Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 04. Ráhel, Csenge
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

A szakma fogásait édesapjától tanulta

Közélet
Dunaújváros
szakmák

facebook megosztás

doszerk - 2016. szep. 04., 09:49

Nehéz lenne szavakba önteni Lábas István munkásságát, ám a kovácsmester életművének egy-egy fontosabb, kiemelkedő, avagy sokszínű alkotása mind-mind megtekinthető az udvarában.

István még az igazi, eredeti hagyományok szerint kovácsol, bár rendkívül jól felszerelt műhelye van, amelyet évek, évtizedek alatt hozott létre. Sőt, gyakran ő készítette el még a szerszámait is. Büszkén mutatja a stancológépet, amellyel a 15-ös lemezt is meg tudja munkálni, vagy a rugós kalapácsot, ami 30 kilós ütéssel 300-at üt percenként. De ő maga készítette a kazánját és a házban lévő kandallóját is, a betéttől kezdve a míves ajtóig. Amint azt a maga szerénységével mondja, bármit elkészít, amit kérnek tőle, addig ugyanis nem nyugszik, míg ki nem találja, meg nem alkotja, létre nem hozza a megrendelő kívánságát.

- Vas- és fémszerkezet technikus a szakmám, még a MÜM-ben tanultam. De a szakma javát, az alapvető fogásokat édesapámtól tanultam. Az ipari iskola elvégzését követően a vasműben dolgoztam sokáig. Darukarbantartó lakatosként a Martin kemence mellett sok mindent megtanultam a gépekről. Akkor jött egy szikra, elkezdtek érdekelni a gépek, a működési elvük. A mai napig szeretem azt, hogy megtervezek, megépítek valamit, és működik. Később 26-os ÁÉV-nál ipari légtechnikai vezetőként dolgoztam. Mi csináltuk Dunaújvárosban a házakon és középületekben az elszívókat. Aztán felkerültem Budapestre, ahol szakcsoportokat hoztak létre. Itt harminc embernek voltam vezetője. Ezt követően kikerültem Németországba, vasbetonszerelőként, majd ott dolgoztam 1986-ig, amikor is hazajöttem és saját vállalkozásomba kezdtem.

Közben, ahogy haladunk a műhelyben, István csak mesél a gépekről, a termékeiről, hogy mit, mikor, hová készített. Városokba, híres embereknek és magánszemélyeknek, mert azon túl, hogy munkái egytől egyig igényesek, még megfizethetőek is.

Kandallók, csillárok, kerítések, nyíló- és úszókapuk, kültéri és beltéri korlátok, kerti bútorok, sütők, díszkutak, hintaágyak, postaládák, virágtartók, gyertyatartók, köztéri bútorok (padok, hulladékgyűjtők, kandeláberek, kerékpártárolók, utcatáblák), és minden, ami kovácsoltvasból elkészíthető: gyümölcstálak, gyertyatartók, borkiöntők, székek, asztalok, ágyak. A Bartók Kamaraszínház acél díszleteit is ő gyártja és a fővárosi Kodály házat is ő restaurálta.

- A fémről sok mindent tudok, de készítettem egy mini laboratóriumot, és Tesla elméleteit is kipróbáltam. A nullponti energia valóban a jövő záloga lehet. Az elvégzett, becsületes munkában hiszek. Minket még megtanítottak a szakmánkra, és az apám is mindarra megtanított, ami kellett. Úgy vélem, hogy a mai fiatalok esetében is jó kiindulópont lenne a biztos szakmai tudás, mert többen vállalkoznának, ha lenne megfelelő akaraterejük és alapvető tudásuk, olyan, amit sokan nem kaptak meg. Mert azért az interneten sem lehet mindent megtanulni, a virtuális dolgok, nem egyelők a valósággal. Nagyon fontos számomra az is, hogy az ügyfeleim elégedettek legyenek velem, azt kapják, amit kérnek. Akinek egyszer dolgozok, az visszajön hozzám, és ez nagy megtiszteltetés. Egy jó kovácsnak mindent magának kell csinálnia, a szerszámtól kezdve a bélyegekig. Szeretem a szakmai kihívásokat, és bizony kötöttem már 12-es köracélra csomót is. Szeretni kell azt, amit csinál az ember! Jómagam szeretem az üllő és a kalapács csilingelését. Imádom, hogy a vasat úgy formázom, ahogy nekem tetszik. Jó látni az elkészült munkáimat és ügyfeleim mosolyát, a szemükből tükröződő elégedettséget.

Persze, a kovácsolás nem könnyű munka. Ám egy jó kovács nem erőből dolgozik, hanem játszik a kalapáccsal a kezében. Aztán amikor megpihen, jöhet a kikapcsolódás.

- Több hobbim is van. Az elektronika mellett főzni és befőzni is szeretek. Szívesen készítek vadételeket, grillhúsokat, sülteket. A magam tervezte állványon nemrég száz emberre főztem! Párommal a kertben megtermett gyümölcsökből lekvárt, szörpöket, borokat készítünk, sőt, még a zsírt is saját kezűleg sütöm ki.

A kovácsmester még csak ötvenöt éves, de már olyan nagy rutinra tett szert, amit szeretne átadni. Az álma egy képzőközpont lenne, ahol fiatalokat tanítana szakmája szépségeire, fogásaira. Mert szép ez a szakma, ha még oly nehéz is, de lassan eltűnik, ha nem lesz utánpótlás, ha nem jön a következő generáció.

A rovat további hírei: Közélet

Gyászol a város, elhunyt dr. Bakos Károly

Gyászol a város, elhunyt dr. Bakos Károly

2020. dec. 14.

Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy elhunyt városunk díszpolgára, dr. Bakos Károly. A kiváló jogtudóst és nagyszerű közéleti-közösségi személyiséget december 12-én, életének 98. évében ragadta el a halál. Nyugodjék békében!

A DVG. Zrt.-nél nem állt meg a munka

A DVG. Zrt.-nél nem állt meg a munka

2020. dec. 13.

A téli hónapokban sem állnak meg a zöldfelületekkel kapcsolatos munkálatok városunkban: a lombgyűjtés mellett a cserjék metszését is végzik a DVG. Zrt. dolgozói: a hulladék egy részét visszaforgatják a földbe, másik felét pedig komposztálásra átadják a papírgyárnak.

Brexit - Folytatódnak a tárgyalások

Brexit - Folytatódnak a tárgyalások

2020. dec. 13.

A brit kormány és az Európai Bizottság vasárnapi közös közleménye szerint folytatódnak a tárgyalások az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kereskedelmi kapcsolatrendszerének feltételeiről.

Megújult az internetes jegyvásárlás

Megújult az internetes jegyvásárlás

2020. dec. 13.

Megújult az Elvira internetes jegyváltási rendszer; az új Elvira a MÁV egységes jegyértékesítési rendszerében működik, összekötve a mobilalkalmazással, így akár egy regisztrációval, de önállóan is használhatják az utazók mindkettőt.

Az otthoni munkavégzőket támadják a kiberbűnözők

Az otthoni munkavégzőket támadják a kiberbűnözők

2020. dec. 13.

A kiberbűnözők továbbra is főleg az otthoni munkavégzőket támadják, a biztonságtechnikai szoftvermegoldásokat fejlesztő ESET adatai alapján a vállalati hálózatokat távolról elérő otthoni munkavállalókkal szemben 37 százalékkal nőttek a támadások az elmúlt negyedévben.

Táborállás: várja az észrevételeket a képviselő

Táborállás: várja az észrevételeket a képviselő

2020. dec. 13.

Nagy port kavartak a Táborálláson és Pentele városrészben a közelmúltban végzett csatornázási beruházások: az itt élők számos alkalommal jelezték, hogy több probléma is felmerült a kivitelezés során. A munkálatok befejezését követően egy újabb gond merült fel: az útburkolati hibák, a nem megfelelően újra aszfaltozott utak kérdése. A körzet önkormányzati képviselője most összegyűjti a problémákat.

Az emberi koponyákból emelt torony újabb részét tárták fel Mexikóvárosban

Az emberi koponyákból emelt torony újabb részét tárták fel Mexikóvárosban

2020. dec. 12.

Az emberi koponyákból emelt azték torony újabb részét, 119 koponyát tárták fel Mexikóvárosban - írja a BBC hírportálja.

  • További hírek

Friss hírek

  1. ICA-D: tárlatvezetés és finisszázs csalogat

  2. Újra élnek a bajnoki remények

  3. DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

  4. Eb-döntős a magyar válogatott!

  5. DSTV: vereség emelt fővel

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Embedded thumbnail for DSTV: vereség emelt fővel

DSTV: vereség emelt fővel

Embedded thumbnail for DSTV: villanyautók a hidegben

DSTV: villanyautók a hidegben

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  3. Töltsünk együtt egy délutánt – ismét Kolbásztöltő Fesztivált rendeznek Pentelén

  4. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

  5. Mentálhigiénés segítség az álláskeresőknek

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő