Kollégiumi szállás vagy albérlet?
Egy elsőéves egyetemista ötezer forintért szállhat meg a kollégiumban, a felsőbb évesek már 15-30 ezer forintért, míg az albérletek havi bérleti díja átlagosan 40-70 ezer forint között van városunkban.
Amikor egyetemre, főiskolára megy a gyermek egy másik városba, az egyik legfontosabb kérdés a családban, hogy kollégiumi szállást vagy albérletet keressenek. Ezt a kérdést jártuk körbe mi is, hogy Dunaújvárosban hol és mennyiért talál szállást egy elsőéves egyetemista. Az mindenképpen elmondható, hogy az országos viszonylatban nálunk továbbra is baráti áron költözhetnek a városba az egyetemisták, akár kollégiumi szobáról, akár albérletről van szó.
Albérlet
Az egyik helyi ingatlanirodában elmondták, hogy a főbérlők szívesebben adják ki lakásaikat az egyetemistáknak, fizetőképesnek és jó bérlőknek tartják őket. A hallgatóknak fontos szempont, hogy közel legyen az albérlet az egyetemhez. A lakások havi bérleti díja mára már közelít a válság előtti mértékéhez. Az egyetemhez közel például egy bútorozatlan garzonlakást idén már 40 ezer forint plusz rezsiért lehet kivenni. Egy nagyobb, két szobás lakás ára bútorozottan már sokkal szélesebb skálán mozog, de 50-70 közt találni megfelelőt. A belvárosi lakásoknak viszonylag alacsony a rezsiköltsége, így párban összeállva nem is tűnik olyan horrorisztikusnak egy havi bérleti díj, persze csak ha gyorsan lecsapnak rá a hallgatók, a város ugyanis nem hemzseg a kiadó albérletektől, ez pedig hatványozottabban igaz az Egyetemváros körzetére.
Kollégium
Nem sok olyan lépcsőház van, amely olyan közel lenne az egyetemhez, mint az intézmény kollégiuma. Ezekben ráadásul a csoporttársaikkal is mindig együtt lehetnek a hallgatók. A Kerpely Antal Kollégium igazgatója, Melkovics János szerint a kollégium az albérletek komoly konkurenciája lett, hiszen a Dózsa György út 33-37. szám alatti és a Semmelweis utcai kollégiumok két csillagos körülményeket biztosítanak az országos átlagnál alacsonyabb áron, olyan szolgáltatásokat nyújtva, amik miatt a hallgatóknak érdemes a következő évben is a kollégista életet választani. A kollégiumok 720 férőhellyel rendelkeznek (ezen felül van lehetőség a Hotel Kerpelyben megszállni). Az elmúlt félévben 75-80 százalékos volt a kihasználtságuk. A kollégiumok jelenlegi kihasználatlansága miatt minden új hallgató kollégiumi igényét el fogják tudni fogadni, ráadásul az elsőéves nappali tagozatos, államilag támogatott képzésen részt vevő hallgatók mindössze 5100 forintos áron kapnak szobát a kollégiumban. A felsőbb éves hallgatóknak viszont 15-30 ezer forint közötti összeggel kell számolnia a képzési finanszírozástól, és más besorolástól függően. A magyar anyanyelvű hallgatókon kívül közel kétszáz külföldi tanulója is van a kollégiumnak, mellettük pedig a kollégium rendszeresen ajánlja fel a kapacitásait a levelezősöknek, vagy az önkormányzattal kötött szerződés értelmében sportolóknak. A szobákat helyi vállalkozások kedvezményesen vehetik igénybe, de akár cégek tagjai, magánszemélyek is, ha szállásra van szükségük.
A rovat további hírei: Közélet
"Nagy köszönettel tartozunk az időseknek"
2025. júl. 01.
A Campus Étterem adott otthont egy szívmelengető eseménynek – a régóta fiatal generációk képviselői gyűltek össze a jó hangulatú délutánra. A vigadalmon Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester is köszöntötte az idős városlakókat.
Dr. Vántus Judit érdemelte a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat
2025. jún. 27.
A szféra legrangosabb elismerését a köztisztviselők napja alkalmából rendezett ünnepségen vehette át a vagyonkezelési osztály vezetője a Városháza "C" szárnya emeleti rendezvénytermében ma délelőtt. Méltatás.
DSTV: Rejtő János szép, íves pályája
2025. jún. 27.
Gazdag és szerteágazó életpálya áll Rejtő János mögött, derül ki a DSTV összegzéséből. A neves műszaki szakember hatalmas tudását a villamosipar területén kamatoztatta, jelenleg is fáradhatatlanul kutatja a megújuló energiaforrások kínálta lehetőségeket. Portré, hangkép.
Változik az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban
2025. jún. 26.
Módosul az ügyfélfogadás már pénteken is, majd hétfőn és kedden zárva tart a hivatal. A következő ügyfélfogadási nap jövő szerdán lesz!
DSTV: előadás a függőségekről
2025. jún. 26.
Fontos ismeretterjesztő előadásra várta a szülőket az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A Szertelen Ház szakemberei a gyerekeket leggyakrabban érintő függőségekről, a megelőzés és a felismerés módszereiről számoltak be. Hangkép.
Hűsítő figyelmesség a tikkasztó hőségben
2025. jún. 25.
Azzal talán mindenki egyetért, hogy a héten borzalmas volt a hőség. Akinek nem volt dolga, nem is lépett az utcára – aki viszont útnak indult a Rómain, hűtött vizet kapott Szabó Zsolt alpolgármestertől és Motyovszki Mátyás képviselőtől.
A vasmű "megmentése" – kommentár nélkül
2025. jún. 25.
Egyetlen nap alatt 1700 dolgozót küldött el a Dunarolling Dunai Vasmű Kft hétfőn. Dunaújvárosban talán nincs olyan ember, akinek ne lenne kötődése a szebb napokat látott acélipari óriáshoz – a vasmű szolgált városunk alapjául.