Dunaújváros Hetilap

Tipográfusból díszüveges alkotó lett

doszerk - 2016. szeptember 11. 8:42

A reneszánszát éli napjainkban a díszműüvegezés. Sőt. Míg régebben csak templomok homlokzatán tűntek fel a színes üvegbetétek, ma már családi otthonok falain ugyanúgy díszeleghetnek. E csodás technika birtokában alkot Dobrovitz Klára is, akivel életéről és az üveg iránti szerelméről beszélgettünk.

A Tiffany-technika a szecesszió éveiben, a XIX. század utolsó évtizedeiben indult világhódító útjára az Egyesült Államokból. Egy ékszerészcsalád sarja, Louis Comfort Tiffany nevéhez fűződik, és találmánya által vált valóra, hogy az addigi ólomsínes rögzítéstechnikát folyamatosan felváltotta a rézlemezes, majd a rézfóliás. Ezáltal lehetővé vált íves és térbeli tárgyak létrehozása. Az új üvegfajták és eljárások megjelenésével még érdekesebb és szebb lett a műfaj. E csodás technika birtokában alkot Dobrovitz Klára is, akivel életéről és az üveg iránti szerelméről beszélgettem.

Klára állategészségőrnek tanult egy mezőgazdasági szakközépiskolában Szekszárdon, ám biztos volt abban, hogy nem szeretne a megszerzett szakképzettségével munkát vállalni, így Dunaújvárosba kerülve a Vörösmarty Nyomdában kezdett dolgozni, gépszedőként.

- Az is egy alkotó munka volt. A nyomdában dolgozva megtetszett a szakma, így tovább képeztem magam. Budapesten elvégeztem a nyomdaipari tervezőszerkesztő, tipográfus szakot és 2004-ig ebben is dolgoztam, előbb a Vörösmarty, majd a Text Nyomdában, később egy reklámújságnál. Az díszüvegezést 2005-ben kezdtem el tanulni, amikor otthon voltam a kisfiammal. Akkor gondoltam, hogy itt az idő, és ugyan a gyermeknevelés mellett nem volt egyszerű, mégis, sikerült kitanulnom ezt a szakmát is.

Klára szerint a színes üvegeken megtörő fény megszínesíti az otthonokat, és ezáltal az emberek lelkét is.

 – Ezért is szeretem a ridegnek tetsző üveget, amely azonban egy csodálatos anyag, és öröm vele dolgozni. Az üvegezés egyébként egy régi álom, amit később tanultam meg, szintén Budapesten, egy mester-inas rendszerben. Kiváló alapokat kaptam itt, amely mellé még tovább képeztem magam.

A fia születése után (2004) egy rokonlátogatás alkalmával beleszerettek a Bács-Kiskun megyei Csengődön egy házba és a nagymamája ellátását is bevállalva leköltöztek az otthonos és rendezett kis településre. Itt alakította ki a műhelyét is. Aztán, ahogy a fiai cseperedtek, rá kellett jönniük, hogy a gyermekek mozgékonyak és okosak, és az előre menetelük miatt visszaköltöztek Dunaújvárosba. Klárának négy gyermeke van. Veronika 27 és Bogi 22 évesek, már kirepültek. Zoltán 12, Berci pedig 10 éves, és mindketten sportolnak. Berci szertornázik, Zoli tollasozik, igen eredményesen. Klára a szívén viseli fiai sorsát. Amikor pedig teheti, Tiffany üvegeket készít, vagy éppen az ismerősök és régebbi ügyfelek számára logókat, illetve különféle kiadványokat.

- Ma már a kézművesség a fő profilom, de ha az ismerőseim megkeresnek, akkor tipográfusként is helytállok. Alkotónak tartom magam, és nem művésznek. Egyre több munkám van és ezért hamarosan a városban is ki kell alakítanom egy nagyobb műhelyt.

S hogy mire van szükség ahhoz, hogy valaki jól bánjon az üveggel?

- Kreativitásra, kézügyességre, kitartásra, anyagismeretre, de főleg szerelem kell, mert iparszerűen azt hiszem, nem lehet űzni ezt a hivatást, ugyanis az meglátszik a munkán. Imádom az alkotás örömét. A színes üvegeken átszűrődő fény egy borús napon feltölti az embert, jó hangulatot kölcsönöz. Megszállottság is szükségeltetik, különben nem tudná belevinni az ember a saját érzéseit, gondolatait. Ez a szakma azért is nagyon szép, mert nincs két egyforma üvegtábla, hiszen többféle árnyalatból keveri össze a gyár az egyes színeket és ettől lesz minden munka egyedi. Az üveg erezete, átlátszhatósága, árnyalata mindig más és más.

Miként zajlik egy folyamat, kérdezem Klárát, aki készségesen mesél.

