Barta Endre váltja Pintér Tamást a közgyűlésben
A közgyűlés jobbikos mandátumát Barta Endre veheti át Pintér Tamás után, aki hétfőn tette le a parlamentben országgyűlési képviselői esküjét.
Letette országgyűlési képviselői esküjét hétfőn Pintér Tamás, a Jobbik Magyarországért Mozgalom helyi szervezetének elnöke (aki ezzel Novák Elődöt váltotta a parlamentben). Ez a tisztség összeférhetetlen az önkormányzati képviselői munkával, ezért erről még az eskü előtt le is mondott. Mivel a dunaújvárosi közgyűlésbe listáról jutott be Pintér Tamás, ezért mandátumáról nem kellett külön választást tartani, hanem a párt dönthette el, hogy mely listán szereplő jelöltjének adja tovább a mandátumot. Pintér Tamás csütörtökön tartott sajtótájékoztatót, ahol elmondta, a párt helyi vezetése Barta Endrére tett javaslatot. Ezt támogatta a Jobbik elnöksége is, így ő lesz az új jobbikos képviselő a közgyűlésben. Pénteken ülést tart a Helyi Választási Bizottság, ahol határozatot hoznak a mandátum sorsáról, és várhatóan a jövő heti közgyűlésen teheti le esküjét.
Barta Endre elmondta, büszke arra, hogy mind a helyi, mind az országos pártvezetés őt kérte fel erre a feladatra. Folytatni kívánja a városépítő és korrupció-felderítési munkát. Arról is beszélt, hogy az ő erőssége elsősorban a közösségépítés, erre továbbra is nagy energiát fordít
A rovat további hírei: Közélet
Duplázott Dunaújváros – ismét Humanitárius település címet nyert a közösség
2025. jún. 13.
Tavaly a Magyar Vöröskereszt országos vezetősége Humanitárius település címmel tüntette ki Dunaújvárost – amit a segítő közösségnek hála idén ismét kiérdemelt a város. Az elismerést újra Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője, valamint Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a közbiztonsági bizottság elnöke vette át.
Lomtalanítás a Rómain: 51 tonna hulladék!
2025. jún. 13.
A Római városrészben tartották meg a tavaszi lomtalanítási akció egyik állomását múlt szombaton. Az akció során megint elképesztő mennyiségű, összesen 51 tonna hulladék gyűlt össze.
Megígérte a kormány a korkedvezményes nyugdíjat – most mélyen hallgatnak róla
2025. jún. 12.
Nyílt levélben emlékeztette Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárt a kormány ígéretére, miszerint a nyugdíj kapujában álló vasműsök korkedvezményes nyugdíjban részesülnek. A levelet betűhíven közöljük.
Akik számára a tanítás nem munka – hivatás (galériával)
2025. jún. 12.
Apáczai Csere János születésnapjához kapcsolódóan köszöntötte és díjazta városunk önkormányzata a pedagógusokat – mint minden évben, ezúttal is három elismeréssel. A Dunaújváros Érdemes Pedagógusa, a Dunaújváros Oktatásügyéért díjakat, valamint a Pedagógus Életpályáért Emlékérmeket kedden vették át a díjazottak a Városházán.
Több "frissítő" fejlesztés a lakosságért
2025. jún. 11.
A városfejlesztés soha véget nem érő folyamat – kisebb és nagyobb munkálatokkal egyaránt tesznek az itt élők komfortjáért. Kálló Gergely, a 7. választókerület önkormányzati képviselője régóta várt újdonságokról számolt be a Március 15. téren.
Sok boldogságot kívánunk az Évák körében!
2025. jún. 06.
Újabb szépkorú polgár ünnepelte a 90. születésnapját. Varga Károlynét, Éva nénit Dunaújváros képviseletében Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő köszöntötte. A jókívánságokat örömmel fogadta az ünnepelt az Évák – lánya, unokája és dédunokája – körében.
Három tétel volt a rendkívüli közgyűlésen
2025. jún. 05.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés indoka egy pályázati lehetőség, aminek nagyon szoros a benyújtási határideje, illetve egy korábbi döntés módosítása vált szükségessé.