Dunaújváros Hetilap

Nagy szakértelemmel látott munkához a város új főerdésze

Pálinkás István - 2016. augusztus 29. 8:13

Új főerdésze van városunknak, a DVG Zrt. Erdészeti- és parkfenntartási ágazatának vezetője Mészáros László. A fiatalembernek még abban is megbecsülendő helyzete van, hogy közvetlenül elődjétől, Horváth Tibortól ismeri a dunaújvárosi zöldterületek növényzetét, történetét.

A nyolc éve itt dolgozó, júliusban kinevezett ágazatvezetőnek minden szaván érezhető ez.

- Az egész helyi erdészeti történet ismerős számomra, ami azért is fontos, mert a folytonosság Éberhardt Béla, Nagy István, majd pedig Horváth Tibor munkája során szépen megrajzolható egy elhivatott szakmai úton. Méltó elődök, nagyon szép dolgot vittek véghez a városunkban és Szalki-szigeten is. Természetesen mindig van olyan munka, amit el kell végezni, meg kell oldani. Rajtam nem fog múlni, erre köteleznek az elődök és a hivatásom.

Mészáros László arról is beszélt, hogy már kiskorától a természettel szeretett volna foglalkozni. Nagymamájánál, a Kulcs és Adony közötti Szentmihályi erdőt sokszor bebarangolta. Ezután az erdészeti iskola következett Sopronban. A gyerekkor, a család és a barátok ide, Dunaújvároshoz kötötték.

- Egyszer csak kaptam a hírt, hogy itt is van felvétel, így azonnal megragadtam a lehetőséget. Horváth Tibor helyi szakembert szeretett volna, ezért rám esett a választás. Az elejétől fogva megkaptam minden segítséget tőle a munkámban. Kezdőként belecsöppenve nehéz volt, de a szakma csínját-bínját ő tanította meg nekem az évek folyamán.

Milyen tervei vannak a nyár végén?

- Egy igencsak csapadékos nyár áll a hátunk mögött, ami rengeteg munkát követelt meg tőlünk, néha erőn felüli emberi és gépteljesítménnyel, de úgy gondolom, lehetőségeinkhez képest mindent jól és időben megoldottunk. A város virágosításban is szeretnénk új dolgokat megvalósítani, hiszen egy esztétikai sikerágazat lett. A muskátlik helyett begóniák kerültek idén az oszlopokra, hogy még szemet gyönyörködtetőbb legyen. Szeretnénk még több egynyári virágot ültetni, egynyári virágágyásokat létrehozni további városrészek bevirágosításával. Új fajtákat is ültetnénk, hiszen a kertészet is egy folyamatosan fejlődő szakma.

A múlt héten a Pest Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága tett bejárást a városi erdőkben.

- Az erdészeti szakma nagyon szigorú szabályok keretein belül működik, melyek betartása a mi feladatunk. Ezek alapján kell gazdálkodnunk. Eddig is jól végeztük a munkánkat, semmiféle problémát nem találtak, határidőket, szabályokat betartva dolgoztunk. Most is hibátlannak találtak mindent, gyönyörűen fejlődnek az erdősítéseink, melyeket a jövőben is ilyen precizitással fogunk ellátni.

Köztudottan január elsejével a partfalvédelmi tevékenység egy részét is átvette a DVG Zrt. Milyen kihívásokat rejt az egyébként mutatósan esztétikus környezet?

- 2016 januárjában a Partvédelmi Vállalat zöldterületi részét vette át a DVG Zrt., a parkfenntartási tevékenységeket látjuk el mi a továbbiakban. Nyáron kaszáltunk, sövényeket vágtunk, majd a téli időszakban cserjefoltok gondozását kell tovább folytatnunk. Ahogy a további ötleteinket is szeretnénk megvalósítani.

A Modern Városok Program része, hogy felújítják, és ezzel egyfajta turista központottá alakítanák a Baracsi úti arborétumot.

