Csodakert kápráztatja a belváros sétálóit
Hosszú évek óta látni, hogy gondos kezek ápolják a Dózsa György út és a Bartók Béla út kereszteződésében található kertet. Kozár Tivadarné a Dózsa György út 5. lakosaként kezdte el ápolni a köztéri zöld területet, ami már rengeteg gyönyörű növénnyel büszkélkedhet.
A városok látképének alakítása lakossági feladat is. Alapvető, hogy vigyázunk a környezetünkre, nem szemetelünk és nem rongálunk – ám akadnak olyan hétköznapi hősök, akik idejüket és erejüket nem féltve gondozzák a közterek kisebb-nagyobb kertecskéit. Itt egy nagyon is élő példa!
Hosszú évek munkájával
Kozár Tivadarnénak köszönhető, hogy a Dózsa György út és a Bartók Béla út kereszteződésében, a lakóház sarkában pompás kert élénkíti a városképet. A hölgy 2011-ben vette gondozásba a területet, amit azóta is szívvel-lélekkel ápol. Elhivatottsága nem ismer határokat – apránként gyűjtötte össze a kert ékességeit, mint mondta, nagyon a szívéhez nőtt a gazdag, változatos terület:
– Közel 15 éve művelem ezt a „kicsi” kertet – kezdetben tényleg apró volt, de miért ne bővítettem volna? Élvezem a pepecselős, gondoskodó munkát, amit ez a terület igényel – az erre járók is nagyon szeretik. Ha munka közben kapnak el, mindig sok jó szót és dicséretet kapok, ez igazán jól esik.
A hölgy a kezdeti lépéseket is elmesélte – a kezdeti silány minőségű földet fokozatosan javítgatta, a földcsuszamlás elkerülése érdekében kerítést is kapott a terület, sőt, néhol lépcsőzetes az elrendezés, így könnyebben hozzáfér a tennivalókhoz is.
Pozsgások, évelők és már bokrok is díszítik az utcaképet, sokféle növényt ültetett az évek alatt:
– A ház közössége is segítette már a kert szépítését – sokan leptek meg virágokkal. Ezen felül pedig minden szép szó lendít a munkakedvemen – már nem vagyok fiatal, de mégis azt érzem, hogy hasznos feladatot látok el. Nagyon jó érzés, ha megállnak a kert előtt bámészkodni, és megtalálják az apró, elbújtatott dekorációkat is.
Mint a terület „gazdája” meséli, nyugdíjas évei előtt óvónőként dolgozott – ám kreatív energiáit most a kertbe fekteti. A növények mellett igazi kis életképeket láthatnak a járókelők: a területet birtokba vették az apró, kézzel és természetes anyagokból készített házikók, figurák, a faágakon fészkelő madarak. A kert egyik ékessége pedig az a kis madárijesztő, amit sokszor bújtat az évszaknak éppen megfelelő gúnyába.
Bárki kertészkedésbe foghat
A hölgy elbűvölő lelkesedéssel tesz azért, hogy a város egyik legforgalmasabb területén igazi oázis gazdagítsa az utcát. Szerinte ezt bárki megteheti – semmi sem kell hozzá, csupán akarat:
– Az igazat megvallva nem voltam már akkor sem fiatal, amikor belefogtam a munkába – de mégis, láthatják, még mindig csinálom. A ház közössége nyitott volt a kertészeti ötleteimre, szerintem máshol is fogékonyak lennének a hasonló kezdeményezésekre. A környezetünk alakítása a mi feladatunk is, de városszerte nagyon jó példákat látni. Becsüljük meg ezt a munkát – nem magunkért, hanem a lakókörnyezetért dolgozunk.
Talán nem túlzás azt mondani, hogy az egyik legszebb közterületi kert található a belvárosban. A kiskertet ápoló hölgy lelkesen szépíti a virágágyásokat, locsolja, gazolja és újabb példányokkal gazdagítja a változatos, színes gyűjteményt.
Bízunk benne, hogy még nagyon sokáig gyönyörködhetünk a munkájában!
(Fotók: Veres Viktória)
A rovat további hírei: Mozaik
Miért fontos a megfelelő hajtogatott kéztörlő papír választása?
2025. szep. 13.
A közösségi mosdók helyes működéséhez elengedhetetlen a jól megválasztott papír kéztörlők használata. A mindennapi rutin részét képezik a munkahelyen, éttermekben vagy bármely kereskedelmi helyszínen, ahol a tisztaság és a higiénia alapvető elvárás.(X)
A pergola új arculata: a modern kültéri élettér titkai
2025. szep. 11.
Ahogy a kényelmes benti környezetet egyre inkább szeretnénk a szabad térbe is átültetni, a korábban inkább szőlőlugasokra hajazó pergolák napjainkban már egészen más szerepet töltenek be. (X)
Így lehet igényelni energetikai tanúsítványt CSOK-hoz
2025. szep. 10.
Gondolta volna, hogy az otthonteremtés jövője összefonódik az energiatakarékossággal? Magyarországon a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) ösztönzi a háztartásokat arra, hogy fenntartható és energiatakarékos otthonokat hozzanak létre. (X)
Csodás égi játék helyett és mellett remek közösségi élmény (galériával)
2025. szep. 10.
Sokan voltak kíváncsiak a Duna-parton a vasárnap esti holdfogyatkozásra, de az időjárás – vagy konkrétabban: a felhők – miatt jó ideig adós maradt a fantasztikus látvánnyal égi kísérőnk. Viszont: végig remekül szórakoztunk.
DSTV: az élő muzsika utazó követe
2025. szep. 10.
Egyre kevesebb olyan hely van az országban, ahol élőzenés produkciók dobják fel a vacsorák vagy esték hangulatát, derül ki a DSTV összegzéséből. Vannak azonban, akiknek továbbra is igényük van az ehhez hasonló élményekre – és szerencsére akadnak még olyan zenészek is, akik kifejezetten ebben a közegben érzik jól magukat. Ilyen például Liszkai Lukács. Hangkép.
DSTV: nyári kihívások a mentőkutyásoknál
2025. szep. 09.
Komoly alapozással készült az őszi megméretésekre a LEAF Kutyás Kutató-Mentő Sportegyesület, derül ki a DSTV összegzéséből. A nyár viszonylag nyugalmasan telt, de az év második fele nagyon sűrűnek ígérkezik – a négylábúak és persze felkészítőik számára is. Hangkép.
Nyárias nyitány, változékony folytatás
2025. szep. 08.
Előbb sok napsütést elszórtan csapadékkal, majd záport, zivatart ígért némi napsütéssel a DO időjárási szakértője. Lassan, de biztosan búcsúzhatunk a nyártól – megfagyni a héten azért még biztosan nem fogunk.