Nemes barkóczi Rosty Pál 2016. július 27-én – e hét szerdáján – hajnalban ébredt. Korán kelt mindig, de ez a reggel nem a megszokott volt. Minden tagja fájt, na igen, a régi nyavalyám, gondolta. 1870 óta szenvedett a betegségtől.
A szobában minden ismeretlen volt. Töprengett, de nem emlékezett, melyik fogadóban szállhatott meg. Fölöltözött. Kilépett a folyosóra. Ott se, a tágas hallban se látott semmit, ami bármire is emlékeztette volna. Egy pulton furcsa szerkezetek, fölötte felirat: Recepció. No, miféle slendrián francia ez! – mérgelődött magában, és gondolatban kijavította: Réception. A pult mögött a kissé kihívóan öltözött, fedetlen vállú ifjú hölgy kedvesen mosolygott, és átnyújtott néhány friss meg régebbi újságot. Emlékeztető – mondta.
Rosty Pál keresett egy félreeső fotelt, leült. Kézbe vette a legfelső, szokatlan kinézetű lapot. Tekintete a dátumra esett: 2016. Kővé dermedt. Hogy lehet ez? Az utolsó emlékképet 1874. december 7-éről őrizte: a kedves pentelei házáról, szerető családtagjairól, a barátairól, a betegágyáról… de mit keres itt, ebben a 142 évvel későbbi valóságban?
Felötlött benne, hogy ez a nap, július 27-e a „Hét Szent Alvó” emléknapja. Felidézte a III. századi Kis-Ázsiában élt mártírok legendáját: a kereszténységük miatt üldözött hét ifjút egy barlangba befalazták. Mégsem teljesült be a végzetük. Kétszáz év múlva, álmukból ébredve az eretnekek között kezdték hirdetni a feltámadás csodáját. Tán engem is feladatra szólított vissza az Úr? – villant át az agyán, bár nem igen hitte, hogy személyét méltónak tartaná a Teremtő ekkora figyelemre. Idegesen olvasni kezdett.
Szörnyű hírek léptek elő az újságból. „Nem fogtok nyugodtan aludni a házaitokban, föl fogjuk robbantani otthonaitokat” – üzente a németeknek egy szíriai muzulmán férfi. És robbantott a békés bajor városban. Rosty Pál elborzadva olvasta a tudósításokat. Merénylet Brüsszelben. Kisgyermeken tett erőszak Bécsben. Robbantás Isztambulban. Tizenéves áldozatok Münchenben. Tömegmészárlás a nizzai Promedane-on. Baltás támadás Würzburgban, újabb üzenettel: „A saját házatokban foglak benneteket lemészárolni!” Az utolsó méregcseppeket jelentő két hír pedig: a 11 éves palesztin kisfiú lefejezése… és az agg francia pap, Hamel atya bestiális meggyilkolása a templomban. Akkor kiáltott fel: elég!
Döntött. Sürgönyöz politikus barátainak, sógorának, Trefort Ágoston miniszternek, régi szabadságharcos huszártiszt bajtársainak, a müncheni, párizsi emigrációból ismert hazafiaknak, felhívva őket a cselekvésre, hisz az idegenek a határainknál vannak – de belényilallt: ugyan, hol vannak már a régi társak… Szemében könnycsepp jelent meg. Kiesett kezéből az újság. Nemes barkóczi Rosty Pál, a hajdani felvilágosult világutazó, a Tudományos Akadémia tagja, a fővárosi közélet tisztelt alakja, választott falujának, Dunapentelének szellemi-erkölcsi irányjelzője örök álomba merült.
A látomás itt megszakad.
A történetet a valóság írja tovább. Amíg Európa nem tanul meg védekezni.
