Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 07. Tódor, Rómeó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

A természet szépségei

Kultúra
kiállítás
MMK
Dunaújváros
Fógelné Pál Ildikó

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. okt. 18., 07:52

Újabb kiállítás nyílt az MMK Galériában hétfő délután, ezúttal Fógelné Pál Ildikó, A természet szépsége az én szememmel című tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők.

A huszonkilenc olajfestmény mindegyikén a Fógelné Pál Ildikó által látott gyönyörű természeti kincseket láthatjuk, realista stílusban, hiszen saját elmondása szerint a világ, a természet és annak színei épp elég gyönyörűek maguktól is, semmi szükség máshogy vászonra vinni őket. A kiállítás megnyitóján Klép Tamás énekelt, majd az MMK igazgatója, Kováts Rózsa mutatta be a művészt a látogatóknak. Mint mondta, a képeken az emlékei is megjelennek, hiszen gyerekkorát Kutason, Somogy megyében töltötte, ahol ha csak tehette a természetet járta és túrázott. Később költözött a városba, a Duna mellől pedig már soha nem szeretne elköltözni.

A képeket akkor festi, ha megszállja az ihlet, megragad benne egy szép táj, vagy motívum, ilyenkor azonban akár egész éjjel a vászon előtt áll. Mindössze három éve fest, ekkor került a rácalmási szakkörbe is, de tíz éves üzemmérnöki munkája során rengeteg szakrajzot, műszaki rajzot készített. Fógelné Pál Ildikó egyik kedvenc témája a vízpart, azonban nemcsak a Dunát, hanem, mint mondta, a Balatont is nagyon szereti, szerinte a balatoni naplemente szépségéhez hasonló látvány sehol máshol a világon nincs, így természetesen sok festményén megjelenik a magyar tenger is.

A rovat további hírei: Kultúra

Erről szól a jazz!

Erről szól a jazz!

2015. szep. 03.

Olyan női hang jelent meg a 15 éves Balázs Elemér Group jubileumi fellépésén a Művész Jazz Klub teraszán, amihez foghatót régen nem hallott a közönség. Szőke Nikoletta három éve gazdagítja hangjával a remek zenészeket felsorakoztató együttes munkáját, közönségét egyaránt. A jubileumot pedig imádja:

Becsengetésre várva

Becsengetésre várva

2015. szep. 01.

"Harkály kopácsol az elhagyott tanyai iskola udvarán. Itt már csak emlék a gyerekzsivaj. Keresem, de nem találom az élet jeleit. Király tanító úrnak, a keszeg, nagy szakállú embernek sincs már nyoma se. Ő volt a környék esze, olvasott, csendes szavú, bölcs öreg..."

Szépen gyarapodik a Virtuális Múzeum gyűjteménye

Szépen gyarapodik a Virtuális Múzeum gyűjteménye

2015. aug. 31.

Három éve indult a kezdeményezés: legyen Dunaújvárosnak virtuális múzeuma is. Lássuk hol tart most ez a terv, csatlakozzon és legyen részese a múltidéző programnak.

Enter – Repeta

Enter – Repeta

2015. aug. 30.

Tegnap már írtam néhány gondolatot a magyar fotográfia emléknapja ürügyén. Megtoldom most egy arasznyi szöveggel. Vallomással kezdem: nem tudok fotografálni. Laikus vagyok. Ráadásul színtévesztő.

Jubiláltak az orvosírók

Jubiláltak az orvosírók

2015. aug. 30.

Ismét városunkban tartották meg a Magyar Orvosírók és Képzőművészek Körének baráti találkozóját, melyen már a 40. alkalommal gyűltek össze a művészi vénával rendelkező orvosok.

Parádézott a Balázs Elemér Group a Művész teraszán - DO-videó

Parádézott a Balázs Elemér Group a Művész teraszán - DO-videó

2015. aug. 29.

Fergeteges koncertet adott tegnap a Balázs Elemér Group a Művész teraszán telt ház előtt. Annak, aki lemaradt hoztunk egy kis videós összeállítást.

Enter - Tiszteletbeszéd képekben

Enter - Tiszteletbeszéd képekben

2015. aug. 29.

Olvasom, hogy augusztus 29-e a magyar fotográfia napja. Százhetvenöt évvel ezelőtt, 1840-ben ekkor készült először hazánkban nyilvános helyen fénykép (dagerrotípia) s így lett ez a nap a fotókultúra ünnepe. Számítógépem képarchívumában keresgélek. Egy jeles erdélyi művész, Ádám Gyula fotói fölött elidőzök. 

  • További hírek

Friss hírek

  1. Cseh Sándor: egy csapatnak mindig fejlődnie, vagy alakulnia kell

  2. Farsang, stresszkezelés és családfakutatás a népfőiskolán

  3. Újra itthon, ezúttal a Szeged ellen

  4. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  5. Húsz percig bírta a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Top hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  2. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő