Pénzt takaríthatnak meg a cégek a duális képzéssel
Havi mintegy 31 ezer forint megtakarítást jelenthet a cégeknek a minimálbér erejéig adómentesen juttatható díjazás a duális képzés elméleti szakaszára - hívta fel a figyelmet a Baker Tilly Hungária nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló cég hétfői közleményében.
A tájékoztatás szerint a júniusi törvénymódosítás sajátossága, hogy a jogalkotó 2015. szeptember 1-jéig visszamenőleg is kiterjesztette az adómentességet, így alkalmazható az azóta keletkezett adókötelezettségekre is.
Ez nem kötelező, csak alkalmazható, vagyis ha egy ilyen képzésben részt vevő hallgatót foglalkoztató vállalkozás felvállalja a visszamenőleges módosítás adminisztratív terheit (önellenőrzés mind a vállalkozás, mind a hallgató 2015-ös adója tekintetében), akkor az abban az időszakban kifizetett adók és járulékok visszaigényelhetőek – jelezte Mitrik Kornélia, a Baker Tilly Hungária bérszámfejtési és expat szolgáltatások szenior menedzsere.
További módosítás, hogy a munkahely által adott béren kívüli juttatások erre az időszakra is kedvezményes adózással adhatóak (ilyenek az üdülési csekk, munkahelyi étkeztetés, Erzsébet-utalvány). Mitrik Kornélia elmondta a tájékoztatásban: a vállalatok szempontjából a bérszámfejtési területnek ügyelnie kell arra, hogy a hallgatókat még időben áthelyezzék az adómentes kategóriába.
A 2016-2017-es tanévre 24 felsőoktatási intézmény, köztük a Dunaújvárosi Egyetem, összesen mintegy 2600 duális képzési helyet hirdetett meg. A duális képzések keretében 46 különféle szak közül választhatnak a jelentkezők, akik több mint 500 vállalatnál vagy egyéb szervezetnél teljesíthetik a gyakorlati idejüket – áll a közleményben.
-MTI-
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: "Iskolanyitogató" az Aranyban
2025. jan. 25.
Mind az intézmények, mind a családok életében fontos időszak az iskolaválasztás, derül ki a DSTV összegzéséből. Az Arany János Általános Iskola az immár hagyományos programmal igyekezett minél több család számára vonzó lehetőséget kínálni. Hangkép.
DSTV: Kenguru Kupa a Vasváriban (galériával)
2025. jan. 23.
Idén is gazdára talált a Kenguru Kupa, nagycsoportos óvodások mérték össze a tudásukat a Vasvári iskolában. A nagy múltú megméretés valójában a mozgás megszerettetéséről szól, és fontos állomása az intézmény beiskolázási programsorának. Hangkép.
DSTV: még több szakemberre lenne szükség
2025. jan. 23.
Fontos és örömteli tényezők mellett komoly kihívásokról is említést tett évértékelőjében a Dunaújvárosi Óvoda vezetője, derül ki a DSTV összegzéséből. Egyre több a különleges figyelmet és nevelést igénylő gyerekek száma, míg a velük foglalkozni tudó szakemberek aránya alacsony. Hangkép.
DSTV: eredményes évet zárt a tagintézmény
2025. jan. 20.
Programokban gazdag és rendkívül sikeres esztendőt zárt a BIROK Szabó Magda Tagintézménye, derül ki a DSTV összegzéséből. A decemberben készített évértékelők sorából nem maradt ki az iskola sem – már egy kicsit előre is tekintettek. Hangkép.
Felvételire fel, hajrá, fiatalok!
2025. jan. 18.
A ma kezdődő központi felvételi vizsgák résztvevőinek drukkol friss posztjában a város önkormányzata a nagy közösségi portálon. Csak figyelmesen, és persze: csak ügyesen!
DSTV: mozgalmas volt a Rudas tavalyi éve
2025. jan. 16.
Nagy esemény volt a Rudas életében, hogy ősszel megkezdte az intézmény 50. tanévét, derül ki a DSTV összegzéséből. A jubileumi programok zöme ugyan idén lesz esedékes, de az évértékelő szerint sok minden történt 2024-ben is. Hangkép.
DSTV: lendületben a Vasvári
2025. jan. 14.
Rendhagyó évértékelő keretében tekinti át a Vasvári Pál Általános Iskola elmúlt esztendejét a DSTV összegzése. Olyan fontos fogalmakról is szó esik, mint a szeretetteljes légkör, a modern szellemiség, a sport, vagy éppen a diákok boldogsága és sikeressége. Hangkép.