbontásakor olyan mértékű szerkezet-károsodással találkoztak a szakemberek, ami pótmunkákat igényel, illetve kiegészítő támogatást, 750 ezer forint értékben. Erről döntött a testület.

A Dunaújvárosi Birkózósport Alapítvány az önkormányzattal kötött haszonkölcsön szerződés értelmében ingyenesen használja a volt Kőrösi iskola épületét, a rezsiköltségekre pedig éves szinten 8,3 millió forint keretösszeget biztosít az önkormányzat. A magas energiaárak miatt ez a keretösszeg 15 millió forintra változik.

Arról is határoztak a képviselők, hogy Dunaújváros önkormányzata a Dunaújvárosi Szonáta Zeneművészeti Ala-pítvány részére 300 ezer forint összegű, vissza nem térítendő támogatást nyújt, méghozzá a Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola újévi gálakoncertjének megszervezéséhez járul hozzá a közgyűlés.

Máig isszuk a levét

Szükségessé vált a Fabó Éva Sportuszoda víztisztítási rendszerének felújítása annak érdekében, hogy a nagymedence a téli időszakban is megfelelő hőmérsékleten üzemelhessen. A munkálatok elvégzéséhez 9 millió forint összegű forrást biztosított az önkormányzat. Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester szerint a 2019-ben 2,2 milliárd forintból felújított uszodára már 80 millió forintot kellett költenie a városnak, mert az akkori beruházás szakszerűtlen, időnként silány gépészeti megoldásokat tartalmazott. A most szükségessé vált beavatkozás is pont ilyen, muszáj hozzányúlni a víztisztító berendezéshez.

Dunaújváros támogatási kérelmet kíván benyújtani a "Közösségi Sportpálya-felújítási Program 2026" elnevezésű felhívásra. A felújítási program keretében a Loránttfy iskola területén található sportpálya rekortán borítással történő ellátására pályáznak, ehhez 12 millió forint önrészt biztosít a város.

Az idei évi "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díj adományozásáról döntött a közgyűlés zárt ajtók mögött, illetve az Útkeresés Segítő Szolgálat intézmény vezetőjének megbízásáról született döntés. Az intézmény régi-új vezetője Mészárosné Libor Ágnes.

DMJV Önkormányzata

(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

Díjátadó, jubileum, születésnap – ünnepelt a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete

Díjátadó, jubileum, születésnap – ünnepelt a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete

2025. dec. 05.

Megtartotta hagyományos évzáró közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete a Campus étteremben. Az esemény részeként adta át Pintér Tamás polgármester a „Szociális Munkáért – Dunaújváros” elismerést Kondor László címzetes elnöknek, a Rudas iskola címzetes igazgatójának.

URBACT gyakorlati gyűjtemény készül

URBACT gyakorlati gyűjtemény készül

2025. dec. 05.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kilenc hallgatója látogatott el Dunaújvárosba Szövényi Anna tanszékvezető egyetemi docens vezetésével az URBACT projekt apropóján. Az egyetemistákat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.

Van megoldás a hódok okozta károk ellen

Van megoldás a hódok okozta károk ellen

2025. dec. 05.

A vízparti területek rendszeres látogatói is megtapasztalhatták, hogy a környező településekhez hasonlóan Dunaújvárosban is rengeteg kárt okoznak a hódok. A békés együttélés azonban nálunk megvalósul – dróthálóval védik a fákat a Szalki-szigeten.

Rangos díjat kapott a Jót, Szívből – Dunaújvárosért csapata

Rangos díjat kapott a Jót, Szívből – Dunaújvárosért csapata

2025. dec. 05.

Az Év Közösségi Kezdeményezése díjat vehette át a Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoport az Önkéntességért Díjak fővárosi átadóján csütörtökön délután.

Székesfehérváron ülésezett a Megyei Jogú Városok Szövetsége – fontos témákkal

Székesfehérváron ülésezett a Megyei Jogú Városok Szövetsége – fontos témákkal

2025. dec. 05.

25 város képviselői vettek részt a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) elnöksége és választmánya napokban rendezett tanácskozásán – városunkat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester képviselte.

 

Érkezhet a mammográf berendezés, kezdődhet a térfigyelő rendszer közbeszerzése

Érkezhet a mammográf berendezés, kezdődhet a térfigyelő rendszer közbeszerzése

2025. dec. 04.

Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés összehívása a Versenyképes Járások Program keretében történő közbeszerzési eljárások megkezdése, illetve más határidős feladatokban szükséges döntéshozatal miatt vált indokolttá.

Újabb fa öltött ünnepi köntöst Újtelepen

Újabb fa öltött ünnepi köntöst Újtelepen

2025. dec. 04.

Folytatódott az idei körzetszépítés Újtelepen – már a második fenyőfa is megkapta a karácsonyi fénysort a körzetben. Bár ez nem lehet újdonság a lakosoknak, hiszen hosszú évek óta ápolják ezt a kedves hagyományt, ezzel is hangolódva a szeretet ünnepére.