CSOK - Bővül a jogosultak köre
Tovább bővült a családi otthonteremtési kedvezményre jogosultak köre, miután a kormány úgy döntött, több könnyítést is bevezet az igénylésnél – jelentette be Novák Katalin és Dömötör Csaba.
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára elmondta: osztatlan közös tulajdonban álló lakások építésekor a bank már az építés alatt megállapíthatja a jogosultságot, így a támogatás folyósításával nem kell megvárni, amíg az ingatlan társasházzá alakul.
Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár jelezte: az igénylésnél 25 éves korig lehet figyelembe venni a gyermekeket, függetlenül attól, hogy felsőoktatásban tanulnak vagy sem. Mint mondta, eddig csak akkor lehetett figyelembe venni 25 éves korig a gyermeket, ha felsőoktatásban tanult, egyébként pedig csak 20 éves korig volt erre lehetőség.
Arra is megteremtették a lehetőséget, hogy az úgynevezett tervezőasztalról értékesített ingatlanokra is igényelhetővé váljon a csok, már az ingatlan használatba vétele előtt.
További könnyítés, hogy mostantól a magzatot már 12 hetes korától figyelembe lehet venni – a korábbi 24 helyett – az igénylésnél. Ha egy gyermek mindkét szülőjét elveszíti, ezentúl a gyámja is igényelheti a csokot, feltéve, hogy a gyámság már egy éve fennáll.
Azok is igénybe vehetik a csokot, akik szolgálati lakásban élnek, például a fegyveres testületek tagjai vagy családos lelkészek, és rájuk erre az időszakra nem vonatkozik majd a bentlakási kötelezettség – sorolta az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a változásokat.
Novák Katalin szólt arról is, hogy az osztatlan közös tulajdonban álló telkeken épülő lakásokra ugyancsak igénybe lehet majd venni a csokot, ha a tulajdonosok egymással használati megosztási megállapodást kötnek, vagyis nem kell társasházzá nyilvánítani az épületet. Ez például az osztatlan közös tulajdonon ikerházat építőknek jelent segítséget.
További könnyítés, hogy az építőközösségek is jogosultak a jövőben a csokra, valamint az, hogy ha elhunyt az igénylő, akkor egyenes ági rokona, házastársa, élettársa is tulajdonjogot szerezhet a csokos ingatlanon anélkül, hogy vissza kellene fizetnie a támogatást.
Novák Katalin hangsúlyozta, a változtatások célja az, hogy még több magyar családnak tudják támogatni az otthonteremtését. Hozzátette: júliusban 20 százalékkal nőtt a befogadott igények száma az előző hónapokhoz képest, és 16 százalékkal volt több az érdeklődő.
Dömötör Csaba azt mondta, az új otthonteremtési program segíti a lakáshoz jutást, pörgeti a gazdaságot, új munkahelyeket teremt, és reményeik szerint hozzájárul ahhoz, hogy több gyermek szülessen. Az év első hét hónapjában 14 240 igénylést nyújtottak be, összesen 38,3 milliárd forint értékben – ismertette. Ez is azt mutatja, hogy nem csökken a lakásépítési kedv, a magyar családok bíznak a jövőben, és szívesen élnek az otthonteremtési támogatással – fogalmazott.
Szólt az új lakások építése esetén visszaigényelhető áfáról is, és azt mondta, jól látszik, hogy a magánépítkezők élnek ezzel, és eddig mintegy tízmilliárd forint értékben nyújtottak be visszaigénylési kérelmeket. Az új otthonteremtési programmal végleg hátat fordíthatunk a devizahitelek korszakának – mondta, hozzátéve, hogy jövőre a kormány 211 milliárd forintot biztosít az otthonteremtési programra.
Dömötör Csaba hangsúlyozta: a kormány figyelemmel kíséri az otthonteremtési program megvalósítását, és ezek alapján döntött arról, hogy bővíti az igénylők körét. Kérdésre válaszolva az államtitkár kiemelte: több mint 70 ezren érdeklődtek a bankoknál, várakozásaik szerint ők igénylőként is megjelennek majd. Arra számítanak, hogy 2017-től „fut fel” igazán az igénylések száma, mivel a házépítés, a házvásárlás időigényes folyamat.
-OPH-
-Főoldali nyitókép: Botár Gergely/kormany.hu-
A rovat további hírei: Közélet
Dunaújváros Kenyere: jelentős adomány – most az óvodának
2025. júl. 10.
A Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció elmúlt negyedévében összesen 8041 darab kenyeret adtak el, az 50 forintoknak köszönhetően így 402 ezer 50 forintnyi támogatás gyűlt össze. Az adományban ezúttal a Dunaújvárosi Óvoda részesült.
Önkormányzatunk és a KIÉT fontos törvénymódosítási javaslatot fogalmazott meg
2025. júl. 10.
Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester tájékoztatása szerint az önkormányzat, valamint a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) hivatalosan is kezdeményezi, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége indítson párbeszédet és törvénymódosítási javaslatot az oktatási, kulturális, szociális ágazatok bérfelzárkóztatása érdekében.
Móricz: laptop-adomány gépeivel gazdagodtak
2025. júl. 08.
A tanév utolsó heteit is rendkívüli események színesítették a Móricz Zsigmond Általános Iskolában. Az egyik ezek közül az, hogy nagyszabású laptop-adományozási program egyik kedvezményezettje lett az intézmény.
Három feladat egycsapásra: javítás, takarítás, festés
2025. júl. 07.
Az elmúlt időszakban a város több pontján is felújításokat végzett a DVG Zrt., melyek a vízhálózati rendszert érintették. Munkálatok folytak a Martinovics utcában és most legutóbb az Apáczai úton is. Ez utóbbi rekonstrukcióval egyidőben elkészült a nagyparkoló takarítása és útburkolat festése is.
Köszönet a véradóknak – csak így tovább!
2025. júl. 06.
Több sikeres közösségi kezdeményezés jellemezte a júniusi véradások sorát, és a következő időszakban sem törhet meg a lendület: nyáron is jelentős a vérigény, minden csepp kincs, szükség lesz az összes önkéntes jótevőre!
Általános és középiskolásoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat
2025. júl. 05.
Az általános és a középiskolás dunaújvárosi diákoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat a 2025/2026. tanévre vonatkozóan. Itt az összes tudnivaló!
Újabb tömeges elbocsátás a vasműből
2025. júl. 04.
Tanácstalanság, düh és pislákoló remény – ezek jellemezték a második tömeges elbocsátási napot a szebb napokat látott acélipari óriás előtt. A vasműből két nap leforgása alatt közel 2500 embernek mondtak fel – legutóbb a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. bontott szerződést 800 munkavállalójával.









