Szabadság út - A teljes járdasort felújították
Már az utolsó simításokat végzik, elkészült a Szabadság úti járdasor teljes felújítása, térkövezése az önkormányzat programjának köszönhetően. Szabadság úti felújítás, megnézzük a hivatal szakembereivel, hogy melyik szakaszt javítsuk jövőre– mondta a DO-nak Hingyi László, a körzet képviselője.
Az önkormányzat 2014-ben kezdte el a járda-felújítási programot, amellyel mintegy százmillió forintos keretet biztosítottak év, mint év a tíz választókörzet járdáinak megújítására. Hingyi László, a 10-es számú választókörzet képviselője egyeztetve a lakókkal és a városüzemeltetési osztállyal, a Szabadság úti járdasor felújítását végeztette el. Most készülnek el a harmadik ütemmel így a Szabadság út 2. számtól egészen az út végéig új, térköves borítást kapott a járda. Ma már az utolsó simításokat végzik a szakemberek, a bekötő részeket (például a szeméttárolók területét) aszfaltburkolattal egészítik ki, és teszik egyenletessé.
- A visszajelzések alapján, az ittlakók elégedettek az új járdával, tetszik nekik. Ezt a programot szeretnénk folytatni a továbbiakban is. Most hogy elkészült a Szabadság úti felújítás, megnézzük a hivatal szakembereivel, hogy melyik szakaszt javítsuk jövőre– mondta a DO-nak Hingyi László.
Jakab-Németh Enikő kismama is örömmel fogadta a járdafelújítást. Mint mondta, amikor megszületett első kisfia, nehéz volt babakocsival közlekedni, annyira rossz, göröngyös volt már az út, most viszont nagyon sima, akadály nélkül lehet közlekedni rajta.
Jakubek Jánosné Marika az utcában lakik, elégedetten szemlézte a járdasort, mint mondta, nagyon szép lett, és megköszönte a képviselőnek a felújítást, hogy gondoltak rájuk.
A rovat további hírei: Közélet
A menhelyi állatoknak is jár a második esély
2025. okt. 09.
Az állatok világnapjához kapcsolódóan számos figyelemfelhívó programot szerveznek Dunaújvárosban is. Az állatok tisztelete és megbecsülése azonban nem csak egy napra korlátozódik – hosszú évekig kell felelősséget vállalni jólétükért. Így az Ebrendészeti Telep védencei is megérdemlik a szerető otthont.
A város zöldítését segíti az Urbact projekt
2025. okt. 09.
Nemzetközi delegáltak, szakemberek, egyetemisták és meghívott vendégek gyűltek össze a Szalki-szigeten. Elérkezett a sokat emlegetett Urbact IV. BioDiverCity projekt záróeseménye – szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel zárták a programot.
Közös főhajtással a hősök emléke előtt (videóval, galériával)
2025. okt. 08.
Dunaújvárosban is megemlékeztek a 13 aradi vértanú és Batthyány Lajos miniszterelnök hősiességéről és bátorságáról. A ’48-as emlékműnél tartott eseményen fellépett Polgár Lilla színművész; beszédet mondott Czeglédi Péter Pál református lelkész.
Ősszel sincs megállás, sok a városi munka
2025. okt. 08.
Évszaktól függetlenül folyamatosan dolgoznak a városban a GESZ munkatársai. Amikor kedvező az időjárás, pótolják a betegség miatt kivágott fákat, gallyazni kell, illetve a kiemelt területeken még az ősz kezdetén kaszálni is – van munka bőven.
30 családot segít az önkormányzat tüzelővel
2025. okt. 08.
Már ötödik éve, hogy Dunaújváros önkormányzata az Útkeresés Segítő Szolgálattal közösen tűzifával segíti a dunaújvárosi rászorulókat. Idén is 30 családot segítenek egy-egy köbméter fával, amelyet már lehet igényelni a szolgálat székhelyén.
DSTV: közösségi program a mellrák megelőzéséért
2025. okt. 08.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a II. Figyelj rá(n)k! elnevezésű közösségi kezdeményezésről. A mellrák elleni küzdelem jegyében borult rózsaszínbe előbb a Városháza tér környéke, majd a belváros szombaton. Hangkép.
Lomtalanítás: 20 tonna a hét végi mérleg
2025. okt. 07.
Belvárosi gyűjtőpontokon folytatódott a lomtalanítás a városban múlt szombaton. Az akció ismét sikeresnek bizonyult, a városlakók összesen 20 tonna hulladéktól szabadultak meg a kezdeményezés révén.









