Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 16. Gusztáv
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Hazai sikerre készül a DPASE

Sport
labdarúgás
DPASE
Dunaújváros
bajnokság

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. aug. 19., 12:40

Mórahalmon szerezte meg az őszi szezon első győzelmét a Dunaújváros PASE csapata, mely a következő meccsen is a három pontot célozza meg, ezúttal azonban hazai környezetben.

A múlt hétvégi győztes meccset értékelte Dobos Barna vezetőedző, aki a vasárnapi, Paks FC II elleni mérkőzésre való felkészülésről is szót ejtett a Dunaújváros PASE sajtótájékoztatóján. Mint mondta, Mórahalmon megérdemelten gyűjtötte be a három pontot a csapat egy nehéz mérkőzésen, de egyúttal saját dolgukat is megnehezítették az első félidőben kihagyott rengeteg ziccer miatt. Többek közt ebben is fejlődniük kell, hiszen már a mérkőzés elején is eldönthették volna a találkozót, de ez egy új csapat, új generáció, és egyértelműen időre van szükségük ahhoz, hogy jobbá, kiegyensúlyozottabbá tegyék a játékukat.

Az első félidő kihagyott helyzeteit emlegette a Mórahalom ellen tizenegyest hárító Vaszócsik Viktor is, aki szerint szerencse is kell egy büntető védéséhez, de örül, hogy így alakult, persze jobb lett volna, ha a második félidőben ellenük megítélt büntetőig már megszerzik a vezetést. A csapat gólját a 68. percben lőtte Tóth Tibor, aki immár a második mérkőzésen a második gólját szerezte, ami nagy önbizalmat ad neki a folytatásra és reméli, hogy folytatni tudja a jó szériát. Mindkét játékos szeretné itthon tartani a három pontot vasárnap, de mint mondták, addig is rengeteget kell készülnie a csapatnak.

Kép: DO-archív

Labdarúgóink vasárnap este hat órátúl újra pályára lépnek, méghozzá hazai pályán a Pas második számú csapata ellen. A hétvégi mérkőzésről Dobos Barna vezetőedző elmondta, nem kifejezetten készülnek a másik csapatból, szeretnék inkább a saját elképzeléseiket megvalósítani, de természetesen figyelembe veszik az ellenfél erősségeit. Két forduló után még nehéz megítélni az ellenfeleket, de igyekeznek kellőképp felkészülni a vasárnapi találkozóra. A tavaszi hosszú, nehéz időszak után tehát újra hazai közönség előtt szeretne nyerni a csapat, egyértelműen a három pont megszerzése a cél vasárnap is.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: tábor a háló két oldalán

DSTV: tábor a háló két oldalán

2025. júl. 16.

A nyári sporttáborok közül először a DSE Röplabda Akadémia röplabda táborába látogattunk el. Már akkor is szó volt arról, hogy a tábor idén is nagy sikerrel zajlott.

Sokba került a rövidzárlat

Sokba került a rövidzárlat

2025. júl. 16.

Hiába vezetett szűk háromnegyed óráig, egy komolyabb hullámvölgy miatt kétgólos vereséget szenvedett a dánoktól magyar U19-es női kézilabda válogatott az Európa-bajnokságon.

Biztos győzelemmel zárták a csoportkört

Biztos győzelemmel zárták a csoportkört

2025. júl. 15.

A horvátok ellen is nagyon sima sikert könyvelhetett a két dunaújvárosi játékossal feleálló magyar női vízilabda válogatott a szingapúri világbajnokságon. Következhet a negyeddöntő!

Sikeres edzőtábor Tatán

Sikeres edzőtábor Tatán

2025. júl. 15.

A napi három gyakorlás mellett a kikapcsolódásra is volt ideje a Danubius KSE tollaslabdázóinak az egyesület szokásos nyári táborában, melyet ezúttal Tatán rendeztek meg.

Győzelemmel kezdték a középdöntőt

Győzelemmel kezdték a középdöntőt

2025. júl. 15.

A házigazda Montenegró elleni kétgólos sikerrel tartotta életben negyeddöntős reményeit a DKKA-s Fehér Luca Blankával felálló magyar junior női kézilabda válogatott az Európa-bajnokságon.

Legjobbjait köszöntötte a DLSZ

Legjobbjait köszöntötte a DLSZ

2025. júl. 14.

Közel ötven díjat adtak át a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség hagyományos szezonzáró ünnepségén, melyen városunk vezetése is képviseltette magát.

Dunaújvárosi éremeső a Vidékbajnokságon

Dunaújvárosi éremeső a Vidékbajnokságon

2025. júl. 14.

Huszonegy dobogós helyezéssel, az éremtábla hatodik helyén zárták a Fadd-Domboriban megrendezett Vidékbajnokság küzdelmeit a DKSE tehetséges kajak-kenusai.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Kedvezményes moziélmény az intézményi dolgozóknak

  2. ICA-D: tárlatvezetés (és forró tea) csalogat

  3. FitCity Dunaújváros: zumbával kezdték az évet

  4. Apró figyelmesség városunk csöppségeinek

  5. Átadták a kórház új, modern MR vizsgálóját

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Embedded thumbnail for "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

"Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

Embedded thumbnail for Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  4. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő