Megnyitották a felújított Építők útját
Elkészült a felújítás, ma délután elbontották a kordonokat, és ismét lehet közlekedni az Építők útja Béke téri szakaszán.
A Görbe utca és a Szórád Márton út között lévő Építők úti szakasz felújítását még május közepén kezdte el a DVG Zrt. az önkormányzat megrendelésére. A munkálatokat augusztus 31-ig kellett befejezni, ám a kivitelező előbb elkészült: kedden végeztek a feladattal, majd következett a műszaki ellenőrzés, az átadás-átvétel, és pénteken délután a forgalom előtt is megnyílt az immár teljesen felújított útszakasz.
Iván László, a körzet képviselője elmondta, a beruházás költsége mintegy ötven millió forint volt. A város 15 millió forintot pályázat útján nyert a munkálatokhoz, és ehhez további 35 millió forintot tettek hozzá, hogy az útszakasz teljes burkolatát, valamint a bekötő utak elejét is fel lehessen újítani. A képviselő megköszönte a lakók türelmét, valamint a DVG Zrt. szakembereinek a munkálatokat.
Nagy Zsolt, a DVG Zrt. vállalkozási-, műszaki-, és ingatlankezelési ágazatvezetője elmondta, a felújítás a közművek rekonstrukciójával kezdődött, majd következett az út aszfaltozása, az útburkolati jelek felfestése, végül a zöldterület rendbetétele, új padok kihelyezése.
Pénteken elbontották a kordonokat, és szabaddá vált a közlekedés a forgalom számára. Az autóbuszok augusztus 22-én állnak vissza a megszokott közlekedési útvonalra, vagyis a Béke teret érintő megállókhoz.
A rovat további hírei: Közélet
Új intézményt alakítottak ki, már fogadják a gyerekeket az EGYMI óvodájában
2025. szep. 04.
Égető szükség volt Dunaújvárosban olyan intézményre, amely berkein belül megfelelő ellátásban részesülnek az SNI-s és más nehézséggel élő gyerekek. Ezekkel az óvodásokkal eddig kizárólag a Dunaújvárosi Óvoda tagintézményeiben foglalkoztak – a napokban új intézmény kezdte meg működését.
Megkezdődött az idei tanév az egyetemen is
2025. szep. 04.
Megkezdődött a 2025/2026-os tanév. Az oktatási intézmények életében ez mindig izgalmas pillanat, és egyben újrakezdés is: új kihívások, élmények, új barátságok – a Dunaújvárosi Egyetemen is üdvözölték az elsőéves hallgatókat.
Elkészült a klímák beszerelése a bölcsiben
2025. szep. 03.
Még a nyár első felében adott hírt arról a Napraforgó Bölcsőde, hogy klímaberendezésekre indítanak gyűjtést – az akció rendkívül sikeresnek bizonyult, ugyanis mára az intézmény összes csoportját felszerelték klímával. A készülékeket már használják, számoltak be a közösségi akció kezdeményezői.
Almási Zsolt polgármester nevét kapta a közgyűlési terem (galériával)
2025. szep. 02.
A város első szabadon választott polgármestere, Dunaújváros díszpolgára nevét vette fel a Városháza "C" szárnya közgyűlési terme: a névadásról ünnepi közgyűlés döntött délelőtt, a közelmúltban elhunyt városvezetőről bensőséges ünnepség keretében emlékeztek.
DSTV: mozgalmas volt a nyár a "halászban"
2025. szep. 02.
A vendéglátóegységek számára a nyári időszak sok esetben a megnövekedett forgalomról és az újdonságokról szól, derül ki a DSTV összegzéséből. A Dunagyöngye Halászcsárdában az elmúlt időszak tapasztalatairól Dancs László konyhafőnök mesélt. Hangkép.
Ősszel is kell a vér, a következő hónapban több alkalommal várják az önkénteseket!
2025. aug. 31.
Parádés debütálás és elfogadható nyári mutatók, de a lényeg változatlan: az egészségügy vérigénye számottevő, így továbbra is nagyon várják az önkénteseket. Ennek megfelelően készítik elő a szeptemberi terveket is!
DSTV: jubiláltak az "esőemberek"
2025. aug. 31.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete éves találkozójáról. A közösség immáron egy évtizede szervezi meg az eseményt a Szalki-szigeten, amely keretében autizmussal vagy más egyéb fogyatékossággal élő gyermeket/felnőttet nevelő családok találkozhatnak az ország területéről. Hangkép.