Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 15. Lóránt, Loránd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Évnyitó a Széchenyiben

Oktatás
évnyitó
Széchenyi István Gimnázium
diákok
tanév
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. aug. 31., 20:44

A nyári szünet utolsó napján tanévnyitó ünnepségre várták a Széchenyi Gimnázium új diákjait.

A kisgimisek (nyolcosztályos gimnázium) és a gólyák (kilencedikesek) is összegyűltek a Széchenyi István Gimnázium udvarán a tanévnyitó ünnepségre, ahol a lányok vadonatúj matrózblúzukban, a fiúk pedig elegáns fehér ingükben realizálták magukban: ez már egy középiskola, ahol ők lesznek most a "legkisebbek". Nem csak az évnyitó kelt vegyes érzelmeket (hiszen egyfelől vége a nyári szünetnek, másfelől új élmények várják a tanulókat), hanem maga az diáklét is, melyet Janikovszky Éva, Már iskolás vagyok című művének egy részletével nyomatékosított az egyik tanuló, miután a gimi kórusa elénekelte a Himnuszt. Müllerné Ódor Marianna igazgató köszöntötte az új diákokat, majd az előttük álló 2016/17-os tanévről is beszélt, amelyre már minden és mindenki készen áll.

Az évnyitónak volt egy nem megszokott része is, hiszen a meghívott vendégeknek fenntartott asztalnál olyan személyek, képviselők ültek, akik a gimi udvarán lévő új tornatér létrejöttében segítettek. Orosz Csaba tűzoltóparancsnok, aki az eszközök építésének folyamatát koordinálta és fogta össze, úgy fogalmazott, jó érzés, hogy a fő támogató Hankook mellett több vállalkozás is a jó ügy mellé állt. Az elemek néhány hete még csak vascsövek voltak, melyeket külön gyártottak le, majd a tűzoltóságon kapott festés után nem sokkal már a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet, a Ferrobeton Zrt., a ceglédi székhelyű Geoconstans Kft., valamint a Hankook Tire Magyarország Kft. segítségével a gimi udvarán állt használatra készen. Az sport-játszóteret immár hivatalosan is átadták a diákoknak, akik holnap, szeptember 1-jén birtokba is vehetik.

2. Galéria
Széchenyi István Gimnázium
évnyitó
diákok
Dunaújváros

facebook megosztás

A kisgimisek (nyolcosztályos gimnázium) és a gólyák (kilencedikesek) is összegyűltek a Széchenyi István Gimnázium udvarán a tanévnyitó ünnepségre, ahol a lányok vadonatúj matrózblúzukban, a fiúk pedig elegáns fehér ingükben realizálták magukban: ez már egy középiskola, ahol ők lesznek most a "legkisebbek".

Sándor Judit
Évnyitó ünnepség a gimiben - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2016. aug. 31.

A rovat további hírei: Oktatás

Érmesek, angolosok, környezetbarátok - Iskolai kishírek

Érmesek, angolosok, környezetbarátok - Iskolai kishírek

2016. ápr. 24.

A Simonyi Zsigmond helyesírási verseny megyei fordulójában kiválóan szerepeltek a móriczos diákok. A széchenyis diákok pedig angol nyelvi vetélkedőn mutatták meg tudásukat.

Ünnepi gála a Lorántffy-ban

Ünnepi gála a Lorántffy-ban

2016. ápr. 22.

Jubileumi gálával és színes műsorral ünnepelték a Lorántffy iskola jelenlegi és volt tanulói, tanárai az intézmény fennállásának negyvenedik évfordulóját a Dózsa Mozicentrumban.

Tehetség Napja a mozi előtti téren

Tehetség Napja a mozi előtti téren

2016. ápr. 20.

Negyedik alkalommal rendezték meg városunkban a Tehetség Napja elnevezésű programot, melyen a dunaújvárosi és a járás fiataljai mutathatták be produkcióikat a nagyközönség előtt.

Ilyen volt a pedagógussztrájk a városi iskolákban

Ilyen volt a pedagógussztrájk a városi iskolákban

2016. ápr. 20.

Városunk oktatási intézményeit tekintve, leginkább az általános iskolákat mozgatta meg a mai napra meghirdetett pedagógussztrájk. A középiskolák közül csak a Kereskedelmi és a Dunaferr iskolában nem volt tanítás.

Dunaferr hét - Kötélhúzás Mukinál

Dunaferr hét - Kötélhúzás Mukinál

2016. ápr. 20.

Iskolahét zajlik a Dunaferr iskolában, melynek keddi programján az iskola két épületének évfolyamai mérték össze erejüket kötélhúzásban.

Tehetségnap a Rudasban

Tehetségnap a Rudasban

2016. ápr. 19.

Az Erdélyből érkező vendég diákokkal kiegészülve Tehetségnapot tartottak a Rudas iskolában kedden, ahol több érdekes előadást és bemutatót is láthattak a tanulók.

Erősíteni kell a határokon átnyúló magyar-magyar kapcsolatokat

Erősíteni kell a határokon átnyúló magyar-magyar kapcsolatokat

2016. ápr. 19.

Nyárádszeredai diákokat és tanárokat lát vendégül a Rudas iskola ezen a héten, akik elsőként Cserna Gábor polgármesternél tettek látogatást. A Határtalanul program keretében először a Rudas iskola küldöttsége látogatott el Nyárádszeredára, ahol a BocskaiLlíceum diákjai látták őket vendégül.

  • További hírek

Friss hírek

  1. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  2. Fiatal kapus érkezett a focistákhoz

  3. Véradókat várnak az újtelepi városvédők

  4. Esküvő kiállítás a Mondbach-kúriában

  5. Megjött az engedély, itthon játszhatnak az Acélbikák

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

Embedded thumbnail for DSTV: jeges Dunaújváros

DSTV: jeges Dunaújváros

Embedded thumbnail for DSTV: erős a jótékony oldal

DSTV: erős a jótékony oldal

Top hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő