Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Mesevárból Aranyalma

Oktatás
nyár
óvoda
szülők
gyerekek
napközi
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. aug. 12., 08:13

A Szivárvány és a Bóbita Tagóvodában tartanak ügyeletet a nyáron, mintegy nyolcvan kisgyermekre vigyáznak augusztusban. Gyenes Józsefné, a Dunaújvárosi Óvoda vezetője elmondta, ennél sokkal többen jelentkeztek, de sokszor problémát okoz számukra, hogy a jelentkezés ellenére mégsem hozzák a szülők a gyermeket.

-A gond elsősorban az, ha a szülő nem jelezi, mert gondolnunk kell az óvónénik és a dajkák létszámára, valamint az étkezésre is figyelni kell, így pedig nem lehet előre tervezni a felügyelők létszámát, vagy az étel mennyiségét, az adagokat. De ennek az ellenkezője is előfordul gyakran, amikor a szülő nem jelzi, hogy a gyereke jön, és váratlanul megemelkedik a csoport létszáma. Ezért fontos a szülőkkel való együttműködés, hiszen mi is nyitottak vagyunk mindenre, és meg lehet beszélni a különböző problémákat bármiről is legyen szó.– mondta Gyenes Józsefné.

A Dunaújvárosi Óvoda tizenhárom egységében összesen 1415 férőhely van. Jelenleg 1289 kisgyermek jár az óvodákba, az újonnan beiratkozott gyermekek száma 340. Van még férőhely tehát azok számára, akik évközben csatlakoznak a csoportokhoz.

Az óvoda egyik legnagyobb változása a nyár folyamán, hogy a Mesevár tagóvodát átköltöztették egy kicsivel alrébb, az Aranyalma tagóvodába, ahol egyébként is egy csoportnyi gyermek hiányzott, így a Mesevár egy csoportnyi gyermeke ugyanazokkal az óvónénikkel és dajkanénivel át tudott költözni. A Mesevár helyére pedig az egyre bővülő Waldorf Óvoda költözik. Gyenes Józsefné elmondta, a költözés gond nélkül zajlott.

-A csoportszobákat kifestettük, felújítottuk Iván László önkormányzati képviselő és a DVG Zrt. segítségével, akik sokat segítettek az átköltözésben, az udvari játékok áttelepítésében is. A szülők is maximálisan megértették az összevonás szükségét, rengeteget segítettek ők is, hogy minden zökkenőmentesen alakuljon. A költözés óta pedig a gyerekek, illetve a szülők visszajelzései azt mutatják, hogy nagyon jól érzik magukat mindannyian és örülnek, hogy ilyen szép környezetbe kerültek.

Az idén elkészült, folyamatban lévő, vagy a még ebben a naptári évben lezajló nagyobb felújítások a tizenhárom tagóvodában:

Aprók háza Egy csoport és egy iroda parkettájának csiszolása megtörtént
Aranyalma A mosdó helységekben lévő elválasztó paravánok teljes cseréje megtörtént, a hátsó és a főbejárat ajtajának cseréje, valamint a lépcső javítása még idén kész lesz
Csillagvirág  A kerítés teljes felújítása folyamatban van, idén befejeződik az alagsorban lévő tornaszoba ablakainak, és a főbejárat ajtajának cseréje
Duna-parti Két csoport mosdójának részleges felújítása megtörtént, a pince ablakainak cseréje év végéig várható
Eszterlánc Befejeződött a tető összefolyó, és a pince csatorna átfolyó teljes javítása
Margaréta Az idei évben befejeződik az ajtók cseréje, valamint a gazdasági bejáratnál lévő támfal és kerítés felújítása
Napsugár Jelenleg nem zajlanak munkálatok, a tervek szerint jövőre kerül sor a teljes felújításra
Kincskereső  Nincs szükség felújításra a tavaly téli teljes mosdó felújítás óta
Katica  Az utcai frontra néző ablakok és a redőnyök cseréje idén várható, szúnyoghálóval együtt
Százszorszép  A gyermeköltöző linóleumának teljes cseréje mellett a nyílászárók és az alapvezeték cseréje megtörtént
Szivárvány  A tető összefolyójának cseréje megtörtént, idén elkészül a hátsó portál nyílászáró cseréje és a hosszú folyosó padlólapozása
Római  Az alapvezeték cseréje megtörtént
Bóbita Két csoport parkettájának csiszolása

 

Az önkormányzat folyamatosan segíti az óvodákat a felújítási munkálatokban. Az óvoda vezetése jelzi az önkormányzatnak, hogy mi az, aminek már időszerű a felújítása, vagy balesetveszélyesség vált, és a felmérések, tervezés után elvégzik a munkálatokat. Ebben az évben tizenhárom tagóvodában végeztek valamilyen felújítást: például parkettacsere, nyílászárók cseréje, lépcsőjavítás, kerítés felújítása, tetőjavítás. Mindezek mellett sikeres pályázatok által, például a Hankook segítségével is megszépülnek az intézmények, a Százszorszép óvodában egy teljes fürdőszobát újítottak fel, a Kincskereső tagóvodában az egész homlokzatot lefestették, a Csillagvirág oviban ivókútra pályáztak sikeresen, a Szivárvány óvodában pedig egy homokozót alakítanak ki.

-A következő évben az önkormányzat segítségével az Aprók háza, valamint a Napsugár teljes felújítására sor kerül. Elkezdődött egy folyamat, amellyel évről-évre teljesen felújíthatunk egy-egy óvodát, így azzal az épülettel akár 20-30 évig nem lesz gond. Emellett nagyon fontos az is, hogy egyre jobban figyelünk az energia-megtakarításra is a felújítások során.

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: ismerkedési nappal készültek

DSTV: ismerkedési nappal készültek

2025. ápr. 10.

Minden iskola életében fontos időszak a beíratás, valamint az azt megelőző ismerkedés, derül ki a DSTV összegzéséből. Így volt ez a Szent Pantaleimon Általános Iskolában is – a közelmúltban több lehetősége volt megismerkedni a szülőknek és a gyerekeknek az intézménnyel. Hangkép.

DSTV: "Szakmák Napja" a Rudasban

DSTV: "Szakmák Napja" a Rudasban

2025. ápr. 04.

Szép hagyományt folytattak a Rudas középiskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. A Szakmák Napja című seregszemle keretében a diákok öt különböző szekcióban hallhattak előadásokat meghívott vendégektől, illetve egykori rudasosoktól a közelmúltban. Hangkép.
 

DSTV: ismerkedési napok az óvodai beíratás előtt

DSTV: ismerkedési napok az óvodai beíratás előtt

2025. már. 29.

A lehetőségről már beszámoltunk, most itt a DSTV összegzése. Az óvodai beíratás előtt ezúttal is megszervezi a szülőknek és a kicsiknek a tagóvodákat bemutató mustráját a Dunaújvárosi Óvoda – három napon át várják tárt kapukkal az érdeklődőket. Hangkép.

DSTV: a pí napját ünnepelték

DSTV: a pí napját ünnepelték

2025. már. 24.

1988 óta március 14. a csodás matematikai fogalom, a pí szám nemzetközi napja, emlékeztet a DSTV összegzése. A jeles napon izgalmas ismeretterjesztő napot tartottak az Arany János Általános Iskola felső tagozatosainak. Tudományos fantasztikus hangkép.

DSTV: a Pénz7 programjai a Rudasban

DSTV: a Pénz7 programjai a Rudasban

2025. már. 21.

Népszerű sorozat folytatódott a közelmúltban a Rudas középiskola falai között, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény immár tizenegyedszerre kapcsolódott be a Pénz7 elnevezésű országos program eseményeibe. Hangkép.

DSTV: Arany napja az iskolában

DSTV: Arany napja az iskolában

2025. már. 14.

A névadóról emlékezett meg az Arany János Általános Iskola közössége, derül ki a DSTV összegzéséből. Fontos feladat Arany nevének megőrzése – az intézményben ezt interaktív, mozgalmas program segítségével tették meg idén is. Hangkép.

DSTV: új lehetőséget biztosít a Pentele Palánta program

DSTV: új lehetőséget biztosít a Pentele Palánta program

2025. már. 13.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy a Pentelei Mentálhigiénés iskola szeptembertől az elsősöket is várja majd. De mi is az a Pentele Palánta Program? Erről is kérdezték az intézmény igazgatóját és tanítóját. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: mozgalmas iskolai napok

  2. A kiberbiztonságról a Római Civil Házban

  3. DSTV: újra zenélt a cukrászda

  4. Két vereség a megyei rivális ellen

  5. Megállíthatatlanul terjed a netes csalás

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  5. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő