Tán ez az utolsó pillanat, hogy még van időnk az olimpia múltjába pillantani; aztán a riói napi történések mindent uralnak majd. Lépjünk vissza 120 évet: az újkori első olimpián hazánkfiai dicsőséget szereztek Magyarországnak. Egyikük az első olimpiai bajnokunk lett. Sőt, kétszeres győztes!
A magyar jelszó: lovagiasság
1895. december 31-én éjfélkor valamennyi templomunkban megkondultak a harangok. A honfoglalásra, a millenniumi évre emlékeztetett a harangzúgás. És épp abban a nevezetes évben rendezték az első újkori olimpiát. A sportünnepen kis magyar csapat vett részt. Elsőként érkeztek Athénbe. Egyikük javasolta, hogy kalapjukra görög nemzeti színű kék-fehér szalagot tűzzenek. A gesztus a közönség kedvencévé tette a kis csapatot.
A versenyszámok közül a százméteres síkfutás volt az első, s az első futam első pályáját épp a kalapdísz ötletgazdája, a tehetséges orvos és atléta, Szokoly (Szokolyi) Alajos kapta. Így az abszolút 1-essel került élre a lajstromban. Ez jelképes elsőség volt, a versenyben aztán harmadik lett. A fő erőssége viszont a gátfutás volt, ellenfelei is őt tartották esélyesnek. Csakhogy… sérülten jött az olimpiára, az út előtt fölhasította a lábát. De versenyzett, összeszorított foggal!
Az utolsó pillanatban a négy előfutamot szabálytalanul összevonták kettőre. Az elsőben Szokoly az élen volt, már győztesnek látták, de az utolsó gátat egy rivális fölrúgta, abban a mi futónk megbotlott, elesett. Rögtön fölpattant, és így is másodikként ért célba. Csurom vér volt, de örült, hogy döntőbe jutott. Ám a versenybíróság angol és amerikai nyomásra a két futam második helyezettjét kizárta, mondván, a kiírás szerint az elsők jutnak a döntőbe. Micsoda érvelés! A szabálytalan összevonással ugyanis az eredeti kiírás érvényét vesztette, és a két előfutamból csak a második helyezettekkel alakulhatott ki a négyes döntő. Az esélyes magyartól való félelem azonban nagy volt – a döntőben így csak két futó versenyzett: az amerikai és az angol…
„Az amerikaiak ott is már könyökkel dolgoztak; mi ezt nem ismertük, mert a magyar jelszó mindig lovagiasság volt” – írta visszaemlékezésében Szokoly. Nos, a lovagiasság ezúttal vereséget szenvedett – de Szokoly Alajos győzött. Erkölcsi értelemben. Az első magyar olimpiai bajnoki címre még várni kellett. Nem sokáig…
A vízben, Felség!
Egy fiú tizenhárom éves volt, amikor édesapja a Dunába fulladt. A tragédia hatására tanult meg úszni. Vékonyka legény volt, de elszántan erősítette magát. Kivételes úszótehetsége korán kiderült, tizenhét évesen hazai első, majd még abban az évben Európa-bajnok lett. Ő, Hajós Alfréd tizennyolc évesen, egyetlen magyar úszóként jutott ki az athéni olimpiára.
A versenyt a Zea-öböl dermesztően hideg, 11-12 fokos vizében rendezték. Szabad úszásnem volt. Ő a matrózúszást választotta, amit a dunai hajósoktól tanult. A százméteres távon mutatkozott be, és végig a többiek előtt úszva fölényes győzelmet aratott. Az első magyar olimpiai bajnok, Hajós Alfréd tiszteletére maga a görög trónörökös vonta fel az indítóhajó árbocára a magyar zászlót, amelyet a fiatal úszó vitt magával Budapestről. A görög zenekar az osztrák császári himnuszt kezdte játszani, de a jelen lévő magyarok rögtön leállították, és rázendítettek a magyar himnuszra.
A ceremónia elhúzódott, így az újdonsült bajnok nem ért oda időben az ötszázas verseny rajtjához. Felkészült hát az utolsó, 1200 méteres távra. Viasszal kente magát, hogy az óvja meg a hidegtől. A start után az élre állt, riválisai aztán már csak a hátát látták. Mindenkit tönkrevert! Lilára fagyva ért célba, a kísérőhajóba a matrózok emelték be. A közönség zajosan ünnepelte. Ő később úgy nyilatkozott: „Sokkal inkább az életemért, mintsem a győzelemért úsztam.”
A kétszeres bajnoknak a győzelmi medált az uralkodó, I. György király adta át. A díszfogadáson németül kérdezte az ifjú magyartól: „Hol tanult meg ilyen jól úszni?”. A protokolláris helyzethez nem szokott fiú zavarában azt találta mondani: „A vízben, Felség!” Derültek a közelállók, derült az uralkodó is…
Az olimpiai diadal után újabb sportágakban is szerencsét próbált. Sikereket ért el atlétikában, tornában és futballban. Válogatott focista, majd szövetségi kapitány, nemzetközi bíró és az MLSZ alelnöke is volt. Mérnöki hivatását azonban sosem adta fel. Rangos épületeket tervezett. A világháború után a romokban lévő főváros újjáépítésben is feladatot vállalt. A Vajdahunyadvár és más nevezetességek helyreállítását irányította – ezért Rákosiék még „sztahanovista” kitüntetést is adtak neki… Sokkal nemesebb elismerésekkel tisztelte meg az utókor: a rendszerváltás után posztumusz Magyar Örökség Díjat kapott, életművét Ybl Miklós-díjjal ismerték el, s a magyar úszósport halhatatlanjai közé választották.
Hajós Alfréd máig a szellemi és fizikai harmónia megteremtésének egyik jelképe. És az első magyar, akit olimpiai bajnokként tisztelhet a nemzet.