- Az alapanyagot egy táblázatból választom ki színkód és anyagminőség szerint. Rengeteg üvegtípus létezik, hatalmas választékkal. A spektrum, uroboros üvegtől a kokomón át az Lamberts antik hatású, homokfúvott, savmaratott, katedrál üvegekig. Persze, ezek többféle vastagságban kaphatók. Éppen ezért, amikor megkapom a feladatot, készítek egy tervrajzot. Erről leveszem a sablont, azt rárakom az üvegre. Ezt követően kivágom, csiszolom és bevonom rézfóliával, majd a végén ezeket egymásmellé rakom és összeforrasztom forrasztó ónnal. A megrendelők között egyaránt akadnak magánemberek és cégek is. A legbüszkébb a munkáim közül egy 1,5 méter átmérőjű üvegoltárra vagyok, ez az első szakrális munkám, ami a csengődi szociális otthonban található. Kecskeméten egy családi ház összes üvegfelületét én készítettem, köztük egy 180 x 230 centiméteres felülvilágítót is. Ezt az ovális ablakot 12 egyforma cikkelyre osztottam, majd következett a minta. Csak kétszer sírtam el magam a felrajzoláskor. Lámpákat csak megrendelésre készítek. Mindegyik egyedi darab, a védjegyem az üveglencsékből, üveggyöngyből készített lámpa. Ezek gyönyörűen világítanak, mert a lencsék szétszórják a fényt. Ezeken túl persze szívesen készítek kisebb, egyszerűbb üvegtárgyakat is.

A múlt mellett beszélünk egy kicsit a jövőről is.

- Szerencsére gyakran hívnak kiállításokra. Tavaly ősszel beléptem a Fehérvári Kézművesek Egyesületébe, ami nagyon jól működik. Augusztusban ott voltunk a 30. Mesterségek Ünnepén a várban, és díjat is kapott az egyesületünk, mégpedig „Az ország legjobb kézműves műhelye díját” nyertük el. Idén novemberben pedig lehetőségem lesz zsűriztetni a munkáimat. Aztán lesznek alkotói pályázatok is, adventre, no és a Magyar Kézművességért Alapítvány  „Betlehemi jászol pályázatán” is szeretnék indulni, hogy mielőbb megkapjam az iparművész díjat.

A rovat további hírei: Közélet

A sas leszállt a Római trafóházon – lakossági fórumtól fejlesztésig és művészetig

A sas leszállt a Római trafóházon – lakossági fórumtól fejlesztésig és művészetig

2025. aug. 01.

Lakossági fórumot tartott Barta Endre, a 4-es számú választókerület önkormányzati képviselője, ahol a körzet fejlesztési lehetőségeiről, tervekről és az aktuális problémákról egyeztetett az ott élőkkel.

 

Kitűnő visszajelzés a hivatástudatra – elsők között a Duna Dog Center

Kitűnő visszajelzés a hivatástudatra – elsők között a Duna Dog Center

2025. júl. 31.

Dunaújvárosban meghatározó szerepe van a Duna Dog Centernek – Czibere Cecília és munkatársai nagy szakértelemmel tesznek többek között a gyermekek fejlődéséért. Állatasszisztált terápiás módszerekkel segítik azokat a fiatalokat, akik az átlagostól eltérő életet élnek.

Panorámapadokat is telepítettek – új utcabútorokat helyeztek ki a Béke városrészben

Panorámapadokat is telepítettek – új utcabútorokat helyeztek ki a Béke városrészben

2025. júl. 30.

Ismét a körzetét érintő fejlesztésekről számolt be Kálló Gergely önkormányzati képviselő. A padok, kukák és kerékpártároló mellett új panorámapadokkal is bővült a körzet, amelyekből hangulatos a kilátás a Cirkusz térre.

Magdi néni a 90 évesek táborába lépett

Magdi néni a 90 évesek táborába lépett

2025. júl. 30.

Újabb szépkorú dunaújvárosi polgárt köszöntettek a napokban: Uhrin Ferencné, Magdi néni nagy családja körében ünnepelte a 90. születésnapját. Barta Endre alpolgármestert és az önkormányzat jókívánságait gyermekei, unokái, dédunokái körében fogadta az ünnepelt.

Boldog születésnap, szép családi körben

Boldog születésnap, szép családi körben

2025. júl. 29.

Újabb szépkorút köszöntött az önkormányzat – Barta Endre alpolgármester Varga Mária Magdolnát, Marika nénit 95. születésnapja alkalmából látogatta meg otthonában. Az ünnepelt egy szelet torta mellett szívesen mesélt életéről és mindennapjairól.

DSTV: gondos tervezés

DSTV: gondos tervezés

2025. júl. 27.

A héten már készült egy összeállításunk az energiaválság nyomán arról, hogy milyen fejlesztések-átalakítások szükségesek ahhoz, hogy csökkentsük az energiafüggésünket. A téma apropóján felkerestük Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármestert is. Hangkép.

Közeleg az iskolakezdés, érkezik a segítség

Közeleg az iskolakezdés, érkezik a segítség

2025. júl. 26.

Még javában tart a nyár, ám a nehéz körülmények között élők számára ez egyben azt is jelenti, hogy közeleg az iskolakezdés. Pontosabban közeledik egy olyan esemény, amely nagy, s talán egyre nehezebb teher a családok számára. Érkezik azonban a segítség – a közösség összefogásával.