Pecsét István szervezete jól reagált az új kezelésre
Megkezdték Pecsét István NK-terápiáját a Kínai FUDA központban, továbbá bevezették jobb karjának fő vénájába a PICC csövet, amit egészen az alsó gyűjtőérig küldenek, ahhoz a szakaszhoz, ahol az áttétek találhatóak – tájékoztatott bennünket István.
- Az első májátültetett beteg vagyok itt, akin ezt elvégzik. A májam a kontrollvizsgálatok eredményei szerint egyelőre jól viseli a beavatkozást, májfunkció emelkedést nem mértek, úgy tűnik, sikeres lesz a kezelés. Barátom, Ádám augusztus elsején elutazik. Eddig nem sikerült találnom senkit, aki segítene a továbbiakban úgy, ahogyan ő. Tekintettel arra, hogy meghosszabbodott az itt tartózkodásom, a beavatkozások száma pedig nőtt, elhatároztam, hogy az itteni magyarokat próbálom megszólítani. Találtam itt is és a szomszédos városokban is magyarokat. Tehát meg tudom szervezni, hogy ki jöjjön be hozzám délelőtt és délután egy-két órára.
A kórház – mint azt korábban is említettük – sikeresen megkapta a szövettani mintákat, ám a szövetek mutálódtak, amit feltehetően a nem megfelelő tárolás eredményezett. Ezért a DNS-frakcionálást nem tudták elvégezni:
- Az IHC-vizsgálatot viszont elvégezték. Ennek során nyolc génmutációt néznek, és adott betegségek kerülnek felszínre. Annyit állapítottak meg, hogy nálam valóban CCC van. Most az alsó gyűjtőeret kezelik tovább, majd augusztus közepén mintát vesznek az érintett területről CT-segítségével.
Mindemellett István azt is elmondta, hogy a további adománygyűjtő kampányban is szeretne részt venni, aktívan. Ennek érdekében a kínai közösségi oldalakon is aktivizálja magát, mert egészségesen kíván visszatérni Dunaújvárosba:
- Minden támogatást köszönök, s valóban hihetetlen mennyiségű szeretet áramlik hozzám dunaújvárosiak és mások felől is. Küzdök, csak előre, és Jó szerencsét!
Amennyiben szeretnének segíteni, István gyógyulását támogató adományukat küldjék el a Közalapítvány számlaszámára (OTP 11736037-20550332-00000000 - "Pecsét István javára") vagy keressék fel a gyűjtőpontokat!
A rovat további hírei: Közélet
30 családot segít az önkormányzat tüzelővel
2025. okt. 08.
Már ötödik éve, hogy Dunaújváros önkormányzata az Útkeresés Segítő Szolgálattal közösen tűzifával segíti a dunaújvárosi rászorulókat. Idén is 30 családot segítenek egy-egy köbméter fával, amelyet már lehet igényelni a szolgálat székhelyén.
DSTV: közösségi program a mellrák megelőzéséért
2025. okt. 08.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a II. Figyelj rá(n)k! elnevezésű közösségi kezdeményezésről. A mellrák elleni küzdelem jegyében borult rózsaszínbe előbb a Városháza tér környéke, majd a belváros szombaton. Hangkép.
Lomtalanítás: 20 tonna a hét végi mérleg
2025. okt. 07.
Belvárosi gyűjtőpontokon folytatódott a lomtalanítás a városban múlt szombaton. Az akció ismét sikeresnek bizonyult, a városlakók összesen 20 tonna hulladéktól szabadultak meg a kezdeményezés révén.
A második születésnapját ünnepelte a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület
2025. okt. 07.
Megalakulása óta egyre aktívabb és sikeresebb a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület csapata. Az elmúlt hónapokban több szakmai sikernek is örülhetett a közösség, amely immáron a második születésnapját is megünnepelte a múlt hétvégén.
Szépkorúak önkormányzati köszöntése: táblás házat vonzott a Dívák pazar előadása (galériával)
2025. okt. 06.
Minden szempontból tökéletes választás volt az idősek világnapjára időzített önkormányzati előadás: szó szerint zsúfolásig telt a Bartók színházterme, vastaps köszöntötte a Dívák Produkció csodás időutazását szombaton este.
A rózsaszín szalag ereje – közös cselekvésre is buzdított a II. Figyelj rá(n)k! (galériával)
2025. okt. 06.
Ebben az őszi hónapban a rózsaszín nem csak egy szín a sok közül – egyúttal a mellrák elleni küzdelem jelképe is. A Városháza „C” szárnyában, valamint a téren is ez a tónus dominált múlt szombaton: újra nagy sikert aratott a vendégek körében a II. Figyelj rá(n)k! eseménye. A közösségi kezdeményezés fókuszában most is a megelőzés és az önvizsgálat fontossága állt.
Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra!
2025. okt. 04.
Folytatja az elmúlt esztendők nemes hagyományát, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emléknapján szervez megemlékezést városunk önkormányzata: az ünnepséget a forradalmi emlékműnél rendezik hétfőn délelőtt. Meghívó.