- A Baracsi úti Arborétumunk is egyre népszerűbb az óvodások, iskolások körében, s egyre többeket szeretnénk ide csábítani. Ez mutatkozik abban is, hogy a vidéki iskolák köréből egyre többen érdeklődnek. Előadásokat, tanösvény-vezetés a kollégákkal együtt előzetes egyeztetés alapján szoktunk megoldani külön kérésre, érdeklődésre. Azon fáradozunk, hogy arborétumunk is egyre szebb és több növényt tudjon bemutatni, remélve, hogy a jövőben még több látogatót vonz majd ide ez a kis ékszerdoboz a város szívében.

A rovat további hírei: Közélet

Szombaton pótolják a lomtalanítást a Technikum városrészben!

Szombaton pótolják a lomtalanítást a Technikum városrészben!

2025. ápr. 18.

Folytatódik az önkormányzat tavaszi sorozata, a múlt héten elmaradt lomtalanítást ezen a szombaton pótolják – négy gyűjtőpont lesz, elektronikai hulladék is leadható!

A biztonságunkért dolgoznak minden nap

A biztonságunkért dolgoznak minden nap

2025. ápr. 18.

A csütörtöki közgyűlésen átadták a Dunaújváros Közbiztonságáért díjat. Az elismerést az idei évben Dávid Béla a Közbiztonsági Bizottság egykori kuratóriumi elnöke, Ladányi Lajos rendőr törzszászlós és Bubelka Máté tűzoltó főtörzsőrmester érdemelte ki. Az elismeréseket Pintér Tamás polgármester adta át.

Mezei Zsolt: "Most az egyszer hallgassanak ránk vasmű ügyben!"

Mezei Zsolt: "Most az egyszer hallgassanak ránk vasmű ügyben!"

2025. ápr. 17.

Április 16-án a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. „f.a.” és a Dunarolling Dunai Vasmű Kft. „f.a.” felszámolóbiztosai a 2012. évi munka törvénykönyve csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó szabályainak megfelelően bejelentették a csoportos létszámleépítésre vonatkozó szándékukat.

Díjátadások és pénzügyi döntések a közgyűlésen

Díjátadások és pénzügyi döntések a közgyűlésen

2025. ápr. 17.

Ünnepi percekkel kezdődött a közgyűlés csütörtöki ülése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta az idei évi Dunaújváros Közbiztonságáért díjakat, majd a testület 23 napirendi pontot tárgyalt meg nyílt ülésen, hármat pedig zárt ajtók mögött.

Újra mérgezik a városi kutyákat – nyomravezetői díjat ajánl fel az önkormányzat!

Újra mérgezik a városi kutyákat – nyomravezetői díjat ajánl fel az önkormányzat!

2025. ápr. 17.

Sajnálatos módon ismét előkerült Dunaújvárosban, hogy ismeretlen elkövető mérget helyez el a felső Duna-parti kutyafuttató területén. A lelketlen cselekmény következtében kutyák pusztulnak el – az önkormányzat újra lépett a tettes ellen.

Különleges foglalkozáson vehettek részt a Napsugár Tagóvoda apró növendékei

Különleges foglalkozáson vehettek részt a Napsugár Tagóvoda apró növendékei

2025. ápr. 16.

Nem mindennapi foglalkozássorozat kezdődött a Napsugár Tagóvodában még szeptemberben. Endrefi-Konics Julianna közreműködésével hangtálak teszik különlegessé a gyerekek mindennapjait, ezt a foglalkozást látogatta meg Barta Endre alpolgármester a napokban.

Összefogás a szebb Scharbert-szigetért

Összefogás a szebb Scharbert-szigetért

2025. ápr. 16.

Dunaújváros és Kisapostag önkormányzata közös akciót szervezett a mögöttünk hagyott hétvégén. Önkéntesek segítségével munkálkodtak azon, hogy szebb és rendezettebb legyen a Scharbert-sziget – sok potenciál rejlik a területben.