Takács mester és fogászati asszisztens

Lakásában van egy igazán népi hangulatú a műhelyszoba. Két szövőszék alkotja a berendezés nagyját, az otthont szőttesek és régi tárgyak, gyönyörű polcok, antik fogas és faliszőnyeg díszíti.

Márta nem veszi félvállról a hobbiját, hiszen mindkét szövőszéken készülnek a szőttesek.

- Sztálinvárosban születtem, 1959-ben. Általános iskolába a Vasváriba jártam, de nem sport, hanem orosz tagozatra. Később a fővárosba kerültem, a Semmelweis Egészségügyi Szakközépiskolába, ahol általános egészségügyi asszisztensként végeztem. Ezt követően jelentkeztem óvónőnek, de nem vettek fel, mert „csupán” egy jó tanuló voltam a sok közül és akkor még léteztek bizonyos keretszámok, amin felül nem volt más lehetőség. Oda viszont a protekciós helyek is beleszámítottak, és az nekem nem volt.

Aztán a gyermekek iránti szeretete egy bölcsödébe vezette, ahol tíz évig dolgozott nagy örömmel. Amikor azt vette észre önmagán, hogy a saját gyermekére kevesebb figyelme jut, akkor ismét váltott. Eredeti szakmájában helyezkedett el, és a mai napig fogászati asszisztensként segédkezik az egyik rendelőben.

A kézművességgel fiatal felnőtt korában találkozott először.

- A mi családunkban nincs kézműves. Az apai keresztapám ugyan kötött cirokseprűket, de ő sem ebből élt. Tóth Ila néni vezetésével indult egy kerámia szakkör a városban, jelentkeztem rá. Nála tanultunk agyagozni, aztán az én utam elkanyarodott a szövés felé. Eleinte ez csak egy próbálkozás volt, de aztán nagy szerelem lett belőle. 2008-ban szőttem először, a Kulcsi Mesterségek Bölcsője alkotónapján, Horváth Imréné Rózsika vezetésével. Ő aztán az egész utamra adott egy nagy csomagot, amelybe olyan ismereteket pakolt, amire a mai napig építek. Az egész mesterséget annyira megszeretette velem, hogy elvégeztem egy kétéves takácsiskolát Békéscsabán.

Márta folyamatosan képezte magát és saját örömére dolgozott. Termékeit nem eladásra készíti, hanem az ismerőseinek, a családnak. Viszont munkáival gyakran vesz részt pályázatokon.

- Szeretek pályázatokon részt venni, kimondottan készülök rájuk, mert előre megadják a témát, és ezen belül többféle variációt is ki lehet találni. Próbálom technikai oldalról is megközelíteni a szövést. Munkáimat gyakran újrakezdem, újrabontom, ha valami nem sikerül, vagy nem tetszik. Volt egy tanárom, aki azt mondta: senkinek sincs joga selejtet gyártani. Ehhez igyekszem is tartani magam, ez is egy útravaló, és az csak természetes, hogy megvalósítsam a tőlem telhető legjobbat.

A minőségnek pedig kézzel fogható bizonyítékai vannak. Márta munkáit a szakma is elismerte. A XIV. Országos textiles konferencia pályázatán különdíjat kapott a Gyapjú a magyar textilkultúrában című kiírásban, míg az ötévente megrendezendő Élő népművészet, XVI. Országos Népművészeti Kiállításon bronz oklevéllel jutalmazták.

- Természetesen büszke vagyok a díjaimra, és arra, hogy 2013-ban végeztem takácsként, és 2015-ben már díjat nyertem. Ez megható, és arra kötelez, hogy folytassam a munkám. A legbüszkébb talán arra vagyok, hogy a barátnőm az általam szövött kenyérkendőbe hordja a tízóraiját.

A műhelyben körbe pillantva a két szövőszék között óriási különbség látható. Márta már mondja is melyiket miért szereti.

- A világosabb színű egy mai, fiatal szövőszék, amelyet Pápán készített Lőrincz Péter. Tőle szerzem be az alapanyagaim többségét is. A másik szövőszék legalább nyolcvan éves, amelyet jómagam mentettem meg. Egy disznóól mellett találtam rá darabjaira szerelve, Szeremlén, ahol a háziak szüleié volt. Ez a házaspár még ismerte az összeszerelésének módját és megmutatta nekem. Ennél a gépnél a felvetéshez három ember kellett, a neve is három szobjos. A befűzött szálak ugyanis három forgó hengeren mennek keresztül. Megvásárlása után magam tisztítottam, szútlanítottam és szagtalanítottam, majd pácoltam a fát. A szövésnek két ága van, a gyapjúszövés és takácsszövés. A takácsok ma már szövőszékkel dolgoznak, és bonyolultabb mintákat tudnak megvalósítani, de ehhez több nyüst szükséges. A nyüstökbe egyesével kell befűzni a szálakat. Ezért történt, hogy régebben együtt csináltak sok mindent az emberek. A nyüstölést, az alapos és aprólékos befűzést legalább ketten végezték. Általában két komaasszony, akik beszélni sem beszéltek a művelet alatt, mert komolyan észben kellett tartani, mit hová fűztek be. Jómagam pedig azért választottam a takácsságot, mert a pamutot, a kendert és a lent közelebb állónak érzem magamhoz, mint a gyapjút, és technikailag több lehetőséget nyújt. Most végzem a Népi játszóház-vezetői tanfolyamot, szeptemberben vizsgázom. A későbbiekben pedig a takácsoktatói végzettséget szeretném megszerezni, amire majd Békéscsabára kell járnom. Emlékszem, az egyik oktatónk azt mondta, sose szőjünk a szekrénynek, a fióknak! Igaza volt, ha nyugdíjba megyek, akkor sem fogok tömeggyártásba, bár szeretnék több időt tölteni a szövéssel. Addig pedig még rengeteg dolgot kipróbálhatok és bármely irányba elmehetek, akár az oktatás felé is. Vallom, a kézművesség gyönyörű, a termékek tartósak és drágák, mert a befektetett idő és szaktudás egyszerűen nem fizethető meg a mai tömegcikkek mellett.