Zuhan a cégalapítási kedv?
Minden idők egyik leggyengébb hónapja volt: júliusa a cégalapítások szempontjából.1844 új céget alapítottak a hónapban, ami 13 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakához képest, júniushoz viszonyítva pedig 28 százalékos visszaesést jelent – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató elemzéséből.
„Bár a nyári hónapok általában nem túl erősek cégalapítás szempontjából, 2016 júliusa a szezonalitást is figyelembe véve is negatív meglepetést hozott” – mondta Pertics Richárd az Opten céginformációs igazgatója. Idén júliusban mindössze 1844 új cég alapítását tette közzé a cégbíróság, ami az utóbbi öt év egyik leggyengébb adata. Ez ugyanis az előző év azonos időszakához képest is 13 százalékos visszaesést jelent, pedig a 2015-ös bázis is rendkívül alacsonynak számított. Az előző hónaphoz képest 28 százalékos volt a csökkenés mértéke.
„A reálkeresetek növekedése, a hitelkínálat javulása és a gazdaság növekedése elméletileg jó táptalajt jelentene az új vállalkozások számára, azonban úgy tűnik, hogy a vállalkozói bizalom még nem állt helyre” – emelte ki Pertics Richárd. A képet ugyan némileg árnyalja az a tény, hogy a cégalapítások számának csökkenését indukálták az elmúlt évek cégjogi szigorító intézkedései, de ennek a hatásnak többnyire már le kellett volna csillapodnia. A jogszabályi háttér gyakori változása azonban továbbra is hordoz némi kockázatot a vállalkozói szféra számára. Az idei év hetedik hónapjában mintegy 3712 céget töröltek, ami némi csökkenést jelent mind az előző hónaphoz, mind az előző év azonos időszakához viszonyítva. „A júliusi cégtörlési statisztikában nincs túl sok meglepetés, illeszkedik a szezonális adatokba, figyelembe véve, hogy több éves cégtörlési hullám vége fele vagyunk” – mondja Pertics.
Júliusban még mindig 625 új felszámolási eljárás indult, ami azt jelzi, hogy a hazai vállalkozóknak továbbra is résen kell lenniük partnereikkel kapcsolatban. Júliusban nem csak a felszámolások száma csökkent, hanem a cégbíróság által kezdeményezett kényszertörlések száma is több mint 50 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest: számuk tavaly júliusban 3134, idén júliusban viszont csak 1436 volt. „Mivel a cégek megszűnését eredményező eljárások száma tavaly nyár vége óta visszaesett, így valószínűleg nem lesz utánpótlásuk a megszűnéseknek” – mutat rá az Opten igazgatója.
-OPH-
A rovat további hírei: Közélet
Visszakaphatja végre a régi nevét, újra Szentháromság tér lesz
2024. nov. 28.
Legutóbb a Mondbach-kúriában ülésezett az Utcanév Munkacsoport, ahol több új utcanévre, vagy névváltoztatásra irányuló javaslatot tárgyaltak, illetve véleményeztek.
Évtizedes pályák a város egészségügyéért
2024. nov. 28.
Összeállításunkban hétről hétre felelevenítjük a 2019-2024-es önkormányzati ciklusban díjazottak névsorát, életútját. Ezúttal az egészségügyi szféra kitüntetettjeit vesszük sorra.
Különdíjat nyertünk a Virágos Magyarország 2024-es versenyén
2024. nov. 28.
Budapesten rendezték meg a Virágos Magyarország idei ünnepélyes díjkiosztó gáláját, ahol Magyar Turisztikai Ügynökség és a Virágos Magyarország Szervező Bizottsága Biodiverzitás különdíját Dunaújváros nyerte el, a díjat pedig Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester vette át.
Tegyünk jót, együnk pizzát!
2024. nov. 27.
Évek óta sikeresen működik városunkban a Dunaújváros kenyere akcióprogram, mely negyedévente egy kiválasztott szervezetet támogat alkalmanként akár félmillió forinttal. Tulajdonképpen ennek mintájára kezdődik el most Dunaújváros Önkormányzata és az Édes Étterem és Pizzéria közös kezdeményezése, a Dunaújváros Pizzája program.
Megnyílt a Béke városrész postája
2024. nov. 27.
A tervezett időpontban, tehát november 26-án reggel nyolc órakor megnyílt a Március 15. téren lévő postahivatal, ezzel pedig a Békében élők visszakapták a városrész postáját. A nyitás pillanatát egészen komoly érdeklődés, sőt sorállás jellemezte.
Fontos a tűzvédelem, de a törődés mindennél többet ér
2024. nov. 26.
A Pentelei Nyugdíjas Klub minden hétfőn klubdélutánt tart a Pentele Klubházban. A szokásos heti összejövetelen ezúttal részt vett Orosz Csaba, a Pentele városrész önkormányzati képviselője is, aki rövid tűzvédelmi tájékoztatót tartott a nyugdíjas klub tagjainak.
Ha jön és ellenőriz a kéményseprő…
2024. nov. 26.
A balesetek elkerülése, illetve az egészségügyi, élet-, és vagyonbiztonság érdekében fontos a kémények tisztán tartása, rendszeres ellenőrzése. A társasházakban és családi házas övezetben is a katasztrófavédelem kéményseprőipari szerve végzi az égéstermék-elvezetők rendszeres ellenőrzését.