Megkezdődött a tankönyvek kiszállítása az iskolákba

doszerk - 2016. augusztus 1. 13:50

Hétfőtől szállítják ki az általános és középiskolákba a tankönyveket. A Könyvtárellátó szerint ez nagyságrendileg 12 milliárd forintba kerül majd - olvasható az inforadio.hu oldalon.

Az elmúlt három évben kifejlesztett több mint 160 kísérleti tankönyvet már végleges, javított formában kapják meg a diákok és a tanárok – jelezte nemrégiben az oktatásért felelős államtitkár. Palkovics László szerint a szeptemberben kezdődő tanévben a tanulók több mint kétharmada ingyen kapja meg a tankönyvet.

Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója az InfoRádiónak azt mondta: ezekben a napokban elkezdik a tankönyvek kiküldését az iskolákba. A csomagoknak az augusztus 20. utáni napokra meg kell érkezniük, hogy szeptember elsején el tudják kezdeni a kiosztásukat. A személyre szabott tankönyvcsomag már tavaly kikerült a rendszerből, így rugalmasabban lehet igazodni az 1,2 millió gyerekhez – tette hozzá.

Fotó:MTI

A Könyvtárellátó Nonprofit Kft. arról tájékoztatta az InfoRádiót, hogy ebben a hónapban összesen 4174 iskolába szállítanak ki több mint 13 millió tankönyvet. Naponta kétszáz iskolába viszik a mintegy három-négy raklapnyi tankönyvet.

Az idén először minden alsó tagozatos tanuló térítésmentesen kapja meg a tankönyveket, a felső tagozaton és a középiskolákban a korábbi szociális elv alapján juthatnak hozzá az ingyenes tankönyvcsomaghoz a diákok.

A tankönyvekért fizető diákok esetében a leszállított könyvek alapján számla készül, melyet a szülők az iskolától kapnak kézhez a tankönyvekkel együtt. A csekkeket szeptember 15-ig lehet befizetni. Erre több módot is felkínálnak. A számlán található bankszámlaszámra átutalással vagy a postahivatalokban, ahol országosan 500 helyen utalvánnyal is fizethet a szülő. A postahivatalok listája elérhető a www.kello.hu oldalon.

Új lehetőségként a Könyvtárellátó a szülők számára is létrehozott egy internetes felületet, mely a www.szuloifelulet.kello.hu címen érhető el. Itt a szülők leellenőrizhetik gyermekeik, valamint a rendeléseik adatait. Ez esetben a számlát is online tölthetik le.

A Kello szerint a tankönyvellátás nagyságrendileg 12 milliárd forintba kerül.

-OPH-

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: középfokon a Pentelei iskolában

DSTV: középfokon a Pentelei iskolában

2024. aug. 29.

Több úton is folytathatják tanulmányaikat a Pentelei Mentálhigiénés iskola diákjai az általános iskola elvégzése után, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény-bemutató sorozat utolsó darabja a gimnáziumi képzéssel, valamint a szakképzés formáival foglalkozik. Hangkép.

DSTV: közeleg a tanévkezdés

DSTV: közeleg a tanévkezdés

2024. aug. 26.

Bár az országos média kevesebbet foglalkozik a pedagógusok helyzetével, a valóságban nem sok minden változott, derül ki a DSTV összegzéséből. Horváth Éva, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete helyi ügyvivője összegzi az aktuális fejleményeket. Hangkép.

DSTV: angol tábor – kicsiknek

DSTV: angol tábor – kicsiknek

2024. aug. 24.

Különleges nyelvtanítási programról tudósít a DSTV összeállítása. Az angol nyelv elsajátítását nem lehet elég korán kezdeni – játékos formában egészen pici gyerekek is bátran belevághatnak, pláne egy jó hangulatú táborban. Hangkép.

DSTV: készségeket fejleszt a Máltai műhelye

DSTV: készségeket fejleszt a Máltai műhelye

2024. aug. 22.

A Máltai Játszótér és Játszóház Totyogó Fejlesztőműhelye több sikeres foglalkozást is rendezett az elmúlt időszakban, derül ki a DSTV összegzéséből. Nagy az érdeklődés, az anyukák és gyermekeik szívesen vesznek részt a csoportmunkában – a hangulatra sem lehet panasz. Hangkép.

DSTV: fejlődik a Pentelei iskola

DSTV: fejlődik a Pentelei iskola

2024. aug. 15.

Különleges szellemiség jellemzi a Pentelei Mentálhigiénés iskolát, derül ki a DSTV újabb, az intézmény életét és képzési programját bemutató összegzéséből. Ezúttal az általános iskola fejlesztésével kapcsolatos törekvésekről esik szó. Hangkép.

DSTV: az ovisok étkeztetése

DSTV: az ovisok étkeztetése

2024. aug. 09.

Ismét az óvodásokat érintő témákkal és kérdésekkel foglalkozik a DSTV összeállítása. Ezúttal a gyerekek étkeztetése a téma – Gyenes Éva, a Dunaújvárosi Óvoda igazgatója az étkezések száma mellett a minőségi mutatókról és a téma kihívásairól is beszél. Hangkép.

DSTV: Pentele iskolája

DSTV: Pentele iskolája

2024. aug. 07.

A Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola, Szakiskola és Gimnázium mutatkozik be a DSTV összegzésében. Könyves Ágnes igazgató kalauzolása nyomán szó esik az intézmény különleges küldetéséről, szakmai programjáról és a szakképzés kínálta esélyekről is. Hangkép.