Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

A színház teret ad más művészeti ágaknak is

Vass Ádám - 2016. szeptember 9. 12:13

Az új évad első bartókos kiállításán Farkas Virág Csilla fotóiban gyönyörködhetünk az aulában, egészen szeptember végéig.

Csütörtök délután a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában nyílt meg Farkas Virág Csilla (FaVi) Világom képei című fotografikus kiállítása. Őze Áron, a színház igazgatója a megnyitón elmondta, a Bartóknak nem csak mint kamaraszínház, hanem ahogy a nevében is benne van, művészetek házának is hangsúlyosnak kell lennie, így továbbra is helyet kapnak majd kiállítások az intézmény aulájában havi rendszerességgel.

Farkas Virág Csilla műveiről Rohonczi "Rohó" István is szólt néhány gondolatot, aki nem csak mint érdeklődő, hanem a művész mentoraként is érkezett a megnyitóra. Mivel FaVi már tavaly is állított ki a Bartókban, Így nagy várakozás előzte meg a kiállítást, de, mint mondta, az őszintén kitárulkozó képek magukért beszélnek.

FaVi a Szent Pantaleon Kórház dolgozója, így a kiállítást annak főigazgatója, dr. Mészáros Lajos nyitotta meg. Mint mondta, örömteli megtiszteltetésnek vette, hogy orvosként és igazgatóként egy művészeti fotókiállítást nyithat meg, főleg egy olyan munkatársét, aki művészeti szakirányú tanfolyamot is elvégzett és több fotópályázaton érdemelt ki díjakat. A tárlat képeiről elmondta, erős szürrealizmus hatja át őket, amelyekhez hozzá komponálja saját, belső hangulatát. Tim Burton filmrendezőn át Robert Capa fotóriporterig sok művész stílusa jól láthatóan hatott rá, mégis, egyedi hangulat árad a képeiből.

A rovat további hírei: Kultúra

Jön, jön, jön Poszeidón Álma – küszöbön az Ambrózia Fesztivál!

Jön, jön, jön Poszeidón Álma – küszöbön az Ambrózia Fesztivál!

2025. jún. 10.

A térség legnagyobb nyárköszöntő kavalkádjának ígérkező eseménysorozatra péntektől vasárnapig csalogatják a közönséget a Duna-parti helyszínen – fantasztikus hangulattal és remek koncertkínálattal! Flyer és linkek itt – kalandra fel, mindenkit vár az Ambrózia Fesztivál!

DSTV: lenyűgöző zenés seregszemle

DSTV: lenyűgöző zenés seregszemle

2025. jún. 10.

Öt iskola növendékei közreműködésével rendeztek nagyszabású koncertet a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Bartók színházterme adott otthont az ősbemutatóval koronázott seregszemlének, amely során több százan muzsikáltak együtt. Hangkép.

DSTV: folytatódott a bemutatók sora

DSTV: folytatódott a bemutatók sora

2025. jún. 09.

Újabb kiállítást láthatnak a Rosti a Restiben című program látogatói a Vasmű úti egységben, derül ki a DSTV összegzéséből. A bisztró vendégei ezúttal Szalnyikova Dana Makszimovna alkotásait tekinthetik meg az iskola és az étterem együttműködése nyomán. Hangkép.

"Jószolis" nyárköszöntő után, évzáró tárlat előtt a Wesley-Da Capo iskola közössége

"Jószolis" nyárköszöntő után, évzáró tárlat előtt a Wesley-Da Capo iskola közössége

2025. jún. 08.

Színes, változatos programsorral búcsúzik a tanévtől a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola: a diákok szerdán nyárköszöntő zenés, táncos műsorral lepték meg a Jószolgálati Otthon Bercsényi utcai gondozóházát, jövő szerdán kiállításmegnyitót szerveznek.

"Hátsószínpad" – kötetbemutató csalogat

"Hátsószínpad" – kötetbemutató csalogat

2025. jún. 08.

A 96. Ünnepi Könyvhét és 24. Gyermekkönyvnapok alkalmából a dunaújvárosi születésű Aczél Gergő lesz a József Attila Könyvtár vendége jövő kedden – a fókuszban a Hátsószínpad című új kötettel.

DSTV: színes múzeumi kavalkád

DSTV: színes múzeumi kavalkád

2025. jún. 08.

Ismét kipróbálhatták és fejleszthették kézügyességüket azok, akik ellátogattak az Intercisa Múzeum programjára, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény munkatársai igyekeztek minél színesebbé tenni a Tavaszi Kavalkád című programot. Hangkép.

Közös énekszóval az összetartozás napján

Közös énekszóval az összetartozás napján

2025. jún. 07.

Páratlan eseménynek adott helyszínt a Kultik Mozi előtti tér szerda délelőtt. Az összefogást ünnepelték a trianoni békeszerződés napján Dunaújváros valamennyi iskolájának diákjai – Szarka Tamás Kézfogás című dalát énekelték el, nagyszabású közösségi kezdeményezéshez kapcsolódva.