Indul a hűtőgépcsere-program
Hétfőn reggel 8 órától lehet jelentkezni az államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-programra. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium újabb 500 millió forintos keretösszeggel biztosít vissza nem térítendő támogatást háztartási nagygépek (hűtő- és fagyasztóberendezések) cseréjéhez.
Az Otthon Melege Program keretében meghirdetett pályázat során előnyt élveznek az energiatakarékos készülékek beszerzését tervező nagycsaládosok és nyugdíjasok. Elsőként az észak-alföldi régióban lehet pályázni 2016. július 4-én reggel 8 órától.
A háztartási nagygépek cseréje alprogram újranyitásának célja, hogy csökkentse a családokat terhelő kiadásokat. A pályázaton személyenként és lakásonként legfeljebb egy háztartási nagygép cseréjéhez nyerhető el támogatás. A jelenleg rendelkezésre álló 500 millió forintos keretösszeg elosztása régiónként történik. Minden régióban elsőként az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező nyugdíjasok és nagycsaládosok nyújthatják be támogatási kérelmeiket a pályázati portálon keresztül, elektronikus úton. Amennyiben két nap után még marad szabad forrás, olyan magánszemélyek is pályázhatnak, akik korábban nem cseréltek háztartási gépet a pályázat keretében.
A vissza nem térítendő támogatásban részesíthető pályázatokat az arányosan elérhető energia- és CO2-megtakarítás figyelembevételével rangsorolják. A támogatás mértéke az új hűtőgép vagy fagyasztógép vételárának 50 százaléka, azzal a kitétellel, hogy a támogatás összege A+ energiaosztályú készülék választása esetén maximum 25.000 forint, A++ energiaosztály esetén 35.000 forint, míg A+++ energiaosztályú háztartási nagygép esetén legfeljebb 45.000 forint. A részletes pályázati útmutató ezen az oldalon érhető el.
Az Otthon Melege Program keretében meghirdetett családbarát pályázati konstrukciók célja, hogy gyors, megfelelő intenzitású támogatáshoz juttassák a lakosságot az ország egész területén. A támogatások felhasználásával jelentősen javulhat a lakossági energia-felhasználás hatékonysága, csökkenhet a hazai szén-dioxid-kibocsátás, mindez nagymértékben hozzájárul a hazai klímavédelmi és energiahatékonysági célok eléréséhez.
A polgári kormány kiemelt célja, hogy a családok megerősödjenek, és előrébb léphessenek. Ezt kívánja elősegíteni a családi adórendszerrel, az adócsökkentésekkel, és a foglalkoztatási programokkal. E célt szolgálja továbbá az otthonteremtési program, amely garantálja, hogy a magyar családok olcsóbban juthassanak saját otthonhoz és a lakásfenntartási költségeik is olcsóbbak legyenek. A magyar családok boldogulását segíti az Otthon Melege Program is, amelynek köszönhetően a háztartások energiafelhasználása érzékelhető mértékben csökken. A 2014 szeptemberében indult program eddig közel 17 milliárd forint összértékben biztosított támogatást, aminek köszönhetően mára több mint 85 ezer háztartás energiahatékonysága javult.
A részletes pályázati útmutató innen érhető el.
-OPH-
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: Rejtő János szép, íves pályája
2025. jún. 27.
Gazdag és szerteágazó életpálya áll Rejtő János mögött, derül ki a DSTV összegzéséből. A neves műszaki szakember hatalmas tudását a villamosipar területén kamatoztatta, jelenleg is fáradhatatlanul kutatja a megújuló energiaforrások kínálta lehetőségeket. Portré, hangkép.
Változik az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban
2025. jún. 26.
Módosul az ügyfélfogadás már pénteken is, majd hétfőn és kedden zárva tart a hivatal. A következő ügyfélfogadási nap jövő szerdán lesz!
DSTV: előadás a függőségekről
2025. jún. 26.
Fontos ismeretterjesztő előadásra várta a szülőket az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A Szertelen Ház szakemberei a gyerekeket leggyakrabban érintő függőségekről, a megelőzés és a felismerés módszereiről számoltak be. Hangkép.
Hűsítő figyelmesség a tikkasztó hőségben
2025. jún. 25.
Azzal talán mindenki egyetért, hogy a héten borzalmas volt a hőség. Akinek nem volt dolga, nem is lépett az utcára – aki viszont útnak indult a Rómain, hűtött vizet kapott Szabó Zsolt alpolgármestertől és Motyovszki Mátyás képviselőtől.
A vasmű "megmentése" – kommentár nélkül
2025. jún. 25.
Egyetlen nap alatt 1700 dolgozót küldött el a Dunarolling Dunai Vasmű Kft hétfőn. Dunaújvárosban talán nincs olyan ember, akinek ne lenne kötődése a szebb napokat látott acélipari óriáshoz – a vasmű szolgált városunk alapjául.
„Dunaújváros fái négy évszakban” – a napokban lezárult az első, tavaszi forduló
2025. jún. 24.
Mint arról már korábban beszámoltunk, remek felhívást tett közzé Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő. A címben említett fotópályázatról már olvashattak – most lezárult a tavaszi ciklus, következik az első díjátadó.
Régen vágyott tervet valósítanak meg most
2025. jún. 24.
Régóta fennálló problémát orvosolnak a Váci Mihály utcában. A gyalogos közlekedés könnyítése érdekében felújítják a járdaszakaszt, ahol nap mint nap százak sétálnak át. A 4. választókörzet képviselője, Barta Endre számolt be a rekonstrukciós tervekről.