Újabb sikerre készül a DPASE

spigott - 2016. szeptember 30. 12:33

Hazai környezetben folytatja az NB III-as pontvadászat küzdelmeit szombaton este hat órától a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata, mely a Hódmezővásárhely elleni összecsapáson nyújtaná tovább győzelmi sorozatát.

Két bajnoki győzelemnek örülhetett a közelmúltban a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata, mely a Pénzügyőr és a Dunaharaszti ellen is egyaránt 2-1-es sikert aratva lépett fel az NB III Közép Csoportjának harmadik helyére. A dunaújvárosi fiatalok nyolc forduló alatt hat győzelmet arattak a bajnokságban, ráadásul a Magyar Kupában is továbbjutottak a következő körbe, vagyis a mieink jó hangulatban, bizakodva várják újabb hétvégi bajnokijukat, melyen a Hódmezővásárhely csapata lesz az ellenfelük szombaton este hat órától a Dunaújvárosi Stadionban.

Együttesünk hétvégi vetélytársa jelenleg a kilencedik helyen áll a bajnoki tabellán, s elmúlt nyolc mérkőzéséből hármat nyert meg, s egy döntetlenje mellett négy vereséget is elszenvedett. A DPASE vezetőedzője, Dobos Barna szerint azonban nem ebből kell kiindulnia együttesének, s ahhoz, hogy sorozatban harmadik bajnokiján is győzelmet arasson, muszáj lesz ismét jól teljesítenie, mert a pontokat ezúttal sem adják majd ingyen.

"Minden dicséretet megérdemel a csapat a közelmúlt eredményeiért, hiszen a klub gazdasági helyzete az jelen pillanatban olyan, hogy talán a legkisebb költségvetésű csapat vagyunk az NB III-ban, szóval ezek a győzelmek, s az eddigi szereplésünk mindenképpen figyelemre méltóak, s az egész stáb, valamint a játékosok kemény munkáját bizonyítják. Hétvégén természetesen az a célunk, hogy ezt a jó sorozatot tovább nyújtsuk, ugyanakkor nem szabad abból kiindulnunk, hogy mi a harmadik, míg a Hódmezővásárhely a kilencedik helyen áll, mert még továbbra is a bajnokság elején járunk. Mint mondtam, a csapatok nagyobbik része sokkal jobb lehetőségeket tud biztosítani játékosaiknak, mint mi, ilyen a Hódmezővásárhely is, s ugyan ez nem jelenti azt, hogy nem kelhetnénk velük versenyre, de ha csak ezt nézzük, akkor hétvégén nagyon nehéz dolgunk lesz.

Képek: DO-archív

Szerencsére nem ezt kell azonban figyelnünk, hanem azt, hogy amit eddig letettünk az asztalra, azt tudjuk folytatni az előttünk álló fordulóban is. Most a harmadik helyen állunk, ami természetesen nagyon jó, örülünk is neki, de ha meg akarjuk tartani ezt a pozíciót, akkor még nagyon sok hétvégén kell pontokat szereznünk. Ilyen lesz ez a mostani is, szeretnénk újabb sikerrel megörvendeztetni az értünk szurkolókat, amihez támadásban és védekezésben is jól kell teljesítenünk, s nem csak csapatként kell jól muzsikálnunk, de emellett szükség lesz azokra a jó egyéni teljesítményekre is, melyek a közelmúlt találkozóin rendre hozzájárultak a sikereinkhez. Akadnak ugyan kisebb sérülések az együttesben, de jelenleg úgy tűnik, hogy szinte a legjobb összeállításban léphetünk pályára a szombati mérkőzésen, melyre természetesen sok szeretettel várjuk drukkereinket is" – fogalmazott a DPASE szakvezetője.

A rovat további hírei: Sport

Ötödik helyért játszik a válogatott

Ötödik helyért játszik a válogatott

2025. aug. 16.

Minden negyedet megnyerve aratott sima győzelmet a brazilok ellen a magyar U20-as női vízilabda válogatott a korosztályos világbajnokságon.

DSTV: táborozók a vízben

DSTV: táborozók a vízben

2025. aug. 15.

A Fabó Éva Sportuszodában heteken át várták a gyerekeknek – a DFVE vízilabda tábora idén is nagy sikert aratott. Tematikus eseményekkel kedveskedtek a táborozóknak, mindenki garantáltan élményekkel gazdagodva térhetett haza a medence mellől. Az elmúlt időszakot Miskovicz Zsuzsanna értékelte. Hangkép.

Ráadásos vereséggel kezdett a DAB

Ráadásos vereséggel kezdett a DAB

2025. aug. 15.

Nagy csatában, egy kettős emberhátárnyban kapott góllal szenvedett vereséget első edzőmeccsén a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a szlovák második ligás Léva ellen.

Álom maradt az elődöntő

Álom maradt az elődöntő

2025. aug. 15.

Hatalmas csatában, ötméteresek után szenvedett vereséget a magyar U20-as női vízilabda válogatott a spanyolok elleni világbajnoki negyeddöntőben.

DSTV: látványos megméretés a pumpapályán

DSTV: látványos megméretés a pumpapályán

2025. aug. 14.

Izgalmas sportesemény otthona volt a Kalandpark területe az elmúlt szombaton. A pumpapályán rendezték meg a Pannon Pump Track kupafordulót, a lendületes eseményen fiatal versenyzők pattantak nyeregbe, gördeszkára és rollerre, hogy bizonyítsák rátermettségüket. Hangkép.

Nyolc között a magyar fiatalok a vb-n

Nyolc között a magyar fiatalok a vb-n

2025. aug. 14.

Nem adott esélyt az ausztráloknak a két DFVE-játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott a brazíliai világbajnokság nyolcaddöntőjében.

Könnyed siker az edzőmeccsen

Könnyed siker az edzőmeccsen

2025. aug. 14.

Bár nem kezdett jól, végül sima győzelmet aratott NB I/B-s vetélytársa ellen a Dunaújvárosi Kohász kézilabda Akadémia felnőtt együttese szerdán este.