Szezonnyitó a Kohász kézilabdázóinál

spigott - 2016. augusztus 11. 17:28

Folyamatosan szélesíti utánpótlás bázisát, s elszántan várja a 2016/2017-es szezon kezdetét a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia, mely a bajnokságban igyekszik előrébb lépni, s emellett a nemzetközi és a Magyar Kupából is ki akarja hozni a lehető legtöbbet.

A Campus Étteremben tartotta meg évadnyitó sajtótájékoztatóját csütörtökön délután a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia. A szokás szerint rendkívül baráti hangulatú összejövetelen nem csak a DKKA vezetése és játékosai, hanem városunk vezetése is képviseltette magát, mivel Cserna Gábor polgármester is megtisztelte jelenlétével az eseményt, s Szemenyei István ügyvezető bevezető mondatai után köszöntötte is a jelenlévőket.

A polgármester szerint egy sikeres csapatot, márpedig a DKKA egy sikeres együttes, a kemény munka, a hideg fej és a forró szív jellemez, s abban, hogy az elmúlt szezonban sikerült megnyerni az EHF Kupát, mind a három tényező fontos szerepet kapott. Nem csak a felnőtt együttes eredményei, hanem az utánpótlás korosztályok munkája is igazolta azt, hogy megérdemelt az a támogatás, amit városunk az akadémiának nyújt. "Városvezetőként és magánemberként is rendkívül büszke vagyok az elért sportsikerekre, mert azt sem szabad elfelejteni, hogy a csapat sikere egyben Dunaújváros, a város sikere is, s a városmarketing egyik nagyon fontos eleme. Tiszta szívvel kívánok sok sikert a csapatnak az új idényben is, mert, ahogy a múltban és a jelenben, úgy a jövőben is minden segítséget megad ehhez az önkormányzat. A siker kulcsa az önök kezében van, ehhez jó munkát kívánok, míg a szurkolóknak további kitartást, mert nélkülük a közelmúlt sikerei nem jöhettek volna létre" – zárta szavait Cserna Gábor.

A köszöntő mondatok után azonnal egy együttműködési megállapodás aláírására került sor a DKKA, valamint a Szekszárdi FGKC csapatai között. Mint azt megtudtuk, több oka is volt az aláírásnak, s ezek közül az első az volt, hogy akadémiánk tudatosan építi a régióban és környezetében a kapcsolati hálót, s keresi az együttműködést a különböző klubokkal és iskolákkal, hogy minél szélesebb legyen a merítési lehetősége az utánpótlás számára. A másik, hogy a következő szezontól kezdve megszűnik a junior bajnokság, illetve az élvonalbeli csapatok nem indíthatnak együttest az NB I/B-ben, így akadémiánknak egy olyan partnert kellett találnia, ahová tehetséges fiataljait ki tudja adni kölcsönjátékra, hogy onnan aztán megerősödve térjenek vissza, vagy akár véglegesen is ott folytassák pályafutásukat. Ebben lehet a mieinknek remek partnere a szekszárdi együttes, ahol remek szakmai munka folyik, nem véletlenül nyerték meg tavaly az NB I/B-s bajnokságot. A partneri viszony első lépéseként eldőlt, hogy felnőtt csapatunk két fiatal tehetsége, Gindeli Panna és Nick Viktória a jövőben kettős igazolással a DKKA, valamint a Szekszárd együtteseiben is pályára léphet a különböző bajnokságokban.

Az együttműködés aláírását követően került sor felnőtt csapatunk új játékosainak bemutatására, s mint azt Szemenyei István ügyvezető elmondta, mivel a legfontosabb kérdések már az előző szezon végére eldőltek, s nyáron már dolgoztak is együtt három napot az új keret tagjai, ezért a lányok nem ismeretlenül kezdték meg a közös munkát. A junior és ifjúsági válogatottak kicsit később kapcsolódtak be a felkészülésbe, de a csapat tagjai fokozatosan csiszolódnak össze a játékelemekben, s az új játékosok is maximálisan illeszkednek klubunk családias, jó hangulatú légkörébe.

A felkészülésről megtudtuk, hogy az olimpia miatt extrém hosszú időt töltenek együtt az idei nyáron a csapat tagjai, de az edzők semmit sem bíznak a véletlenre, s keményen meg akarják alapozni az új bajnokságot. A nagy fizikai terhelés időszakán már túl vagyunk, mostantól a taktikai és technikai elemeken, a gyorsításon van a fő hangsúly, melyhez rengeteg edzőmérkőzés dukál, de ez a sok munka és mérkőzés remélhetőleg a bajnokságban meghozza majd az eredményét.

S, ha már a bajnokságnál tartottunk, természetesen szó esett a 2016/2017-es szezon céljairól is, melyek alapján az első négybe várja együttesünket a klub vezetése. A Kohász ügyvezetője elmondta, üdvözlik a szövetség törekvéseit abban, hogy több csapat kapjon lehetőséget az NB I-ben, s azt is, hogy csökkenteni szeretnék a légiósok számát. "Az elmúlt három évben nem volt szerencsénk a rájátszással, hát most kiderül, hogy miként tudunk teljesíteni, amikor nincs rájátszás. Évek óta az mondjuk, hogy jó lenne odaérni a dobogóra, s reméljük, hogy ez a cél az idén teljesülhet. Ez azonban nem lesz egyszerű, mert nagyon jól erősítettek a csapatok, ugyanakkor csalódottak lennénk, ha nem jutnánk be a bajnokság legjobb négy csapata közé. Az idei keretet igyekeztünk úgy kialakítani, hogy nagyobb taktikai lehetőséget biztosítson a szakvezetésnek, a fiatalok is értek egy évet, hosszabb lett a kispadunk, s csapategységgel, a variációs lehetőségek megfelelő kihasználásával képesek lehetünk elérni kitűzött céljainkat – fogalmazott Szemenyei István.

A rovat további hírei: Sport

Győzelemmel köszöntötték a bajnokokat

Győzelemmel köszöntötték a bajnokokat

2025. nov. 22.

Félidőnként két-két gólt szerezve aratott 4-2-es sikert a naptári év utolsó meccsén a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Paksi FC II. elleni bajnokin, mely előtt a Dunaferr SE 2000-ben bajnoki címet szerző együttesét is köszönthették a hazai drukkerek.

A sereghajtóhoz látogat a DFVE

A sereghajtóhoz látogat a DFVE

2025. nov. 21.

A fővárosban, a KSI vendégeként ugrik medencébe a DFVE női vízilabda csapata a bajnokság nyolcadik fordulójában szombaton délután.

DSTV: kiváló év a medencében és nyílt vízen is

DSTV: kiváló év a medencében és nyílt vízen is

2025. nov. 21.

Idén is rengeteg hazai és nemzetközi versenyen vett részt a DKSE tehetséges úszója, Kovács-Seres Hunor. A felnőtt válogatottnál is számításba vett tizenkilenc éves versenyzővel, valamint edzőjével, Szabó Gergővel a mögöttük hagyott évet értékeltük a Fabó Éva Sportuszodában. Hangkép.

Bajnokok előtt játszhatnak a focisták

Bajnokok előtt játszhatnak a focisták

2025. nov. 21.

A Paksi FC második csapata elleni mérkőzéssel búcsúznak az évtől a Dunaújváros FC labdarúgói ma délután négy órától, s a találkozó azért is különleges lesz, mert a kezdés előtt a pályán köszöntik a Dunaferr SE 2000-ben bajnoki címet nyert csapatát.

Felemás hétvégi forduló a Pingpong Házban (videóval)

Felemás hétvégi forduló a Pingpong Házban (videóval)

2025. nov. 20.

A Pentele ASE második számú gárdája 11-7-re nyert, míg az harmadik számú gárda hasonló arányú vereséget szenvedett a csapatbajnokságok hétvégi fordulójában.

DSTV: hétvégi éremeső

DSTV: hétvégi éremeső

2025. nov. 20.

Összesen egy arany és öt bronzéremmel zárták a legutóbbi lábtoll-labda versenyt a Dunaújvárosi Lábtoll-Labda SE sportolói a mögöttünk hagyott hétvégén. A 28. Ifjúsági Országos Bajnokság küzdelmeinek a szokott módon a Szent Pantaleimon Iskola tornaterme adott otthont. Hangkép.

Klasszisai szállították a győzelmet a címvédőnek

Klasszisai szállították a győzelmet a címvédőnek

2025. nov. 20.

A végül hat gólig jutó Keszthelyi Rita vezérletével aratott 16-11-es győzelmet a Fradi gárdája a DFVE női vízilabdázói ellen a két csapat dunaújvárosi rangadóján szerdán este.