Szemtanúkat keres a rendőrség!

doszerk - 2016. augusztus 30. 12:58

A dunaújvárosi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy ismeretlen rendszámú autó és annak sofőrjének kézrekerítéséhez.

A jelenlegi adatok szerint egy ismeretlen személy augusztus 28-án kilenc óra magasságában az Esze Tamás úton a  Bocskai út irányából a Szórád Márton út irányába haladt ismeretlen rendszámú, fehér színű gépjárművével, amikor az Esze Tamás utca és a Szórád Márton út kereszteződéshez érve, vészfékezésére kényszerített egy menetrend szerint közlekedő autóbuszt. A hirtelen fékezés következtében a busz utasai közül többen elestek és súlyos sérüléseket szenvedtek. Az ismeretlen forgalmi rendszámú gépjármű vezetője megállás nélkül elhajtott a helyszínről.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság a baleset körülményeinek tisztázása érdekében várja mindazok jelentkezését, akik látták a balesetet, vagy annak körülményeivel kapcsolatban érdemleges információval rendelkeznek, hívják a 06/25/510-510-es telefonszámot, vagy névtelenségük megőrzése mellett tegyenek bejelentést a „Telefontanú” ingyenesen hívható, 06/80/555-111-es zöld számán, vagy a 107-es, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

A rovat további hírei: Sziréna

Szintet lépett és szombatig tart a hőségriasztás

Szintet lépett és szombatig tart a hőségriasztás

2025. júl. 24.

Meghosszabbította korábbi rendelkezését az országos tisztifőorvos, ráadásul harmadfokú hőségriasztást léptetett életbe mától. Extrém meleg lesz, tessék vigyázni!

Mentők: éles helikopteres bevetés a Szórádon – sok képpel! (FRISSÍTVE!)

Mentők: éles helikopteres bevetés a Szórádon – sok képpel! (FRISSÍTVE!)

2025. júl. 24.

Hűséges olvasónk riasztotta műhelyünket, ritkán látható képsorral: mentőhelikopteres bevetés helyszíne volt percekkel ezelőtt a Szórád Márton út és a Dózsa György út kereszteződése! Mutatjuk a részleteket! Friss hír, hogy Dózsa György úti gyalogosgázolás sérültjéhez riasztották a mentőket! (FRISSÍTVE)

DSTV: fókuszban a kiberbiztonság

DSTV: fókuszban a kiberbiztonság

2025. júl. 23.

Fontos prevenciós programot szervezett a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, derül ki a DSTV összegzéséből. A "Dunaújvárosi Kiber- és Vagyonvédelmi Nap 2025" során a kiber-bűncselekmények, az online csalások jellemzőivel ismerkedtek a vendégek – minden érintett korosztályból. Hangkép.

Magyar Hang: meggyanúsították a dunaújvárosi cégvezetőt is

Magyar Hang: meggyanúsították a dunaújvárosi cégvezetőt is

2025. júl. 21.

Börtönben marad a híres szekszárdi borász, ugyanakkor Fideszhez átpártolt egykori MSZP-s politikus is érintett a költségvetési csalás gyanújával letartóztatott szekszárdi borász ügyében, adta hírül a Magyar Hang és a 24.hu. A Magyar Hang értesülése szerint a dunaújvárosi cégvezetőt is meggyanúsították ugyanezen bűncselekmény bűnsegédjeként.

Átütemezik a munkálatokat, nem lesz teljes zár a Pentele hídon

Átütemezik a munkálatokat, nem lesz teljes zár a Pentele hídon

2025. júl. 11.

Ezen a hétvégén. Egy hét csúszással számolhatnak a közlekedők, a tervek szerint jövő péntektől kell Földvár felé kerülni, és változik a munkamenet iránya is, értesült a DO.

Szundi vezetés közben? Szigorúan tilos!

Szundi vezetés közben? Szigorúan tilos!

2025. júl. 09.

A csapadékos időjárás nemcsak az útviszonyokat rontja, hanem a sofőrök éberségére is kihat – az elmúlt napokban országszerte több olyan közlekedési baleset is történt, ahol a járművezetők elaludtak, vagy elbóbiskoltak vezetés közben. Rendőrségi tipptár a megelőzésért!

Vihar után: címről címre haladva dolgoztak a tűzoltók

Vihar után: címről címre haladva dolgoztak a tűzoltók

2025. júl. 07.

Folyamatosan munkálkodtak a viharkárok elhárításán a lánglovagok Fejér vármegyében – kora délután óta több mint 120 bejelentéssel érkezett az erős széllökésekkel kísért, városunkat is érintő zivatarcellák miatt. Jelentős az anyagi kár – de személyi sérülés szerencsére nem történt.