Dunaújváros Hetilap

Hankook-siker

doszerk - 2016. augusztus 27. 18:03

Jelentősen, 42 százalékkal nőtt a koreai központú, magyarországi gyárral is rendelkező Hankook Tire gumiabroncsgyártó vállalat üzemi nyeresége a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest - közölte a cég magyar képviselete hétfőn az MTI-vel.

Az üzemi nyereség így 236,2 millió eurót tett ki az egy évvel korábbi 183,1 millió euró után. A tájékoztatás szerint a növekedéshez elsősorban az ultra-nagyteljesítményű abroncsok európai és észak-amerikai értékesítésének bővülése, valamint a Koreán kívüli első gyári felszerelési üzletág járult hozzá. A Hankook több első gyári felszerelési (OE) szerződést is kötött prémium autógyárakkal olyan csúcsmodellekhez, mint például az új BMW 7-es sorozat és a Porsche Macan. 

A Hankook magyarországi gyára 2007-ben kezdte meg működését, a cég több mint 3300 alkalmazottat foglalkoztat, és évente 19 millió abroncsot gyárt. Több mint 180 országba szállítja termékeit, és világszinten már több mint 22 ezer alkalmazottat foglalkoztat.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Élményekkel gazdagodtak minden nap – véget ért az önkormányzat nyári tábora

Élményekkel gazdagodtak minden nap – véget ért az önkormányzat nyári tábora

2025. aug. 12.

Retro életérzés, strandolás és mozgalmas feladatok – ezek várták a gyerekeket az önkormányzati nyári táborsorozat idei forgatagában. A hat héten át tartó aktív kikapcsolódásban hétről hétre rengeteg csemete vett részt, az Aquantis Élményfürdő ismét remek helyszínnek bizonyult.

Pályázati forrás orvosolhatja a parkolási gondokat – döntően a Római városrészben

Pályázati forrás orvosolhatja a parkolási gondokat – döntően a Római városrészben

2025. aug. 12.

A TOP Plusz közlekedésfejlesztési projekt keretében 600 millió forint uniós forrásból összesen 332 parkolóhely létesítését tervezik, többnyire a Római városrészben. A fejlesztéssel végre jelentősen javulhatnak a parkolási lehetőségek, hangzott el a hírt bejelentő tájékoztatón.

DSTV: toboroznak az egyenruhások

DSTV: toboroznak az egyenruhások

2025. aug. 12.

Terjedelmes összeállításban foglalkozik az egyebruhás toborzással a DSTV. Ki is hogyan kerülhet a rendőrség kötelékébe? Milyen álláslehetőséget kínálnak a jelentkezőknek? E kérdésekre is választ találnak az érdeklődők. Hangkép.

 

Fájdalmas búcsú Almási Zsolt polgármestertől (galériával)

Fájdalmas búcsú Almási Zsolt polgármestertől (galériával)

2025. aug. 11.

A család mellett barátok és tisztelők, volt munkatársak és a jelenlegi városvezetés is részt vett a közelmúltban elhunyt Almási Zsolt temetésén. A város első polgármesterétől pénteken búcsúztunk – nyugodjon békében, emlékét megőrizzük!

"Együtt vagyunk fent és lent is..." – a Medusa Dance Crew mindig összetart

"Együtt vagyunk fent és lent is..." – a Medusa Dance Crew mindig összetart

2025. aug. 09.

Dunaújváros mindig is tele volt művészi vénájú emberrel. Festészet, költészet vagy zene – mindenhol vannak fontos szereplőink. A táncműfajokban is sok tehetség tűnt fel az elmúlt évtizedekben, a Medusa Dance Művészeti Egyesület nemzetközi terepen is megmutatta már magát. Zsorda Erikkel, a táncegyesület vezetőjével beszélgettünk táncról, csapatról és értékekről – és persze az összetartozásról. 

Segítő kéz az álláskeresésben

Segítő kéz az álláskeresésben

2025. aug. 08.

Gyakorlati tanácsadó napot szerveznek a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében jövő kedden. Az eseményre a Dunaferr utódcégeinek csoportos leépítése nyomán munkát keresőket várják!

 

Korszerű, új autókkal bővült a DVG Zrt. járműparkja

Korszerű, új autókkal bővült a DVG Zrt. járműparkja

2025. aug. 08.

Négy új autóval bővült a DVG Zrt. járműparkja. Az Autó Máté Kft. jóvoltából a társaság állománya három korszerű MG ZS típusú személyautóval és egy Peugeot Boxer duplakabinos platós tehergépkocsival gazdagodott.