Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 06. Dorottya, Dóra
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Töretlen a Sudridom tábor sikere

Oktatás
tábor
diákok
Dunaújváros

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2016. júl. 06., 13:13

A Mezőföld értékeit mutatja be a gyerekeknek az idén immár tizenharmadik alkalommal megrendezett Sudridom elnevezésű néptáncos és kézműves tábor.

A hagyományőrző programnak ezúttal is az Intercisa Múzeum ad otthont. A tábort még 2003-ban indították el két volt vasasos táncos, Molnárné Miklán Jolán és Szárszó Lajos összefogásával. A Sudridom tábor egyre népszerűbb. Idén a tábor irányításában annyi a változás hogy a Kecskeméti Egyetemen pedagógusnak tanuló Szárszó Bence tanítási gyakorlatként vette át édesapja helyét. A gyermekek délelőttönként néptánccal, népi játékokkal ismerkednek, míg a délutánok kézműves foglalkozásokkal zajlanak. A heti táborzárásba a szülők, testvérek is bekapcsolódhatnak, hiszen családi mulatság keretében minden pénteken bemutatják azt a koreográfiát, melyet a héten megtanultak.

A rovat további hírei: Oktatás

Gergő Panni országos sikere

Gergő Panni országos sikere

2019. máj. 20.

A Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákja első helyezést ért el a Kutató Gyermekek Tudományos Konferenciáján.

Győzteseket hirdetett a MEKH!

Győzteseket hirdetett a MEKH!

2019. máj. 16.

A korábbi évek sikerére tekintettel, idén is meghirdette pályázatát a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a felsőoktatási intézményekben természettudományos tárgyakat hallgató diákok számára.

Tehetségnap az egyetemen

Tehetségnap az egyetemen

2019. máj. 16.

Lezajlott a kilencedik alkalommal megrendezett Tehetségnap az egyetemen, az előadások közül pedig több is eséllyel indulhat az őszi diákköri konferencián.

A DUE is részt vesz Paks II. szakemberinek képzésében

A DUE is részt vesz Paks II. szakemberinek képzésében

2019. máj. 14.

Paks II. Akadémia elnevezéssel két szemeszteres atomerőmű-üzemeltetési szakmérnöki képzés indul ősztől hat magyar egyetemen.

Búcsúztak az egyetemisták is

Búcsúztak az egyetemisták is

2019. máj. 11.

Lassan leteszik a záróvizsgát a Dunaújvárosi Egyetem hallgatói, de előtte elbúcsúztak az alma matertől és a várostól is.

Sport a suliban

Sport a suliban

2019. máj. 09.

Azzal a céllal rendeztek sport napot a Szabó Magda Református Iskolában, hogy a diákok jobban megismerkedjenek a különböző sportágakkal.

Nem kell megismételni a történelem írásbelit

Nem kell megismételni a történelem írásbelit

2019. máj. 09.

Nem kell megismételni a történelem írásbeli érettségi vizsgát - közölte az Oktatási Hivatal (OH) szerda este az MTI-vel.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Eredményes volt a kétfordulós közös játék

  2. DSTV: két győzelem, egy vereség

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  5. A Vasas ellen folytatja a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  4. Újra élnek a bajnoki remények

  5. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő