2400 milliárdból fejleszti a kormány az úthálózatot
A kormány elkötelezett abban, hogy biztosítsa valamennyi megyei jogú város gyorsforgalmi úthálózattal való elérhetőségét , valamint az autópályák országhatárig történő elvezetését és bekapcsolását a nemzetközi gyorsforgalmi úthálózatba.
A magyar kormány kiemelt prioritásként kezeli Magyarország közúti közlekedésének fejlesztését, így az Európai Unió által részben finanszírozott Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) , valamint a Connecting Europe Facility (CEF) program által finanszírozott beruházások mellett tisztán a hazai költségvetésből megvalósuló beruházásokról is döntéseket hozott a Modern Városok Program keretében - közölte a Miniszterelnökség.
Az idei évben a kormány korábbi döntéseinek megfelelően előkészített közútfejlesztési projektek nagy számban megvalósítási szakaszba jutottak, illetve fognak eljutni, így a kormány áttekintette a fenti célkitűzéseket megalapozó és kiszabó döntéseit, amelynek eredményeképpen megszületett a Magyarország rövid- és középtávú közútfejlesztéséhez kapcsolódó infrastrukturális beruházások összehangolásáról és azok 2022-ig történő megvalósításáról szóló 1371/2016. ( VII.15.) számú kormányhatározat.
A kormányhatározattal a korábbi, projektszintű kormányzati szemlélet egységes, áttekinthető fejlesztési koncepcióvá alakult, amelyben mind az Európai Uniós, mind a hazai költségvetési forrásból megvalósuló projektek nevesítésre kerültek, és a kormányhatározat szerint új fejlesztésről csak a projektlistáról szóló döntéssel együttesen lehet határozni.
A kormány fenti döntésének megfelelően csaknem 2400 Mrd Ft összegű közútfejlesztési beruházás fog megvalósulni 2022-ig Magyarországon.
A fejlesztések megvalósításának koordinálása, a piaci kapacitások folyamatos rendelkezésre állása, valamint a beruházások költségvetési fedezetének biztosítása indokolta a korábbi kormányzati döntések áttekintését és egységes határozattá való alakítását.
A rövid- és középtávú közútfejlesztések megvalósításával összefüggő egyes kormányhatározatok módosításáról szóló 1422/2016. (VII.29.) kormányhatározat a fenti szemléletet és kiigazítást tükrözi azzal, hogy a 1371/2016. ( VII.15.) számú kormányhatározat mellékletében meghatározott projektek köre - esetleges költségvetési források rendelkezésre állása esetén - bővülhet, illetve az előkészítés és megvalósítás a 2022 utáni időszakra vonatkozhat.
A kormány a kormányhatározat értelmében negyedévente áttekinti a projektek előrehaladását és a projektlistát.
-OPH-
A rovat további hírei: Közélet
60 éve ballagtak a Szórádból
2024. dec. 08.
Kivételes eseménynek adott otthon a Mondbach-kúria múlt szombaton – összegyűlt az 1964-ben végzett B osztály. A Szórád Márton Általános Iskolában eltöltött évek olyan meghatározóak voltak az osztálytársak számára, hogy sokan közülük kérdés nélkül vettek részt a jubileumi eseményen.
Folyamatosan cserélik az elöregedett távhővezetékeket a város közterületein
2024. dec. 08.
A fűtési szezon elején sikerült befejezni a DVG Zrt. szakembereinek a tervezett csővezeték cserét a Dunasoron. A helyreállítási munkák a napokban fejeződnek be, a csőcsere során felbontott járdát teljes egészében újjáépítették. Jó hír a közlekedőknek, hogy hétfőn visszaállhat a Szórád Márton út megszokott forgalmi rendje is!
Figyelmesség kicsiknek, nagyoknak
2024. dec. 07.
Szívmelengető hagyománya a városunknak, hogy az ünnepek közeledtével rendre lepik meg az intézményeket, szervezeteket ajándékokkal. Idén a Csillagvirág Tagóvoda csemetéit és dolgozóit lepte meg Szabó Zsolt, mindenkinek jutott a meglepetés édességből.
"Szeretném, ha mindig úgy néznének ránk, mint a rendes emberekre"
2024. dec. 06.
A Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete szerdán tartotta szokásos évzáró közgyűlését a Campus étteremben, ahol a hivatalos feladatok után egy jó hangulatú estét töltöttek el együtt az egyesület tagjai.
A fenyőfákból karácsonyfák lettek
2024. dec. 06.
A város több pontján is fényárban úsznak a feldíszített karácsonyfák. A Városháza tér az igazi ünnepi pompáját mutatja, de Újtelepnek és a Barátság városrésznek is gyönyörű, kivilágított karácsonyfái lettek, melyek már ékesen jelzik az ünnep közeledtét.
"Amikor belevágtam, ezer helyre mentem el személyesen: nagyon erős tapasztalás volt"
2024. dec. 06.
Gyöngyössy Csabát sokan, sok helyről ismerhetik a városban. 16 évig volt a Bánki iskola igazgatója, ő a Modern Művészetért Közalapítvány kuratóriumi elnöke, és 2023-ban ő vehette át a Dunaújváros Díszpolgára kitüntető címet. Október óta pedig a 2-es választókörzet önkormányzati képviselője. Az ismert közéleti személyiséggel beszélgettünk.
Jótét licit a Jószoliért – közösségi összefogással karácsony előtt
2024. dec. 05.
Kiállítással koronázzák a Jószolgálati Otthon és a Sándor Frigyes Zeneiskola közös árverését – holnaptól él a tárlat, és közel két héten át várják a licitálókat a nemes kezdeményezés keretében.